Sakksuli (650.)
A román csapatbajnokság Szuperligáját az aradi Vados IFB Finwest nyerte 16 ponttal a szintén 16 pontos bukaresti CSU ASE és a 14 pontos temesvári CS Universitatea de Vest csapatai előtt. A 6 táblán zajló küzdelemben az aradiak 8 győzelmet arattak, két nagy riválisukat is legyőzték, az ezüstérmes bukarestieket 3,5-2,5 arányban, a bronzérmes temesváriakat 5,5-0,5 arányban verték. Az utolsó fordulóban az aradiak lazítottak, de a 4. helyezett Oltenia Craiova elleni 2-4 arányú vereségük nem veszélyeztette címüket, hiszen egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött, így a Bega-partiak megvédték címüket. A bajnokcsapat vezetője, Alin Câmpeanu „a sakk braziljainak” nevezte az aradiak két indiai idegenlégiósát: a 18 éves Leon Luke Mendonca az éltáblán 5,5 pontot szerzett nyolc játszmából, a 22 éves Chopra Aryan 9 partiból 7,5 pontot hozott a „konyhára”. A bajnoki aranyéremhez Nisipeanu és Nanu nagymesterek, Ilinca és Magold Filip ifjúságiak, valamint a tartalékos David is hozzájárult. A román bajnok számára a szerbiai Vrnjacka Banján október 19-én kezdődő Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) már nagyobb kihívásnak számít.
Hat aranyérmes
A Szuperligában az egyéni teljesítményeket is díjazták. Az Élő-pont-teljesítmény alapján Szevcsenko (2747), Aryan (2709), Ghimpu (2601), Miron (2535), Ilinca (2517) és Tudor (2586) nyertek egyéni aranyérmet. Külön említést érdemel a 13 éves Henry Edward Tudor (2347) FIDE-mester, aki 8,5 pontot szerzett a lehetséges 9-ből, nagyban hozzájárulva csapata ezüstérméhez.
A tavalyi U12-es Európa-bajnokság ezüstérmese a négy évvel ezelőtti járványhelyzet világhálós sakkozásában tűnt fel, azóta látványosan fejlődik, minden ifjúsági versenyen indul, de neve felbukkan az Abu Dhabi nyílt tornán, és Budapesten is próbálkozott GM-normaszerzéssel. A Szuperliga utolsó fordulójában a 17 éves Andrei Filip (2278) áldozatokkal tűzdelt partiban nyert a 17 éves Alexandru Sachilariu (2236) ellen.
Filip–Sachilariu
Caro-Kann védelem
1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.dc5 e6 5.a3 Fc5 6.Hf3 Hd7 7.c4 He7 8.Hc3 dc4 9.Fc4 0-0 10. 0-0 Hg6 11.Ve2 a6 12.Fa2 Vc7 13.Be1 Fe7 14.Fd2 b5 15.h4! Hh4? 16.Hh4 Fh4 17.Vg4 Fe7 18.Fh6 g6 19.Ff8 Ff8?? (19…Hf8 20.Bac1 Vb8 21.Vd4 után is világos áll jobban) 20.Fe6!! fe6 21.Ve6+ Kg7 22.Hd5 Vd8 23.Vc6 Ba7 24.e6 Hc5 25.e7! Fe7 26.Be7+!! Be7 27.Vf6+ Kh6 28.He7 He6 29.g4, és sötét feladta (1-0), mert 29…Vf8 után 30.Hf5 matt van.
Tanulmány
Bernhard Horwitz 1857-es tanulmányában világos 8 lépésben mattot ad: 1.Ff2+ Kh5 2.g4+ Kh6 3.Kf6! Kh7 (3...Fh7 4.Fe3 matt) 4.g5 Kh8 5.Fd4! Kh7 (5...Fh7 6.Kf7 matt) 6.Fc3 Kh8 7.g6! fg6 8.Kg6 matt (1-0).