Sakksuli (689.)

Biró Sándor

A grúziai Batumiban lezajlott FIDE Női Világkupán 46 ország 107 kiváló sakkozója mérte össze tudását – köztük a világ jelenlegi legjobb húsz női játékosából tizenhét is ott volt. A versenyt a mindössze 19 éves indiai nemzetközi mester, a 15. helyen kiemelt Deshmukh Divya nyerte, miután a döntő rájátszásában 1,5–0,5 arányban legyőzte honfitársát, a rutinos Humpy Koneru nagymestert, és ezzel Alexandra Kosztenjuk (2021) és Alekszandra Gorjacskina (2023) után ő a harmadik, aki megnyerte ezt a rangos tornát. A kieséses torna elődöntőjében mindketten kínai ellenfelet búcsúztattak. A döntő sokkal inkább az idegek harcáról szólt. A két klasszikus időbeosztású játszma döntetlennel végződött, de Divya győzelmet szalasztott el rögtön az elején. A két rapid játszmáiban Divya technikai tudása mellett mentális erejét is bizonyította. Az első partit ugyan kihagyott lehetőségek jellemezték és döntetlen lett, de a másodikban magabiztosan uralta a táblát, különösen miután ellenfele időzavarba került.
A győzelemmel Deshmukh Divya nemcsak a világkupa-bajnoki címet és az 50 000 dolláros pénzdíjat nyerte el, hanem automatikusan megkapta a nagymesteri (GM) címet is – anélkül, hogy akár egyetlen GM-normát teljesített volna korábban. Ez szinte példátlan a sakk történetében. A döntő után könnyek között nyilatkozott: „Nehéz megszólalni. Rengeteget jelent ez nekem, de úgy érzem, ez még csak a kezdet.” Divya mellett a második helyezett Humpy Koneru, valamint a harmadik helyezett, korábbi világbajnok Tan Zhongyi is kvalifikálták magukat a 2026-os világbajnokjelöltek tornára. Folytatódik az indiai sakkozók sikersorozata, hiszen Gukesh világbajnoki címe mellett férfi és női csapatuk is aranyérmes lett a tavalyi budapesti Sakkolimpián.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Tanulmány

Ismeretlen a szerzője az 1792-ben megjelent tanulmánynak. Világos érvényesíti anyagi előnyét, de cél a minél gyorsabb matt elérése, közben arra is kell figyelni, hogy sötét királya pattban áll: 1.Ff5! (blokkolja a szökevényt) f6 2.Fa3! fe5 3.Fe4! ed4 4.Fd3 dc3 5.bc3 (szebb, de hosszabb lenne 5.Fc2 bc2 6.Kc2 cb2 7.Fb2 matt) b2+ 6.Fb2 matt. A régebbi sakkprogramok szintén 7 lépéses mattot találtak: 1.e6 f5 2.e7 f4 3.e8V f3 4.Ve3 f2 5.Kd1 f1V+ 6.Ff1 Kb2 7.Vc1 matt.

Sakksuli (689.)





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!