Sakksuli (475)
Világbajnokjelöltek tornája
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megerősítette, hogy április 19. és 28. között az oroszországi Jekatyerinburgban a visszavágó fordulókkal folytatódik a világbajnokjelöltek tornája. A versenyt tavaly a világjárvány miatt függesztették fel, így idén, hosszas várakozás után április 28-ig végre megismerhető lesz a norvég Magnus Carlsen világbajnok kihívója. Az első félidő után a francia Maxime Vachier-Lagrave és az orosz Jan Nepomnyascsij áll az élen hét mérkőzés után 4,5 ponttal. Az üldözőbolyban egy pontra leszakadva az amerikai Fabiano Caruana, a holland Anish Giri, a kínai Wang Hao és az orosz Alexander Griscsuk van, mind 3,5 ponttal, a kínai Ding Liren és az orosz Kirill Alekszejenko 2,5 ponttal zárja a táblázatot. Arkagyij Dvorkovics FIDE-elnök szerint a szakszövetség büszke arra, hogy Jekatyerinburgban folytatódhat a világbajnokjelöltek tornája, teljesen készen állnak ennek megkezdésére. „A játékosoknak nem szükséges maszkot viselniük a bajnokság alatt, de negatív PCR-teszteket kell végezniük legkorábban 72 órával a verseny kezdete előtt. A verseny ideje alatt nem kell elvégezniük a teszteket, kivéve, ha egy játékosnak tünetei vannak. Tudom, hogy két játékos megkapta az oltást, a többi játékossal nem vagyok tisztában, ez az ő személyes döntésük. Úgy döntöttünk, hogy a nézőket néhány intézkedéssel, például arcmaszkok viselésével és távolságtartással engedik be a tornára. Ezenkívül a nézőknek vakcinával, ellenanyaggal vagy negatív teszttel kell rendelkezniük” – mondta a FIDE vezetője Karpov exvilágbajnok így nyilatkozott: „Egész idő alatt arra vártunk, hogy újra megnyissák az országok közötti határokat, és annak ellenére, hogy Oroszország az elsők között nyitotta meg a határokat, az Európai Unió és Kína továbbra is zárva tartja őket. Jekatyerinburg egész idő alatt készen állt arra, hogy bármely pillanatban folytassa a bajnokságot.”
Ifjúsági döntők Mamaián
Kedden Mamaián országos korcsoportos bajnokokat avattak klasszikus sakkban. Szenzációsan teljesített a jászvásári VSK leigazolt sakkozója, Miruna-Daria Lehaci (2188), aki mind a kilenc ellenfelét legyőzte a 18 éves lányoknál és bizonyította, hogy helye van a felnőtt női válogatottban is. A 14 éves lányoknál Lia-Alexandra Maria (Bukaresti Dinamo), míg a 18 éves fiúknál a temesvári egyetem ifjúsági sakkozója, Samuel-Timotei Ghimpu (Galaci Smart) ért el 8,5 pontot a 9 lehetségesből. A 16 éves fiúknál a tehetséges jászvásári Matei-Ștefan Vîlcu (Marosvásárhelyi Iskolás Sport Klub) bronzérmet szerzett. A 14 éves fiúknál bátran küzdött a szintén ISK-s David Maier-Donici (1253), aki 156 Élő-pontot nyert. Mindkét eredmény Barátosi József-Gavril és Gál Imola edzők munkáját is dicséri. Nagy-Elek Tamás (Székelyudvarhelyi ISK) kettős vereséggel kezdte és végezte az U18 csoportot, 52 Élő-pontja bánta. Az országos döntők a rapid, villámsakk és feladványfejtő versenyekkel folytatódnak.
