Sakksuli (692.)

Biró Sándor

Tegnap elindultak a sakkórák a  csíkszeredai Sapientia – EMTE földszinti termében és kezdetét vette a megyeközpont huszonnyolc éves múlttal rendelkező hagyományos nemzetközi sakkversenye, a 28. Caissa Torna, valamint a 12 éven aluli gyerekek számára kiírt 12. Balogh János Emlékverseny. Az 1–8. forduló naponta 16 órától kezdődik, az utolsó fordulót jövő pénteken délelőtt 9,30 órától kezdik. Örvendetes, hogy idén kilenc ország 90 sakkozója döntött úgy, hogy a magas díjazású versenyek helyett a minőségi verseny feltételeket biztosító Caissa Tornát részesíti előnyben.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A nagyok is tévednek

Az amerikai Fischer Robert James 1972-ben Reykjavíkban lett világbajnok a „szovjet” Spassky Boris legyőzésével. Akkori sikere a hidegháborús korszakban a kapitalista Nyugat győzelmét jelentette a kommunista Kelet felett. Bobbynak nehéz gyerekkora volt, szülei elhagyták, 9 éves nővére nevelte. Hamar megismerkedett a sakkjátékkal, ezzel kereste a kenyeret. Híres mondása, miszerint „egy jó sakkozó lehet műveletlen, de nem lehet buta”, ma is helytálló. A betévő falatért többször vállalt szimultánt is. Az alábbi játszmát 1964-ben egy szimultán körúton játszotta San Franciscóban Burger Robert ellen.

Fischer – Burger Olasz megnyitás

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Hf6! 4.Hg5 d5 5.ed5 Hd4! (A német Fritz Alexander ötlete. A főváltozat itt 5...Ha5 6.Fb5+ c6 7.dc6 bc6 8.Fd3!) 6.c3 (A logikusnak tűnő 6.d6?! átlónyitásra 6...Vd6! jöhet és 7.Hf7? Vc6!! 8.Hh8?? Vg2 9.Bf1 Ve4+ 10.Fe2 Hf3+ folytott matt van kilátásban, és 7.Ff7+ Ke7! 8.Fb3 Hb3 9.ab3 h6 10.Hf3 e4 11.Hg1 Kf7 után sötét a futópárban bízhat) b5! 7.Ff1! (7.cd4 bc4 8.de5 Vd5 9.ef6 Vg5 10.fg7 Fg7 11.Vf3 0-0! és sötét futópáros állása kedvezőbb) Hd5 8.cd4 Vg5 9.Fb5+ Kd8 10.Vf3 Fb7 11.0-0 ed4 12.Vf7?? (12.d3! kellett) Hf6!! és Fischer feladta (0-1), mert a 13...Vg2 matt mellett még 13...Fd5!! vezérfogással is számolni kell.

Sakksuli (692.)

Tanulmány

Philidor több mint 200 évvel ezelőtt bemutatta a vezér fölényét a bástya ellen. A lépéskényszer a „háromszögezés” után áll elő: 1.Ve5+ Ka8 2.Va1+ Kb8 (2…Ba7 3.Vh8 matt) 3.Va5! Bb3 4.Vd8+ Ka7 5.Vd4+ Kb8 6.Vf4+ Ka7 7.Va4+ (1-0).





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!