Ábrahám Előd-Lajos az elmúlt két évben az Ifjúsági és Sportminisztériumban dolgozott, mint miniszteri tanácsos, jelenleg a Nemzeti Sportkutató Intézet munkatársa és Csíkszereda önkormányzati testületének tagja. A választások óta eltelt időszakról kérdeztem országos és helyi vonatkozásban a sportstratégiát érintően. „Romániában az elmúlt húsz évben átlag 480 napot ült egy miniszter a székben, másfél évet sem ültek ki mandátumukból. Ez volt az átlag, és emiatt a nagyméretű változás elmaradt, ebből következik, hogy a változás előtte és utána is egyfajta fejetlenséget okozott. Ha egy intézménynél bizonytalanság van, az az intézmény nem tud hatékonyan segíteni a sportolónak. Tehát, amije van, azt sem tudja átadni” – hangzott el beszélgetésünk során. – Milyen szerepet tölt be Ön a sportstratégia kidolgozásában? – A sportstratégia kidolgozásában az elején teljesen benne voltam, időközben egyet hátraléptem, most már nem vagyok az első vonalban, hanem a háttérből segítem a stratégia elkészülését. A sportminisztériumtól átmentem a Nemzeti Sportkutató Intézethez azért, hogy mindent, ami digitalizáció, minden, ami a román sport tervezése, illetve átvilágítása, lehetőségem legyen gyakorlatba ültetni. – Hogyan épül fel az országos sportstratégia? – A sportstratégiának két része van. Az első része már elkészült, ez a helyzetelemzés. Az adatokat − még az 1930-as évekből is vannak adataink – elemeztük, próbáltuk átvilágítani, megtalálni azokat a problémákat, melyek miatt a sport hanyatlik. Ugyanakkor próbáltuk más országoknak a sportstratégiáját is figyelembe venni azért, hogy lássuk, Romániát sport szempontjából hogyan lehetne egy jobb irányba terelni. Amikor egy sportstratégiát átveszünk, fontos, hogy lássuk a nagyobb országok esetében hogyan működnek a dolgok. Más a szelekcióbázisuk, másképp állnak a sportok mellé. Minél kisebb az ország, annál célirányosabban, keményebb szelekcióval megy a folyamat, mert nemcsak a pénzük, hanem a humán erőforrásaik is korlátozottak. A mostani sportstratégiának három irányvonala van: szabadidősport, az iskolás sport és a versenysport. Azért fontos külön kezelni őket, mert mind a három esetben más-más problémákat kell megoldani, külön ütemterveket kell készíteni, külön elemzés van, és mind a háromra külön irányokat kell megadjunk. Erre a három részre épül a legtöbb stratégia, de minden nemzet a saját hagyományaira, lehetőségeire és gazdasági forrásaira szabja. Ami közös mindegyikben, hogy a lakosság egészsége és az ország hírneve áll a középpontban. Viszont az, hogy miként érünk el addig, vagy milyen beruházások szükségesek, egy másik téma. Nagyon jó az együttműködés a többi minisztériummal is. Fontos megjegyezni, hogy ez egy országos sportstratégia, nemcsak a sportminisztériumé. Mi azokkal a dolgokkal kell foglalkozzunk leginkább, ami ebből kimondottan ránk tartozik. A többiek − a stratégiai munkacsoportban megtalálható más minisztériumok − pedig be kell építsék a saját stratégiájukba, a közös döntés függvényében. Az első rész a tavaly év végén született meg, ez egy 180 oldalas elemzés, amiben leírtuk, hogy mi történt Romániában, hol tartunk más nemzetekhez képest, milyen érmek születtek, melyik sportágakban tűntek el, és melyeknél „robbantak” az érmek. Sajnos az olimpiai sportágak, olimpiai próbákban szerzett hivatalos nemzetközi érmei szinte mind