Kaszparov 58. születésnapja
Szerencsés szám a 13-as Garri Kaszparov számára: 1963. április 13-án született Bakuban (Azerbajdzsán) Garik Kimovich Weinstein néven, és 1985-ben a sakkozás 13. világbajnoka lett. Huszonkét éven át vezette az Élő-rangsort és 1999 júliusában felállított 2851-es pontszámát idáig csak a norvég csodagyerek, Magnus Carlsen (aki egy évig Kaszparov tanítványa volt) tudta túlszárnyalni, Carlsen 2012. decemberben 2861 pontot ért el. Talán Carlsen sikerei láttán, politikai pályafutására való hivatkozással (Putyin-ellenes pártot vezet...) 2005-ben visszavonult a versenyzéstől. A 85 éves korában Svájcban elhunyt Viktor Korcsnoj (2643) sakklegenda – aki 1976-ban egy hollandiai versenyt követően nem tért haza a Szovjetunióba – 70. születésnapi rapid tornáján Zürichben, 2001. április 29-én Kaszparov (2827) is tiszteletét tette és szép kombinációval győzte le a „vén rókát”.
Kaszparov – Korcsnoj
Francia védelem
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Fe7 5.e5 Hfd7 6.h4! (Aljechin-Chatard csel.) Fg5 (Korcsnoj köztudottan minden gyalogáldozatot elfogad.) 7.hg5 Vg5 8.Vd3! Hc6 9.Hf3 Vg6 10.Vg6 fg6 11.Hb5 Ke7 (11...Kd8 12.Hg5!) 12.Hc7 Bb8 13.Hb5! Hb6 14.c3 Fd7 15.Fd3 Ha5 16.b3! (Nem engedi be a huszárt c4-re.) Fb5 17.Fb5 h6?! 18.Hh4! Bhc8 (18...Kf7 19.Bh3! g5 20.Bf3+ Kg8 21.Hg6 Bh7 22.Fd3 Hc6 23.Hf8 Bh8 24.He6 világosnak kedvező.) 19.Bh3 g5 (19...a6 20.Hg6+! Kf7 21.Bf3+! Kg6 22.Fd3+ Kg5 23.Bg3+ Kf4 24.Bg7! Bc3 25.Ke2 Bd3 26.Kd3 Hc6 27.Bh1!! nyer.) 20.Hg6+!! Kf7 (20...Kd8 21.Bf3 Hc6 22.Kd2! Hd7 23.Bf7 a 7. sorra való behatolással.) 21.Bf3+!! Kg6 (21...Kg8 22.He7+) 22.Fd3+ Kh5 23.Bh3+ Kg4 24.f3+ Kf4 25.Kf2!! g4 26.g3+ és az ellentámadás nagymestere feladta (1–0), nem várta meg a 26…Kg5 27.f4+ szülinapi „parasztmattot”.
Sakktanulmány
Vaszilij Vasziljevics Szmiszlov (1921–2010) exvilágbajnok tanulmánya a 64 Shakhmatnoye Obozrenye szaklapban jelent meg 2001-ben. A sakkozás hetedik világbajnoka több művében megengedte az ellenfél gyalogjának vezérré való változását, hogy aztán mozgásképtelenné tegye a táblára került legerősebb bábot. A vezér aztán a patt érdekében feláldozza magát, de világos erre fittyet hányva feláldozza egyik huszárját, és épp akkor, amikor egy újabb sötét vezér kerül a táblára az f-gyaloggal ad mattot. A nagyon leleményes, ötletgazdag tanulmány megoldása: 1.Hb1! a2 2.Hec3! a1V 3.b4! f5 (3…Kg7 után 4.f5 a5 5.b5 a4 6.b6 a3 7.b7 a2 8.b8V ab1V 9.Vc7+ Kg8 10.Vf7+ Kh8 11.Vf8 matt, vagy 4…Kf8 után 5.Kh6 nyer) 4.Kh6! Kh8 5.g7+ Kg8 6.Kg6 Va5! (6…a5 után 7.Hd5 Vb1 8.Hf6 matt) 7.He4!! (7…ba5? patt) fe4 (7…Vb6+ után 8.Hf6+ Vf6+ 9.Kf6 Kh7 10.Kf7 a5 11.g8V+ Kh6 12.Vh8 matt) 8.ba5 e3 9.f5 e2 10.f6 e1V 11.f7 matt!
Biró Sándor