Megyei rangadó a döntőért

HN-információ
A hétvégén még a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzéseit rendezték, de kedden már a döntőbeli részvételért megy a harc. A Csíkszeredai Sportklub megyei rangadón fog pályára lépni, ahol a Gyergyószentmiklósi Progym lesz az ellenfele. Mindkét csapat komolyan készül az előtte álló feladatra. [caption id="attachment_45623" align="aligncenter" width="1000"] Fontos lesz a védekező harmadban kifejtett munka[/caption] Megkezdődik holnap a román jégkorong-bajnokság rájátszása, amelyben az alapszakaszgyőztes Brassói Corona a címvédő Galaci Dunăreával fog megküzdeni, míg a másik ágon megyei rangadót, azaz Csíkszeredai Sportklub – Gyergyószentmiklósi Progym párharcot rendeznek. A tét a fináléba kerülés. Statisztika szerinti esély A Csíkszeredai Sportklub, illetve a Gyergyószentmiklósi Progym az alapszakasz során hat alkalommal találkozott egymással, amelyek során csíki fölény alakult ki. A hat összecsapásból négyen a kék-fehérek rendes játékidőben döntötték el a maguk javára a három pont sorsát, míg egyet hosszabbításban nyertek. A Progym épp a legutóbbi egymás elleni összecsapáson tudott nyerni, hosszabbításban, hazai környezetben. A gólarány 28–21 a Sportklub javára. A csíki oldalon, a 28 találaton 14 játékos osztozott, míg a túloldalon nyolc sportoló. Mindkét oldalon vannak olyan játékosok, akik már nem szerepelnek egyik keretben sem. A kék-fehéreknél nincs már ott a keretben McIntosh, Alekszejev, illetve Lanceleve, akik egyaránt 2-2 góllal vették ki a részüket. A túloldalon a korábbi edzőpáros Kosztromin, illetve Novak nem található a keretben. Előbbi két, míg utóbbi négy gólt szerzett. Ezen statisztikák arra engednek következtetni, hogy a Sportklub keretének mélysége nagyobb, többen tudnak gól szerezni, illetve meghatározó egyéniségek lehetnek a párharc során. A Progym egyetlenegy statisztikában nő a Sportklub fölé, de ott kirívó a két csapat közti különbség. Ez az emberelőnyös, illetve -hátrányos védekezés. A Sportklub a hat találkozó alatt 25 alkalommal játszhatott előnyben, amelyből csak négy alkalommal talált be a Progym ketrecébe. A túloldalon viszont a 41 lehetőségből 15 alkalommal értek el találatot. Csökkenteni a kiállításokat Utóbbi statisztikából kiindulva nem meglepő, hogy a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője, Leo Gudas épp erre a nem túl fényes mutatóra hívta fel a figyelmet, amikor a rájátszás esélyeiről kérdeztük. Kihangsúlyozta a saját harmadbeli biztos védekezést, illetve a fölösleges kiállítások lehetséges elkerülését, illetve a hátrányos védekezés jobb megoldását. – Egy új fejezet nyílik a rájátszás kezdetével. Nagyon fontos mérkőzések következnek számunkra, amelyre úgy gondolom megfelelően felkészültünk. Nagyon nehéz lesz a kezdet, de egy jó csapat vagyunk, és ezt bizonyítanunk kell. Fontos lesz, hogy megfelelően játsszunk a saját zónánkban, és lehetőleg minél kevesebb kiállítást szedjünk össze, nem úgy, mint a legutóbbi egymás elleni meccsen, amikor rendre rosszul oldottuk meg a hátrányos védekezést, amelyekből négy gólt is kaptunk – fogalmazott Leo Gudas vezetőedző. Ki-ki meccset játszanának A Gyergyószentmiklósi Progym nem feltartott kézzel fog belevágni az elődöntő párharcba. Abból indulnak ki, hogy az idény folyamán minden egyes mérkőzés szoros csatát hozott, sőt az utolsót sikerült is megnyerniük. A piros-fehéreknél úgy érzik azonban, hogy nem ők a párharc esélyesei, de mindent megtesznek azért, hogy a papírformát felborítsák. – Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, ellenben minden mérkőzésen azért állunk jégre, hogy nyerjünk. A rájátszás teljesen más, mint az alapszakasz, bármi megtörténhet, ki-ki meccsekre számíthatunk, úgy gondolom, nem lesz sima hármas győzelem. A csapatunk jó úton van, és minden mérkőzésen maximális teljesítményt igyekeznek nyújtani a játékosaink – mondta Sándor Székely Ottó, a Progym menedzsere. A műsor és tudnivalók A három nyert mérkőzésig tartó párharc kedden és szerdán Csíkszeredában kezdődik, és mindkét találkozót 18.30-tól rendezik. A harmadikat, és ha szükséges, a negyediket már Gyergyószentmiklóson rendezik szombaton és vasárnap ugyancsak 18.30-tól. Amennyiben az ötödik meccsig eltart a párharc, akkor azt március 14-én rendezik Csíkszeredában. A másik ágon ugyanezen napokban lesznek a meccsek brassói pályaelőnnyel. A Sportklub vezetősége továbbá értesíti a szurkolókat, hogy amint azt az idény elején már közzétették, a rájátszásra a belépők 15 lejbe fognak kerülni. Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!