Nem visszalépés, ez új kihívás

Négy Bajnokok Ligája-szereplést kö­ve­tő­en idén az Európa Kupában foly­tatja nemzetközi szereplését a Szé­kely­­udvar­helyi ISK-SZAK férfi aszta­litenisz-csapata. Az udvarhelyi együttes a kontinens második számú kupasorozatában is komoly célokat tűzött ki maga elé, és idén saját nevelésű fiatalokkal kiegészülve készül az őszi megmérettetésre.

Szász Csaba
Nem visszalépés, ez új kihívás
Sebastian Loso rutinja ezúttal is jól jön a csapatnak Fotó: Hodgyai István

Kilencedik egymást követő idényében is asztalhoz áll a nemzetközi porondon a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK férfi asztalitenisz-csapata. A Szuperligában bronzérmes együttes ezúttal az Európa Kupában indul, miután zsinórban négy évig a kontinens legerősebb klubjait tömörítő Bajnokok Ligájában szerepelt. A változás nem érte meglepetésként a klubot.

– A Bajnokok Ligájában való indulás már tavaly is kérdéses volt, így ez a „visszalépés” várható volt

– fogalmazott György István klubvezető, aki számított arra, hogy fokozatosan visszaesnek a ranglistán, így idén „csak” az Európa Kupában indulnak. Hangsúlyozta: nem csalódásként tekint a sorozatváltásra.

– Igazából ez nem is visszalépés. Négy évet játszottunk a BL-ben, ahol az erősebb ellenfelek miatt nyilván kevesebb pontszerzési lehetőség adódott

– értékelt György.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A székelyudvarhelyi klub jelenleg a 29. helyen áll az európai klubranglistán, míg a Bajnokok Ligájában az első 24 csapat indulhat. A klubvezető szerint badarság lett volna elutasítani a BL-szereplést, még akkor is, ha ezzel vállalták, hogy a kevesebb begyűjtött pont miatt visszacsúsznak a ranglistán.
Az Európa Kupában az ISK-SZAK a B csoportba került, ahol a spanyol Enoli Borges Vall és a török Fenerbahce SC lesz az ellenfél. A találkozókat november 13–16. között rendezik egyetlen helyszínen, amelyre Székelyudvarhely is benyújtotta pályázatát.

– Mind a négy csoport küzdelmeit egy helyen kell megszervezni. Ez 13 együttest jelent. Jövő héten dől el, ki lesz a házigazda

– mndta György.
A csoportból az első két helyezett jut tovább, a harmadik pedig a hármas számú Europe Trophy kupasorozatban folytathatja. A cél természetesen a továbbjutás.
A klub keretét idén is a rutinos mag adja: György Szilárd, Sebastian Loso, Tamás Szabolcs és Sánduly Levente alkotják az alapcsapatot, de új arcokat is láthatunk majd.

– Annyi változás lesz, hogy a fiatalok is bekerülnek a keretbe, az U15-ös bajnokcsapat tagjairól van szó: Toró Dávid, Simó Éliás, Czigler Albert. Nagyot nem tudunk, és nem is merünk változtatni a megváltozott anyagi helyzet miatt. De ez is a cél, hogy a saját neveltjeink játsszanak a klub színeiben – akár nemzetközi megmérettetéseken

– fogalmazott György István, aki zárásként megjegyezte: ha idén jól szerepelnek az Európa Kupában, elegendő pontot gyűjthetnek ahhoz, hogy jövőre ismét a Bajnokok Ligájában indulhassanak.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!