Nem szakad meg a hagyomány
A járványügyi helyzetre való tekintettel a szervezők ugyan kisebb részvételre számítanak, de a hagyományokkal nem akarnak szakítani, és idén is megrendezik a Tusnád Ásványvíz Székely Maratont, tizenkilencedik alkalommal.
A kitartás szimbólumává vált a Tusnád Ásványvíz Székely Maraton, amely nemcsak a sportolókat, hanem a szervezőket, Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát és a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóságot is nagy kihívás elé állítja. A Tusnád Ásványvíz Székely Maratont immár 19. alkalommal rendezik meg, és ezen a rajthoz állók 42,195 km-es távot kell teljesítsenek.
A nyílt rendszerű sportrendezvényen a maratoni távot egyéniben és váltóban lehet teljesíteni. A maratonra, melyen a 14. életévüket legkésőbb 2020. július 31-én betöltő sportolók vehetnek részt, korosztályonként lehet jelentkezni (nyílt verseny, U21, O40, O50, O60, illetve U18, U20, O35, Master 180, Master 240). A verseny teljesítésének szintideje 6 óra.
Előzetesen nevezni a radulyrobert@szereda.ro, illetve a kedveseva@szereda.ro címen lehet, valamint a https://forms.gle/SdZA2SdyjFizeDmGA linken. Benevezésre a verseny napján a helyszínen is van lehetőség 8.45 óráig. A helyszíni nevezés esetén a díj 40 lej az egyéni indulók és 100 lej a váltók számára.
A Csíkszereda–Tusnád–Csíkszereda útvonalon a szervezők átlagosan öt kilométerenként frissítő- és ellenőrzőpontot állítanak fel, és minden egyes kilométert kijelölnek az úttesten, hogy a versenyzők így is ellenőrizhessék, felkészültségüknek megfelelő iramban teljesítik-e a távot. Ebben az évben a váltók esetén a rajttól a különböző váltópontokig, illetve a váltópontok és a cél között a versenyszervezők gondoskodnak a sportolók szállításáról.
Minden évben legalább százan próbálnak szerencsét ezen a versenyen, és a résztvevők száma évről évre nagyobb. Ez a tény igazolja e nagyszerű verseny létjogosultságát.
Az első kiírásra a Székelyudvarhely–Csíkszereda útvonalon 2002. június 30-án került sor. 2005 augusztusa óta a Csíkszeredai Városnapok részeként Csíkszereda–Tusnád–Csíkszereda az útvonal. Ugyanakkor a Városnapok elmaradása miatt különálló eseménnyé vált az idei maraton.