Péter Róbert visszavonul

HN-információ
Nem folytatja aktív jégkorongozói pályafutását Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub jégkorongozója. Minderről a sportoló határozott. A jövőben az edzői szakmába szeretne beletanulni. Mindössze 33 évesen visszavonul az aktív jégkorongtól Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub jégkorongozója. A sportolót a kék-fehér alakulat szerette volna soraiban tudni a következő idényre is, ám Péter Róbert úgy döntött, az edzői szakmába szeretne beletanulni. Péter Róbert mindössze 19 évesen került a Csíkszeredai Sportklub felnőttcsapatába, ahol pályafutása nagy részét töltötte. A 2010/2011-es idényben átigazolt a Brassói Coronához, ahonnan a 2014/2015-ös szezont követően hazatért, és az elmúlt két esztendőben a kék-fehéreket erősítette. Pályafutása során hat alkalommal nyert román bajnoki címet és ugyancsak hat alkalommal Románia-kupa-győztes is volt. Továbbá egy alkalommal, a Sportklubbal, a Pannonia Ligát is megnyerte. – Hosszú fontolgatás után hoztam meg a döntésemet, hogy nem folytatom profi jégkorongozói pályafutásomat. Habár még fizikailag jól érzem magam, de úgy gondolom, hogy eljött a jégkorong utáni élet ideje. Az edzői szakmába szeretnék beletanulni, így mindenképp a jégkorong körül képzelem el a jövőmet. A hazai és a külföldi munka is benne van a tervekben. Külön öröm számomra, hogy a hazai csapatomnál játszhattam utolsó szezonomat – fogalmazott Péter Róbert. [box type="shadow" ]A Sportklub jelenlegi kerete Kapusok: Onodi Ottó, Ruczuj Gellért. Mezőnyjátékosok: Antal Zsombor, Antal Előd, Antal Hunor, Antal Norbert, Bíró Tamás, Bors Arnold, Egyed Róbert, Farkas Tamás, Gecse Hugó, János Imre, Moldován Ervin, Molnár Zoltán, Márton Rajmund, Orbán Szilárd, Papp Szabolcs, Rokaly Norbert, Rokaly Szilárd, Salló Alpár, Sándor Zoltán, Salamon Tamás.[/box] Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!