Csíkszeredában vendégeskedett a Ferencvárosi Torna Club első embere, Kubatov Gábor (képünkön). A zöld-fehér labdarúgóklub elnökét az elmúlt évekről kérdeztük, illetve a méltán legnagyobb vitákat kiváltó vénaszkennerről, a beléptetésről és az ultrákhoz való viszonyulásáról. – Szárnyal a Ferencváros jelen pillanatban. Kezd beérni az elmúlt évek munkája? – Hogy a siker mihez köthető a labdarúgásban, azt még senki nem fejtette meg az elmúlt száz évben. Nincs recept rá. Mindenki külön utat jár be. Ötödik éve vagyok a Ferencváros első szolgája. Ötödik éve tisztességgel és nagy szorgalommal végezzük ezt a munkát, egyik követ rakjuk a másikra. Az öt év munkája pedig beérni látszik. Sok stáción vagyunk túl. Nagyon nehéz időszakokat éltünk túl még ebben az öt évben is, de még mindig nem értük el a célunkat. A célunk az, hogy a Ferencváros – ugyanúgy ahogy a Kolozsvári CFR is egykoron – évről évre nemzetközi kupaszereplő legyen. Ez nem lehetetlen. Ehhez még nincs elég pénzünk. Bízunk abban, hogy kevesebb pénzből, de több szorgalommal, jó ötletekkel el tudunk jutni odáig, ami a Fraditól elvárható, hogy évről évre nemzetközi kupaszereplő legyen. – De gondolom, fájó a Zeljezsnicsar elleni Európa Liga-meccsekre visszagondolni? – Fájdalom, látva, hogy milyen körülményeket alakítottunk ki a csapat körül. Látva, hogy milyen stabilitás, infrastruktúra, edzők, illetve, hogy milyen szurkolóink vannak. Jövőre így kétszer jobban fel kell készüljünk. Télen még jobban meg kell erősítsük a keretünket, hogy elég erősek legyünk a nemzetközi porondon. Gólok nélkül viszont nem lehet nyerni. Az első meccsen be kellett volna rúgni a helyzeteket, és akkor most máshogyan beszélnénk. – Visszatérve az elmúlt öt évre, emlékezetes az ultrákhoz való viszonyulása... – Nincs kevesebb nézőnk, vagy maximum 500 szurkolóval kevesebben járnak ki. A Ferencváros így is vezeti a rangsort, tehát nekünk van a legtöbb nézőnk, a tavaly 8500 volt az átlagnézőszám. Azt gondolom, idén is meglesz ez. Elveszítettünk ugyan 3000 ultrát, de megnyertünk legalább ugyanennyi embert. Ezek az emberek általában családosok, akik gyerekekkel járnak ki a meccsekre. Számukra olyan hangulatot kellett teremteni a stadionban, ahol nincs káromkodás, csúnya beszéd vagy erőszak. Nincs arra szükség, hogy a biztonsági emberek közbelépjenek a találkozó alatt. Azt gondolom, hogy ez közelebb van Európához és a Ferencvároshoz is. – A közeljövőben lát-e lehetőséget arra, hogy kompromisszum szülessen a szurkolókkal? – Nem! A vénaszkenner és a beléptetés csak indok. A szurkolóktól azt kérjük, hogy viselkedjenek normálisan. Jöjjenek be a stadionba, de ne legyen balhé. Ne legyen a stadion környékén erőszak, ne háborúzzanak sem a rendőrökkel, sem az ellenfél szurkolóival. Szerintem ez a magyar sporttól vagy épp a Ferencvárostól teljesen eltávolodik. Azt kérjük a szurkolóktól, hogy ne trágárkodjanak, mert ha igen, nem jönnek ki az édesanyák. Ha nem jönnek ki az édesanyák, nem jönnek ki a gyerekek. És ha nem jönnek ki a gyerekek, akkor egy idő után nem lesz, aki szerelmes legyen a Ferencvárosba. Azt kérjük tőlük, hogy ne hozzanak politikát a stadionba, bár furcsa ezt mondanom, hiszen főállásban politikus vagyok. A sport nem arról szól, hogy politikai deklarációkat teszünk, hanem arról szól, hogy megnézzük – bőrszíntől, származástól, vallástól teljesen függetlenül –, hogy ki milyen teljesítményt nyújt a pályán. Ha nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy politikai deklarációkat tegyünk a Ferencváros nevében, akkor ez távolabb visz minket a megoldástól. Mint például a Csatáry-molinó, amely egy rendkívül fájó dolog. Ezért azt gondolom, hogy nem kértünk lehetetlen dolgokat, de ha ők úgy gondolják, hogy ezeket nem tudják betartani, akkor arra kérjük, hogy ne jöjjenek be a stadionba. – Hogy látja az akadémiák helyzetét? – A Magyar Labdarúgó Szövetség az idén egy szigorú, de jó lépést tett ez irányban is. Pénzt ad azoknak a kluboknak, amelyek fiatal magyar játékosokat szerepeltetnek, és kitűnt két-három ügyes játékos. Például nálunk is. Kipróbáltuk, megnéztük, és most van egy Nagy Ádám nevezetű játékosunk, aki már a válogatottban is játszik, sőt oszlopos, kihagyhatatlan tagja. Azt gondolom, hogy van benne remény, hogy a magyar akadémiákról vagy a mostani kurzusról jönnek ki majd olyan játékosok, akik akár nemzetközi szinten ismét komoly játékosok tudnak lenni. Az utolsó nagy világsztárunk Détári Lajos, és az nem ma volt. Azóta megéltünk nagy sztárokat, de világsztárokat nem. Remélhetőleg az elkövetkezendő 5-10 évben újra lesznek ilyen játékosaink. Egy labdarúgót felnevelni nem két-három év, hanem egy évtizedet bele kell tenni. Sok munka az ára, de nagyon megéri. – Közeleg az Európa-bajnoki pótselejtező. Hogyan várja? – Tovább kell jutni. Óriási lehetőség, és szerintem nem is esélytelen a részvétel. Hiszek a szövetségi kapitányban, hiszek abban, hogy a fiúk képesek megtenni azt, amit egy magyar férfiembernek ilyenkor meg kell tennie. Darvas Attila