Hirdetés

Megyei rangadók évkezdésként

HN-információ
Kevés vakációt kaptak a hazai ifjúsági jégkorongcsapatok, a héten már az U18-as bajnokságban mérkőzéseket rendeznek. A héten három korosztályban öt megyei rangadót játszanak. Nem sokat vakációztak a hazai jégkorongban az utánpótláscsapatok, a héten már több bajnoki mérkőzést is rendeztek. Az év első hetében három korosztályban összesen öt megyei rangadóra is sor kerül. A román utánpótlás-bajnokságban minden korosztályban az ISK Csíkszereda listavezető, de jól szerepelnek a megyebeli csapatok a magyar pontvadászatban is. [caption id="attachment_42259" align="aligncenter" width="1000"] Veretlenül vezeti az ISK Csíkszereda az U18-as román bajnokságot Fotó: László Róbert[/caption] Még veretlenek Az U18-as hazai bajnokság első két helyén Hargita megyei csapatok állnak. A négycsapatos bajnokságban eddig hat dupla fordulót rendeztek, az ISK Csíkszereda még nem vesztett pontot, míg az ISK Gyergyószentmiklós őrzi második helyét, igaz, egy ponttal előzi csak meg a Brassói Coronát. A pontvadászat alapszakasza két dupla oda-vissza körből áll, ebből egy kör már lejárt, az alapszakasz végén az első kettő a döntőt játssza majd, míg a harmadik és a negyedik a bajnoki bronzéremért harcol egyik fél ötödik sikeréig. Eredmények: ISK Gyergyó­szent­miklós – ISK Csíkszereda 0–10 és 1–6; Brassói Corona – Galaci Dunărea 10–4 és 17–4. Az állás: 1. ISK Csíkszereda 36 pont, 2. ISK Gyergyószentmiklós 17 p, 3. Corona 16 p, 4. Dunărea 3 p. A magyar bajnokságban is dobogós helyen áll az ISK Csíkszereda U18-as csapata, a gárda az alapszakaszban 16 mérkőzésen van túl, amelyből 13-at nyert és hármat veszített. A csapat a jövő héten lejátssza utolsó négy mérkőzését is az alapszakaszban, kedden és jövő csütörtökön a MAC Budapest, szerdán a Vasas, míg január 13-án az Ifj. Ocskay Gábor JA ellen lépnek jégre Gál Sándor tanítványai. A 11 csapatos bajnokságot a székesfehérváriak vezetik 42 ponttal a 39-39 pontos Újpest és ISK Csíkszereda előtt. Rangadó előtt A hazai U16-os bajnokságot is az ISK Csíkszereda csapata vezeti, a hatcsapatos alapszakasz egy dupla oda-vissza körből áll, itt már megkezdődtek a visszavágók az elmúlt év végén. A héten viszont megyei rangadót játszanak, holnap és vasárnap a listavezetőt az ISK Gyergyószentmiklós látja vendégül. A csíkiak az eddig lejátszott 12 mérkőzésből 11-et nyertek és egyet veszítettek, míg a gyergyóiak 23 ponttal a harmadik helyen állnak, a Békény partiak 12 meccsből hatot a rendes játékidőben, egyet ráadásban nyertek, két hatvanperces vereség mellett háromszor hosszabbítás után kaptak ki. A hétvégén teljes fordulót rendeznek, holnap 12.30-tól, vasárnap 14.30-tól az ISK Gyergyószentmiklós az ISK Csíkszeredát fogadja, Suceaván a helyi CSM a Brassói Coronát látja vendégül, míg a Steaua Rangers Husky – Galaci Dunărea találkozó helyszínéről lapzártánkig nem volt tudomásunk. Felénél tartanak a csapatok a magyar U16-os bajnokság alapszakaszában, az ISK Csíkszereda kilenc meccsből öt győzelmet aratott és négyszer kapott ki, 15 ponttal – a Vasassal holtversenyben – az ötödik a tabellán. Az ISK a jövő héten magyar portyán lesz, kedden a MAC Budapest, szerdán a DVTK-Jegesmedvék, csütörtökön pedig a Debreceni HK ellen lép jégre. Hárman versengenek Az U14-es magyar bajnokság alapszakaszának I. csoportjában három Hargita megyei csapat is érdekelt, a 12 csapatos pontvadászatban egy oda-vissza kört rendeznek. Az erdélyi gárdák minden mérkőzésüket a magyar csapatok ellen hazai pályán játsszák. Mind a három megyei csapat 14-14 találkozót játszott, a Felcsík SK és az ISK Csíkszereda egyaránt 22 pontot szerzett, míg az ISK Gyergyószentmiklósnak 20 pontja van, a felcsíkiak az ötödik, a megyeszékhelyiek a hatodik, míg a gyergyóiak a hetedik helyen állnak. Szombaton reggel fél kilenctől a Felcsík SK az ISK Csíkszeredát fogadja Csíkkarcfalván. Még szabadságolnak A hazai U20-as és a női bajnokságban szereplő csapatok egyelőre vakációznak. A nagyifjúságiaknál ugyan a hét végére fordulót terveztek, ám a hazai szakszövetség honlapján erről semmi konkrétumot nem találtunk lapzártánkig. A csapatonkénti húszmeccses alapszakaszból 13-at játszott le az ISK Csíkszereda, amelyből 11-et nyert és kettőt veszített, így 32 ponttal listavezető, a Steaua 20 ponttal a második, míg a Brassói Corona 8 ponttal biztosan bajnoki bronzérmes lesz. A kétcsapatos női bajnokságban csak négy mérkőzést rendeztek, amelyen a Csíkszeredai Sportklub legyőzte a Bukaresti ISK Triumf csapatát. Egyelőre a női bajnokságban sem lehet tudni, mikor lesz folytatás. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!