Minden éremből termett legalább egy a csíki dzsúdósoknak
Izvorani adott otthont hétvégén a felnőtt cselgáncsozók országos bajnokságának, amelyről a csíki sportolók öt éremmel tértek haza. Radvánszki Szilárd országos bajnoknak mondhatja magát.
Remek hétvégét zártak a csíki cselgáncsozók az Izvorani-ban megrendezett országos felnőtt bajnokságon, hiszen nem kevesebb mint öt éremmel térhettek haza Albu Botond és Papp Róbert-Flórián tanítványai.
A 81 kilogrammosok súlycsoportját teljes egészében a csíki különítmény uralta, hiszen az első helyet Radvánszki Szilárd szerezte meg, aki a fináléban a VSK-s csapattársát, Mihály Hunort gyűrte le. Az elődöntő is tartogatott csíki rangadót, hiszen Mihály a szintén VSK-s Ladó Ákoson jutott a fináléba. A bronzcsatában viszont Ladó is győzni tudott, így a dobogó mindhárom fokára csíki sportoló állhatott fel.
A 60 kilogrammosok között Székely Botond a harmadik helyen zárt, míg a nehézsúlyú kategóriában (100 kg) Kocsis Hunor, a Sportklub versenyzője, az ötödik helyen zárt.
A lányok mezőnyében Lajos Orsolya (63 kg) volt érdekelt, aki a fináléig remekelt, ám ott azonban vereséget szenvedett, így az idei szezonját nem tudta arannyal befejezni. Korábban ugyanis korosztályában mindent megnyert. Legutóbb épp az U23-as országos bajnokságról.