eltűntek. Azt láttuk, hogy az érmek számának a fenntartása miatt mindenki a könnyebb versenyeke és kevesebb konkurenciával járó versenypróbákat keresi. Egyszóval mindenki olyan versenyeket keresett, ahol könnyebb érmet szerezni. Emiatt olyan nagy mennyiségű érem érkezett be Romániába, hogy azok valós értéke elveszett. Csak egy viszonyítási alap: a 2000-es évben, amikor a sporttörvényt meghozták, felnőtt szinten világbajnokságokon volt húsz olimpiai sportpróbában megszerzett érem. Ugyanez a nem olimpiai sportágakban/próbáknál harminc volt. Egyszóval, az arány 20/30 volt. 2013-ban ez az arány 7/390! Azok a sportágak, amelyek könnyebben tudtak hivatalos világ- vagy Európa-bajnokságokat szervezni − melyeken zömében hazai sportolók vettek részt −, kihasználták, hogy jogukban van kérni az állami eredmény utáni támogatást, melyet a sporttörvény maximum 50%-os szinten szab meg az olimpiai próbákhoz képest. Sok szövetség ezt egyfajta állami támogatásnak is képzelte, nem gondolva arra, hogy olyan sportolókkal hiteti el, hogy a világ legjobbjai, akik sokszor még országos bajnokságot sem nyertek. Szinte bárki tudott világérmes lenni, annyi verseny volt, és emiatt az érmek értéküket vesztették. Ez egy szomorú, de reális dolog. Az iskolákban is látható, amikor a megyei bajnokságon harmadik helyet szerzett öt-tíz éve sportoló gyerek hátrányban van egy olyan sporttal szemben, ahol egy-két év után világbajnokságokról térnek haza éremmel. – Ez egyfajta hígulást eredményez a sportban? – Nem is tudom, inkább azt mondom, hogy bizonyos emberek üzleti rést láttak a dologban, illetve nagyon sok edző azzal próbálja motiválni a gyerekeket, hogy sportoljanak, mert akkor érmeket fognak szerezni. Ezt az eredménycentrikusságot nem a befektetett energia növekedésével érték el. Sajnos ezt a szülők kívülről nem látják, ez a legnagyobb gond, és ezt kell valahogy megfogalmazni. A szülőnek mindig az a fontos, hogy a gyereke boldog legyen, az, hogy hogyan éri el a boldogságot, már másodlagos. A szomorú az, hogy a túl hamar elért világsikerek, mert ugye világbajnokságoknak nevezik ezeket a versenyeket, átverik a gyermeket önértékelés szintjén. A sportstratégia erre is szeretne valamilyen formában megoldást találni. A szabadidősportok esetében meg kell nézzük, hogyan tudunk minél több szabadidősport-létesítményt elérhetővé tenni, vagy ha szükséges, újakat építeni, illetve ezeket a lakók használatára bocsátani. Magyar példa, ott egy új, állami pénzből épített sportlétesítmény esetén meg van szabva, hány órát kell a közösség ingyenesen használja. Tehát ebbe az irányba érdemes haladnunk. A magyar példáról fontos tudni, bár sportstratégiáját követendő példaként vesszük, teljes mértékben átvenni lehetetlen. Már azért is, mert a magyarországi sportstratégia a 2007–2014 és a 2014–2020-as európai támogatási ciklusokra épült. Ez már nincs. Ők azokat nagyon jól kiaknázták, de most már egy újabb ciklus zajlik. Azt kell megnézni, hogy ebből, mit lehet nekünk kihozni. Nagyon sok emberrel, intézményekkel és klubokkal egyeztetünk és tárgyalunk, tematikusan mind a városok képviselőivel, mind a volt híres sportolókkal, jelenlegi sportolókkal, edzőkkel, hogy több szempont alapján tudjunk dönteni. A stratégiának lesz egy végkövetkeztetése, hogy mit szeretnénk elérni, és utána annak lesznek bizonyos ütemtervei, hogy miként