Parádés hazai győzelmek
Nagyszerű hétvégét zártak a székelyföldi jégkorongcsapatok az Erste Ligában. A Csíkszeredai Sportklub két hárompontos győzelmet aratott, és a Ferencváros meglepő vereségének köszönhetően már csak öt pont a hátránya két meccsel kevesebbet letudva. A Gyergyói HK öt ponttal gazdagodott, ám már a felsőházi rájátszást érő hatodik helyen van.
[caption id="attachment_82281" align="aligncenter" width="1000"] Taratuhin duplázni tudott a Dab ellen Fotók: László F. Csaba[/caption]
A felsőházi rájátszás szempontjából és az ottani helyezéseket illetően fontos meccseket rendeztek hétvégén Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson, ahová az Újpest és a Dunaújvárosi Acélbikák látogattak.
Küzdelem és fordulatok
Csíkszeredában pénteken az Újpest tette látogatását. A felek hatalmasat küzdöttek hatvan percen át, ugyanakkor a Sportklub frissebbnek és feszesebbnek tűnt végig ellenfelénél. Ezt pedig gólokkal is büntették. Az első harmadban hátrányban és előnyben is betaláltak, majd a másodikban egyenlő létszám mellett is. Ekkor tudott csak szépíteni a vendégalakulat. Az utolsó felvonásra nagy küzdelem alakult ki a jégen, ám a hazaiak nagyon szépen levédték a zónájukat, így Szilassy Zoltán hiába próbált meg mindent csapata felrázását illetően, semmi nem jött be. Sőt Rokaly Norbert üres kapus gólja lezárta a meccset.
A Gyergyói HK is sokkal aktívabb volt a Dunaújvárosi Acélbikáknál, és ez azt eredményezte, hogy a meccs felénél már 3–0-ra vezettek. A vendégeknek viszont innen volt visszaút. Sőt. A harmad végére szépítettek, majd az utolsó felvonásban hosszabbításra és büntetőlövésekre mentették a meccset. Utóbbi műfajban a hazaiak voltak jobbak. Ezzel közvetlen riválist győztek le a piros-fehérek a felsőházi rájátszás érdekében.
Kapott gól nélkül
Vasárnap váltott ellenfélválasztás mellett küzdöttek meg a hazai csapatok. A Csíkszeredai Sportklub az első perctől az utolsóig kézben tudta tartani a mérkőzést a Dunaújváros ellen, és hiába kellett Don MacAdam improvizált sorokat a jégre küldjön, csapata remek játékot mutatott és 4–0-ra húzta be a meccset a szépszámú közönség nagy örömére.
A Gyergyói HK kemény csatára volt felkészülve az Újpest ellen. És remekül állták a sarat. Az első 20 percben a vendégek kétszer annyit próbálkoztak, mint a hazaiak, de Ruczuj remekelt, így maradt a 0–0. A második felvonás kiegyenlítettebb játékot hozott, illetve egy hazai találatot, miután Csergő csapata első előnyét gólra váltotta. Az utolsó felvonást remekül nyitották a hazaiak, és Bobcsek révén újból pontoztak. Szilassy megint kényszerhelyzetbe került, de ezúttal sem jött be semmi, Ruczuj mindennek útját állta, hogy majd Vorobjev lezárja a meccset.
A két székely csapat kedden este 18.30 órától Gyergyószentmiklóson fog ádáz csatát vívni, ráadásul dupla fontosságú meccsen.
Eredmények, Erste Liga
Péntek: Csíkszeredai Sportklub – Újpest 4–1 (2–0, 1–1, 1–0)
/Részegh T. (14.), Valchar (18.), Farkas (37.), Rokaly N. (60.), illetve Stefishen (39.)/; Gyergyói HK – Dunaújvárosi Acélbikák 4–3 (0–0, 3–1, 0–2, 0–0, 0–1) – sz. u. /Góga (25., 27.), Csergő (30., 65 – GWS), illetve Iosszafov (33.), Németh (47., 49.)/; Hokiklub Budapest – Brassói Corona 4–5 (2–0, 2–2, 0–2, 0–1) – h. u.; Schiller-Vasas SC – Vienna Capitals II. 5–4 (1–0, 2–3, 1–1, 1–0) – h.u.
Vasárnap: Csíkszeredai Sportklub – Dunaújvárosi Acélbikák 4–0 (1–0, 2–0, 1–0) /Rokaly N. (19.), Taratuhin (22., 24.), Flinta (44.)/; Gyergyói HK – Újpest 3–0 (0–0, 1–0, 2–0) /Csergő (29.), Bobcek (42.), Vorobjov (60.)/; Vienna Capitals II. – Brassói Corona 2–1 (1–0, 1–0, 0–1); Ferencváros Telekom – Fehérvári Titánok 1–5 (1–3, 0–1, 0–1). A Debreceni DEAC – Hokiklub Budapest mérkőzés tegnap este lapzárta után ért véget.
Hétfő: Hokiklub Budapest – Schiller-Vasas SC (19.40), Ferencváros-Telekom – Brassói Corona (21).
Kedd: Gyergyói HK – Csíkszeredai Sportklub (18.30), Fehérvári Titánok – Debreceni DEAC (19.30).
Darvas Attila