Pokoli iramot diktáltak

HN-információ
Először vesz részt fehérorosz csapat a Székelyföld Kerékpáros Körversenyen, a kilencedik kiírás első szakaszát pedig meg is nyerte a minszki gárda egyik tagja. A Tusnad Cycling Team versenyzője, Andrei Nechita a második helyen ért célba a Csíkszereda – Sepsiszentgyörgy – Kovászna – Kézdivásárhely – Csíkszereda szakaszon, melyen a mezőny többfelé szakadt. Amúgy őrült tempót diktáltak a résztvevők az első napon. [caption id="attachment_8632" align="aligncenter" width="620"]Hamar szétszakadt a mezőny az első szakaszon Fotó: Balázs Árpád Hamar szétszakadt a mezőny az első szakaszon Fotó: Balázs Árpád[/caption] [dropcap]Ó[/dropcap]riási hőségben diktált nagy iramú tempót a 9. Székelyföld Kerékpáros Körverseny mezőnye az idei viadal első, csütörtökön tartott szakaszán. A Csíkszeredából délelőtt 11 órakor rajtoló mezőnyben az első szökést és az első feladást is Csíkszentimrén jegyezték a bírók, gyakorlatilag az alcsíki településtől kezdve már nem volt egyben a mezőny. Csíkverebesnél a három szökött kerekes előnye közel fél perc volt a mezőnyhöz képest, a Tusnádon rendezett részhajránál ez 45 másodpercre nőtt. A verseny első sprintjét Oleksandr Golovash (Kolss) nyerte Alexandr Kuchynski (Minsk Cyclin Club) és Oleg Zemlyakov (Vino4Ever) előtt. A három kerekes mögött Sepsibükszád után újra felbolydult a mezőny, a román válogatottból Serghei Tvetcov próbálta utolérni a szökötteket, de őt Málnás előtt a mezőnyből kiszakadó, nyolcfős csoport beérte. Közben a szököttek előnye egy perc fölé kúszott, az első óra végén 48 kilométert tudott maga mögött a mezőny, így a hőség ellenére óriási volt a tempó. Sepsiszentgyörgyig némi előnyt vesztettek a szököttek, a kovásznai megyeszékhelyen tartott részhajrát Kuchynski nyerte Golovash és Zemlyakov előtt, ekkorra viszont már három nagy csoportra oszlott a mezőny és volt néhány lemaradt sportoló is. Ám az igazi szakadás Sepsiszentgyörgy és Kovászna között történt, ezen a részen a mezőnyből több csoport is kiválva több kilométer hosszúságúra nyúlt a kerékpáros karaván. Rétyen a szököttek egy percre voltak a 21 fős üldözőbolytól, amely két és fél percre előzte meg a második, 22 kerekesből álló csoportot, a mezőny pedig négy perc távolságról követte őket, néhányan pedig lemaradva a karaván végén haladtak. A második óra után 93,5 kilométert tett meg a mezőny, ami 45,1 kilométer/órás átlagot jelentett. Kovásznán az élboly két csoportja egyesült ugyan, de Szentkatolnán újabb szökés volt, a nap utolsó sprintjét Kézdivásárhelyen tartották és Janiaczyk Blazej (Kolss) nyerte meg Klimiankou Konstantin (Minsk CC) és Golovash előtt. Kézdivásárhelyt követően az első és a második csoport között csökkent a távolság, három óra után 44,6 kilométer/órás átlaggal tekert a mezőny. Kovászna és Hargita megye határában fél percre haladt egymástól az első két csoport, amely egészen a nap egyetlen hegymenéséig stabilizálódott. A Nyergestetőn tartott B kategóriás mászást Bazhkou Stanislav (Minsk CC) nyerte Oleg Zemlyakov (Vino4Ever) és Kuchynski előtt. Amikor beereszkedtek a kerekesek Csíkkozmásra, újabb szökési kísérletek voltak, ám igazából az Akó-kapunál sikerült három sportolónak ellépnie az élbolyból, előnyüket növelték, és így sikeresen hazaért a szökés. A célba először Kuchynski ért be, mögötte a Tusnad Cycling Team sportolója, Andrei Nechita és a 2013-as Székelyföld Kerékpáros Körverseny bolgárja, Georgi Petrov Georgiev (Brisaspor) lett a harmadik. Ma reggel a mezőny átautózik Csíkszeredából Székelyud­varhelyre, hisz a második szakasz rajtja 10 óra 45 perckor a Küküllő-parti városban lesz. Szombaton két félszakasz vár a mezőnyre. Előbb a Hármaskereszttől Hargitafürdőre tekernek a bringások, majd délután következik a hagyományos városi szakasz Csíkszereda utcáin. [box type="shadow" ]Jön a királyetap A viadal történetében először lesz szakaszrajt Székelyudvarhelyen, ma délelőtt 10.45-kor ugyanis a Küküllő-parti városból indul el a mezőny a királyetapra. A rajtot követően már emelkedésre számíthatnak a résztvevők, alig húsz kilométeres tekerés után a Kalonda-tetőre másznak fel a kerekesek. Az első hegymenést követően Korondra ereszkednek be a kerekesek, itt lesz a nap első sprintje, majd Parajdról Gyergyószentmiklós felé térnek a résztvevők. A nap egyik legnehezebb hegymenése a Bucsin-tetőn lesz, ezt követően érik el a kerekesek Gyergyószentmiklóst, ahol újabb sprint vár rájuk. A szakasz másik újdonsága, hogy a Gyergyói-medencét Csomafalva és Gyergyóújfalu felé haladva hagyja el a mezőny, a nap harmadik hegymenése pedig a Libán-tetőn lesz. A résztvevők Fenyéden fordulnak Csíkszereda felé, Máréfalva után a Cekenden lesz egy újabb hegymenés, majd Szentegyházán a nap utolsó sprintje, a Hármaskeresztnél, a Csíki-medence „kapujánál” pedig az utolsó hegymenés. Az ereszkedést követően éri el Csíkszeredát a mezőny, a 11 órás rajtot követően délután fél négyre várható a befutó a Szabadság téren.[/box] [box type="shadow" ]Útlezárások és forgalomkorlátozások A napokban zajlik a térség legjelentősebb nyári sporteseménye, a kilencedik kiírásához érkezett Székelyföld Kerékpáros Körverseny. A megfelelő lebonyolítás érdekében a verseny ideje alatt Csíkszeredában forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra kerül sor az alábbiak szerint: – ma, augusztus 7-én 14.45–15.45 óra között a Hatgita utca – Nagyrét utca – Temesvári sugárút – Szabadság tér útvonalon; – holnap, augusztus 8-án 9.45–13.30 óra között a Hargitafürdő felé vezető 138A jelzésű megyei úton, valamint 16.45 és 20.45 óra között a Szabadság tér – Temesvári sugárút – Vár tér – Szász Endre utca – Puskaporos utca – Tudor Vladimirescu utca – Testvériség sugárút – Hunyadi János utca – Szék út – Márton Áron utca – Decemberi forradalom utca – Temesvári sugárút – Szabadság tér útvonalon kerül sor teljes útlezárásra.[/box]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!