Szuperkupa-győzelemmel indítottak

Ünnepélyes keretek között a jégkorong Szuperkupa-döntővel adták át a bukaresti Berceni Arénát, amelyen a Brassói Corona és a Gyergyói HK nézett farkasszemet. A kiváló minőségű mérkőzés végén a piros-fehérek ünnepelhettek.

Darvas Attila
Becsült olvasási idő: 2 perc
Szuperkupa-győzelemmel indítottak
Kiváló mérkőzést tudtak le a felek Fotó: Daniel Maximilian Milata / Facebook

Rendhagyó összecsapással az idén először életre hívott Szuperkupával indult a 2024/2025 jégkorongidény, amely találkozó egyben a bukaresti Berceni Aréna hivatalos nyitánya is volt. A létesítmény a Bukaresti Steaua és a Sportul Studențesc otthona lesz.
Az ünnepélyes megnyitón többek között Nagy Attila Ferenc, a Román Jégkorongszövetség elnöke, ugyanakkor Elizabeta Lipa, a Sportügynökség vezetője is beszédet mondott. A hivatalos körök után viszont a jégkorongé volt a főszerep.
A Brassói Corona volt aktívabb a Gyergyói HK elleni Szuperkupa első perceiben, ám Rinne állta a sarat. A brassói gól viszont a levegőben lógott, és a Rareș Vasile az ötödik percben meg is szerezte a vezetést a Coronának. Hiába a brassói fölény, az éledező GYHK a 16. percben egyenlített. A második harmadban több hátrányt is kivédekezett a GYHK, majd Sylvestre révén a vezetést is megszerezte. Helyzetek itt, helyzetek ott, hogy a harmad vége előtt Szabó egyenlítsen.
A záróharmad oda-vissza játékot hozott, ennek megfelelően egy-egy gól esett a harmad közepéig. Előbb Sylvestre volt eredményes, majd Valchar nullázta le a gyergyói előnyt. A hátralevő kilenc percben mindkét félnek megvolt a lehetősége, hogy pontot tegyen a meccs végére, de Rinne és Tőke is remekelt. 
A ráadás brassói rohamokat hozott, de egy kontra végén a GYHK nyári szerzeménye, Wardley, a 65. percben lezárta a meccset és egyben a Szuperkupát is. A kupa Gyergyószentmiklósra került.
A döntő során mindkét csapat kiváló ritmust diktált, és joggal ki lehet jelenteni, hogy esélyesként indulnak idén is mind az Erste Ligában, mind a honi bajnokságban.

Szuperkupa
Brassói Corona – Gyergyói HK 3–4 (1–1, 1–1, 1–1, 0–1) – h. u.
Gól: Vasile R. (5.), Szabó (40.), Valchar (51.), illetve Vincze P. (16.), Sylvestre (28., 47.), Wardley (65.).
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!