Hirdetés

Nem teljesülhet a Szejke álma

HN-információ
A ProSport.ro információi szerint könnyen meglehet, hogy nem fejezik be idén a kézilabda-bajnokságokat, hiszen a klubok többsége ezt akarja. A szakszövetség viszont más véleményen van.

Kevés esély maradt a folytatásra                                                                                        Fotó: kezilabda.ro

A román férfi és női kézilabda-élvonal csapatainak háromnegyede nem szeretné folytatni a 2019–2020-as szezont! Ez derül ki a ProSport.ro felméréséből. A sportportál kikérte ugyanis a két élvonal 27 csapatának véleményét. Ebből kiderült, hogy 75%-uk a pontvadászatok befagyasztását tartja a megfelelő megoldásnak. Mint ahogy végleg lezárták már az idei bajnokságot Európa több mint felében. A Román Kézilabda Szövetség (FRH) a jelek szerint erről nem hajlandó tudomást szerezni – írja az erdelysport.hu. Mint ahogy arról sem, hogy maga a sportminiszter jelentette ki hétfőn: a sportesemények újraindítása egyelőre „nem prioritás a kormány számára”. Mindezek ellenére az FRH közzétette a folytatás forgatókönyvét – legalábbis a Liga Florilor (Virágok Ligája) elnevezésű női bajnokság számára. Elképzeléseik szerint a szezon június ötödikén a Román Kupa még le nem játszott két negyeddöntőjével folytatódna, majd 6–7-én rendeznék meg a négyes döntőt. A bajnokságból hátralévő hét fordulóból ötöt két torna formájában bonyolítanának le. Ebből az elsőt június 10–12. között rendeznék meg a 20. és a 21. forduló számára. Ezt követően 15–21. között rendeznék meg a 23. és a 26. etap meccseit, majd június 24–27-én következne az újabb torna a 22., 24. és 25. játéknapok számára. A második osztályban június 12–14. között rendeznék meg az elődöntők tornáját, 19–21. között a döntő tornát, majd 28–30. között az osztályozókkal érne véget a szezon. A férfi másodosztály C csoportját toronymagasan vezető Székely­udvarhelyi Szejke SK további programja egyáltalán nem ismert. A feljutásban reménykedő udvarhelyieknek könnyen meglehet, hogy várniuk kell egy újabb évet…

HN-összeállítás



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!