Hirdetés

Nagyon fontos győzelem

HN-információ
Kőkeményen beleállt a Fehérvár AV19 elleni mérkőzésbe a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsa­pata, és bár a hetedik percben hátrányba került, végül sikerült a fordítás. Nagyon értékes három pontot szereztek a csíkiak, akiknek megmaradt a reményük arra, hogy elérjék a MOL Liga rájátszását. Ehhez ma is győzni kell. [caption id="attachment_22095" align="aligncenter" width="620"]14_sc-av19 Tambijevs második gólja döntőnek bizonyult. Jobban akarta a győzelmet a csíki csapat Fotó: László Róbert[/caption] Sok választása nem volt a Csíkszeredai Sportklubnak a Fehérvár AV19 elleni jégkorong MOL Liga-találkozó előtt. Egy vereséggel el lehetett volna felejteni a rájátszást, míg egy győzelem még az álmok valóra váltását vetíthette elő. Utóbbi vált be. Az Artur Oktyabrjov vezényelte kék-fehér alakulat az első percektől kezdve nekiesett ellenfelének, és bár sorozatban alakította ki a helyzeteit, azok rendre kimaradtak. Nem úgy az első valamirevaló vendégakció, amely Tóth Gergő gólját hozta. A Sportklub nem adta fel. Rohant az eredmény után. Előbb Alekszejev passzát Antal nem tudta a hálóba juttatni kecsegtető helyzetből, majd az előbbi passzos lőtte szét a kapuvasat. A 17. perc viszont meghozta az áttörést. Az első sor végletekig kijátszott akcióját Tambijevs pofozta be a ketrecbe. A harmad utolsó perceire maradt még izgalom. A fehérváriak előbb elpuskáztak egy kettő az egy elleni akciót, majd Holmberg találta telibe a felső vasat. A második harmad valamivel nyugodtabb hangulatban kezdődött, majd felgyorsultak az események. Mindkét oldalon kimaradt egy-egy létszámfölényes kontra, majd a felek az előnyös és a hátrányos játékot gyakorolhatták felváltva. Érdekes módon a vendégek fórban saját kapujukra sokkal veszélyesebbek voltak, hiszen többször adták el a pakkot, ám azokkal a hazaiak nem tudtak élni. Az utolsó felvonás áthúzódó vendégelőnnyel folytatódott, ami kimaradt, majd a Sportklub percei következtek. A fölény pedig a 47. percben koronázódott meg, amikor egy hosszú indítás után Tambijevs egyéni akcióból csapta be Kalninst. A gólt követően azonnal nőhetett volnaa különbség, de a játékvezetők Péter gólját érvénytelenítették, miután a kapu kimozdult a helyéről. Az utolsó tíz percre mindkét csapat nagyon koncentráltan játszott, de attól még ziccerek akadtak. Két perccel a vége előtt Tyler Dietrich lehozta kapusát, amely visszafelé sült el. Alekszejev zárta le a mérkőzést. A Volán elleni győzelem viszont csak akkor ér valamit, ha ma a csíkiak legyőzik a Dunaújvárost is. [box type="shadow" ]A MOL Liga eredményei, hétvégi műsora és az állás Tegnap: Csíkszeredai Sportklub – Fehérvár AV19 3–1 (1–1, 0–0, 2–0) /Tambijevs (17., 47.), Alekszejev (60.), illetve Tóth G. (7.)/; Brassói Corona – Dunaújvárosi Acélbikák 1–14 (0–4, 1–7, 0–3) /Mátyás (28.), illetve Léránt (4., 22.), Dörök (5.), Vazan (7., 17., 26.), Smith (24.), Revák (27., 49.), McCann (31., 35.), Peterdi (34.), Milan (47., 55.)/. 1. DVTK Jegesmedvék 44 31 6 2 5 202–111 107 2. MAC Budapest 44 30 5 3 6 215–103 103 3. Fehérvár AV19 44 23 4 3 14 149–122 80 4. Debreceni HK 45 18 3 5 19 137–141 65 5. Újpesti TE 45 14 7 7 17 125–129 63 6. Ferencvárosi TC 44 17 2 4 21 145–159 59 7. Csíkszeredai Sportklub 44 12 6 5 21 122–154 53 8. Dunaújvárosi Acélbikák 46 12 2 6 26 124–160 46 9. Brassói Corona 44 6 2 2 34 94–234 24 A műsor: ma: Brassói Corona – Fehérvár AV19 (15), Újpesti TE – Ferencvárosi TC (19), Csíkszeredai Sportklub – Dunaújvárosi Acélbikák (19.30); szombat: DVTK Jegesmedvék – MAC Budapest (19.30); vasárnap: Debreceni HK – Ferencvárosi TC (19.30).[/box] Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!