tudjuk a kitűzött célokat elérni. Ezekben az ütemtervekben fontos, hogy próbáljuk az adatokat úgy megtervezni, hogy a 2032-es ciklusig tudjunk konkrét dolgokat megvalósítani. – Vannak már konkrét, megvalósított projektek a sportstratégián belül? – Vannak már folyamatban lévő projektek, ilyen a Golden Team Project, mely azokat a sportágakat emeli ki, amelyeknek szándékukban áll, és esélyük van az elkövetkező olimpiai játékokon érmeket nyerni. Az újságíróknak nagyon fontos a szerepe a helyes kép kialakításában. Az olimpiai és a nem olimpiai sportágak között a legnagyobb különbség az, hogy az olimpiai sportágak próbáit csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság beleegyezésével lehet módosítani. Ez egy nagyon komplex döntés, ugyanis az olimpiákon a résztvevők és az érmek száma korlátozott, ott a cél a konkurencia és a minőségi színvonal. A nem olimpiai sportágak szabályzatában a pluszpróbákat zömében egy belső döntés, egy szövetség is meghozhatja, így gyakorlatilag annyi próbát tudnak betenni, amennyit akarnak. Pont ezért, a lehetőségek számát mindig arra szabják, amire igény van. Emiatt a nem olimpiai sportágak sokkal könnyebben váltak „divatos” sportágakká. Természetesen, nem azt jelenti, hogy nem edzenek, csak azokat a szinteket, amit mi, sportolók „világszínvonalnak” nevezünk, sokkal könnyebben el tudják érni. Látszólag. Nem utolsósorban, ha egy versenyen belül, a kiosztott érmek száma több száz, akkor a lehetőségek száma is több száz. És mivel nem olimpiai próba, nincs az az elit sportolóréteg, amelyik a nagy versenyeken elvigye. Ugyancsak egy fontos téma, letisztázni a romániai elismert sportágakat, ezzel küzdök, illetve küzdünk. Sajnos Romániában, jelen pillanatban a „sportág”-fogalom zavaros, nincs kellőképpen letisztázva, nincs egy lista, milyen sportágak vannak. Egyesek a szövetség nevét, mások a próba nevét veszik sportágnak, ez olyan mértékű fejetlenséghez vezet, hogy olyan eset is van, hogy valaki a próbák próbájának a próbájában ér el eredményt és lesz világbajnok… Tehát ez egy fontos téma, melyet csak a sporttörvény módosításával, és felfrissítésével tudunk letisztázni. Egyben kényes is, mert nagyon sok felsőfokú tanügyi intézmény, olyan edzői diplomákat ad ki, amelyben nem egy sportágban edző valaki, hanem egy több sportágat magában foglaló szövetségnek. Például, a síugrás és a sílövészet között is nagyon nagy a különbség, mégis nálunk, mivel egy szövetég alá tartoznak, az edzőink mindent taníthatnak. Fontos letisztázni, mi a sportág és mi a sportszövetség neve. Ezért pontosítani kell a törvényt, és ami jó, azt megtartani, ami elavult, vagy többféle értelmezési lehetőséget nyújt, ki kell venni. Ez egy nehézség, ezért ezt csak a sportstratégia után lehet pontosan megfogalmazni/elkészíteni. A sportstratégiának a lényege, hogy egy nagyon jó helyzetképet alakítson ki, célokat tűzzön ki, arra bizonyos programokat fektessen le, amit saját pénzből, uniós pénzből lehet támogatni, és ezeknek a nyomon követését is szabályozza. A nyomon követés egyik nagyon fontos része az összfolyamatnak. – Mi a helyzet a megyei sporttal és sportközpontokkal? – Egy Hargita megyei sportstratégia is készül, idén kellene induljon, most már úgy tudom, ez irányba is történtek lépések. Többször egyeztettem Hargita Megye Tanácsával, ugyanis az ezelőtti stratégia 2020-ig