Hirdetés

Sakksuli (474.)

HN-információ
Sakkos születésnapok A bukaresti születésű Florin Gheorghiu román nagymester kedden, április 6-án ünnepelte 77. születésnapját, Corvin Radovici brassói nemzetközi mester és edző felfedezettje, 13 éves korában ifjúsági bajnoki címet szerzett, három évvel később pedig a felnőttek román bajnoka lett. Ezt a sikerét aztán még kilencszer megismételte. 1963-ban ifjúsági világbajnoki címet szerzett, ezért az akkori politikai rendszer felkarolta és óvta pályafutását. Nagyobb hírnévre tett szert 1966-ban, amikor a havannai Sakkolimpia 12. fordulójában legyőzte Robert James „Bobby” Fischer későbbi világbajnokot. Még két döntetlent játszott Bobby Fischer ellen, aki az argentin fővárosban, Buenos Airesben 1970-ben tudta kiegyenlíteni a mérleget. A német ChessBase az utóbbi ötszáz év 8,5 millió játszmáját tartalmazó legújabb adatbázisában (MegaDatabase 2021) Gheorghiu 2710 partival szerepel. Az 1990-es újvidéki Sakkolimpián játszott utoljára a román válogatottban, a változást követően Svájc lett a második hazája és mindmáig svájci klubjában tologatja a bábokat. Vasárnap, április 4-én ünnepelte 84. születésnapját Portisch Lajos nagymester, olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, minden idők egyik legjobb magyar sakkozója. Az élő sakklegenda Zalaegerszegen született és 12 éves korában Csuti Antal ismertette meg vele a sakkjátékot. A sakkban 23-szor választották az év sportolójának, kilencszeres magyar bajnok, 12 világbajnoki zónadöntőn vett részt, hétszer a negyeddöntőbe, kétszer pedig a legjobb négy közé jutott. A magyar olimpiai csapat motorjaként 20 alkalommal szerepelt sakkolimpián, amelyeken 1 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett. Legnagyobb sikerét az 1978-as Buenos Aires-i olimpián érte el, ahol a magyar csapattal a verhetetlennek tartott szovjet válogatottat megelőzve szerzett aranyérmet, az 1. táblán 14 játszmából 10 pontot ért el. A futballért is rajongó nagymester szenvedélye a sakk mellett a zene. Fiatalon sokáig hegedült, majd rátalált a muzsikára, 48 évesen kezdett el komolyan énekelni, de elsősorban a szívéhez közeli áriákat ad elő. A sakkberkekben elterjedt mondás szerint „ő a sakkozók között a legjobb operaénekes és az operaénekesek között a legjobb sakkozó”. Szmiszlov-díj Artemievnek Az Európai Sakk Unió (ECU) március végén a világhálón rendezte a Klubcsapatok Európa-kupáját, melyen a kilencven csapat kilenc csoportban játszott selejtezőt. Az orosz Ladya Kazan magabiztosan nyerte az A-csoportot a sokszoros német bajnok OSG Baden Baden előtt. Egyetlen vereségüket a szombathelyi Haladás VSE ellen szenvedték el az 5. fordulóban. Az éltáblán Héra Imre tartotta a döntetlent Artemiev ellen, a 3. táblán Kovács Gábor is remizett Timofeev ellen. A nagy meglepetés eléréséhez Németh Miklós a 2. asztalon legyőzte Kamskyt, míg Csonka Attila István is hozta a teljes pontot