Párosban ezüstérmes

HN-információ
Szerb ranglistaversenyen szerepelt a Székelyudvarhelyi ISK-FSK asztaliteniszezője, Cservik Krisztián, aki párosban ezüstérmet szerzett, míg egyéniben a selejtezőt megnyerve a tizenhatos főtáblán búcsúzott. Jövő kedden már a román bajnokságban kell helytálljon az FSK-val a kezdődő Szuperligában. Hétvégén a szerb fővárosban, Belgrádban, került sor az első szerb felnőtt ranglistaversenyre, ahol a Székelyudvarhelyi ISK-FSK játékosa, Cservik Krisztián egy páros ezüstéremmel hangolt a jövő héten kezdődő hazai Szuperligára. A korábbi években is rendre a dobogóra állhatotta a Cservik Krisztián – Katic Ivor páros, az éremszerzés pedig ezúttal sem maradt el. Egészen az elődöntőig magabiztos menetelést mutatott a páros, mindegyik mérkőzésüket 3–0 arányban sikerült megnyerni, a döntőbe jutásért a Radonjic–Mihalovic páros ellen már nem volt ennyire könnyű, de 3–2 arányban sikerült behúzni a győzelmet. A döntőben azonban megtört a lendület, a Levajac–Dilas duó 3–0 arányban múlta felül Krisztiánékat, így az ezüstéremmel vigasztalódhattak. Az egyéni versenyszámban Krisztián sikeresen megnyerte a selejtező csoportját, feljutva így a tizenhatos főtáblára, az első fordulóban azonban a későbbi ezüstérmes Kostadinovic nem kegyelmezett neki, 4–0 arányban ejtve ki a játékost. Krisztiánra vasárnap újabb mérkőzés vár, a szerb bajnokság következő fordulójában Temerin ellen áll asztalhoz, majd ezt követően utazik hétfőn Udvarhelyre, a kedden kezdődő Szuperliga első tornájára. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!