Sharafiev ellen, így a magyarok 3–1 arányban győztek. A rájátszásban aztán a Ladya Kazan mind az öt ellenfelét legyőzve jutott a tízcsapatos döntőbe, ahol csak a 8. helyen végzett. Európa legjobb online klubcsapata a német SF Deizisau lett, húzóemberük, a 16 éves Vincent Keymer tartalékosként a verseny legjobb tábladíjasa lett. Az első táblán a lengyel Duda, a másodikon az indiai Vidit, a harmadikon a lengyel Socko, míg a 4. táblán az orosz Esipenko kapta a tábladíjat. Az online KEK legszebb játszmáját Vaszilij Szmiszlov-díjjal jutalmazták, ezt a Ladya Kazan 22 éves nagymestere, az orosz Vladislav Artemiev (2709) kapta, aki a rájátszás 3. fordulójában többszöri vezéráldozattal győzte le a 35 éves lengyel Mateusz Bartelt (2635). Bartel–Artemiev Spanyol megnyitás 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.Hc3 (a főváltozat 5.0–0 rövidsánccal kezdődik, de az 5.d4 magyar változatnak is vannak hívei, főleg mióta Ribli Zoltán legyőzte Anatolij Karpovot) Fc5 6.Fc6 dc6 7.d3 Ve7 8.h3 h6 9.Fe3 Fd6 10.0–0?! (kissé elsietett döntés, 10.He2 vagy 10.Ve2 óvatosabb) c5 11.Hd2 g5 12.Hc4 Fe6 13.Hd6+ cd6 14.He2?! (14.a3 kellett) g4 15.h4 Hh5 16.g3 f5 17.ef5 Fd5 18.Hc3?! (talán 18.Vd2 kellett) Ff3 19.Vd2 Hg7 20.Fh6?? (világos már elkésett, de sietteti a véget, igaz, hogy 20.f6 Vf6 21.He4 Vg6 is sötétet igazolja) Hf5 21.Fg5 Hh4!! (vezéráldozat) 22.Fe7 (22.gh4 Bh4!! mattig megy) Hf5 23.Fh4 Hh4 24.Vg5 (a vezér visszaadása 24.Ve3 Hf5 25.Vf3 gf3 26.Bae1 Kd7 27.Be3 Bh6 28.Bf3 Hd4 29.Be3 Bah8 is sötétre előnyös) Hf5!! 25.Vg6+ Kd8 26.Vf6+ Kc7 27.Hd5+ Kc6 és világos feladta (0–1). Ifjúsági döntők Mamaián Tegnap kezdődött és április 13-án ér véget a 14 és 20 év közötti ifjúságiak országos bajnoksága, melynek a Ramada Hotel Mamaia ad otthont. A 2017-ben átadott négycsillagos, 174 szobával és 4 konferenciateremmel rendelkező szálló kedvezményes árat biztosít az ifjaknak, akik negatív teszteredmény felmutatásával ülhettek asztalhoz. A klasszikus, rapid, villámsakk és feladványfejtő kategóriákban osztanak érmeket, megyénket a Székelyudvarhelyi ISK tehetséges sakkozója, Nagy-Elek Tamás (1895) képviseli az U18-as korosztályban. Sakktanulmány A sakkozás hetedik világbajnoka, a moszkvai születésű Vaszilij Vasziljevics Szmiszlov (1921–2010) tanulmányok szerkesztésével is foglalkozott. A nyolcvanéves korában szerkesztett tanulmánya a 64 Shakhmatnoye Obozrenye szaklapban jelent meg. Sötét három összekötött szabadgyalogja nagyon közel került az átváltozást jelentő első sorhoz. Gondolná valaki, hogy világos mindkét tisztjét feláldozza és a b-gyaloggal ad mattot? Íme a látványos levezetés: 1.Be1+! g1V (1…g1H+ után 2.Kg3 e5 3.Fb7 e4 4.b5 e3 5.Ff3 matt) 2.Ff1!! e5 (2…Vf2 után 3.Fg2 matt van) 3.b5 e4 (3…Vg4+ után 4.Kg4 Kg1 5.Kf3 h1V+ 6.Fg2+ Kh2 7.Bh1 matt) 4.b6 e3 5.b7 e2 (5…f2 után 6.Fg2 matt) 6.Fg2+!! fg2 7.b8V Ve1 8.Vh2 matt!

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!