volt megírva. Jó döntés volt egy kicsit halasztani, ugyanis a koronavírus-járvány alatt nem igazán lett volna hatékony sportstratégiát készíteni. Nagyon fontosnak tartom, hogy a sportnak a hatásáról beszéljünk, hogy mi miért támogatunk valamit? Tehát ha egy sport kiemelkedik, miben emelkedik ki, gyerekszámban, események számában, nemzetközi vagy helyi sikerekben, vagy nagy a közönségvonzata? Ezeket kell szerintem először eldönteni, illetve minden csoporton belül kiemelni egy párat és azokat jobban támogatni. Egy másik fontos dolog, amit gondolok, hogy az eseménytámogatások mellett nagyon jó szakmai tudást kell átadni az edzőknek, vagy segíteni nekik. Egy jól működő vállalkozásnak is az az egyik alapja, hogy milyen terve van arra a működésre. Nagyon sok edző, csak a saját körében él, és csak bizonyos információkat tud más területről. Elemezni kell, igényeket kell felmérni, lehetőségeket és a sportág alapfenntartásához szükséges anyagi szükségletet előteremteni. Sok edző mindezt nem teszi meg, sok energiát, pénzt és időt belefektet, majd amikor elfárad, másokat okol, hogy a csapata nem kap támogatást. Ugyancsak sok edző elfelejti, hogy az edzősködés csapatmunka, mert egyedül mindent nem lehet. Kell legyen valaki, aki melletted van edzésen, kell legyen, aki segít pályázatot írni, aki könyvel, aki reklámoz téged, aki megszervez neked egy eseményt. Mert mindezek a tevékenységek már elengedhetetlenek egy olyan sportnál, ahová a gyerekek/felnőttek szeretnének járni. Ezeket meg lehet fizetni, vagy önkéntest lehet keresni. Így az edző kimondottan azzal tud foglalkozni, amit tud és szeret csinálni. A megyei sportstratégia valahogy erre is kellene segítséget adjon az edzőknek, klubvezetőknek. Irányvonalat kellene nyújtson, hogy miként tudják legjobban kamatoztatni a saját „sportszolgáltatásaikat”. – Mikorra várható az országos sportstratégia lezárása és elfogadása? – Pontosan nem tudom, hogy most mi a legújabb határidő. Tudom, hogy március vége volt az alap, de csúszunk vagy két-három hónapot. Az történt, hogy elkészült szeptemberre, letettük a minisztériumhoz, sajnos abban az időszakban bomlott fel a kormány. Pont két nappal utána, épp dolgoztam az anyagon. Nem tudták összehívni azt az ülést, hogy elfogadják a tervezetet, szeptembertől decemberig késtünk, amíg újra felállt a kormánykoalíció. Szerintem egy-két hónapot még fog csúszni. Amint tudok konkrét dátumot, szólok, de év közepére biztosan meglesz. – Milyen lépések következnek attól a pillanattól, hogy elfogadták? – Az első elemzés alapján már vannak konkrét, elfogadott lépések. Az egyik a Golden Team-es projekt, a másik lesz a fociakadémiás projekt, ezek már az idei költségvetésben is szerepelnek. Ezekkel az emberekkel megbeszéléseket folytatunk, megmondják, milyen problémákkal küszködnek, ezek alapján felállítunk egy sorrendet, amit előre meg tudunk csinálni. A mostani gazdasági helyzet is nagyon sokat fog a latban nyomni, mert hiába tervezünk mi sokat, hogyha a sportlétesítmények fenntartási költsége az egekbe ugrott. Olyan nagymértékű megterhelés éri a teremfenntartásokat, hogy a kormány segítsége nélkül ezeket a sportintézményeket lehetetlen lesz fenntartani. Ugyancsak szükséges átgondolni a teremfenntartás árpolitikáját, illetve, hogy kit támogatunk, kit nem. Jelen árak mellett kétszer is meg kell gondolni, hogy ki/kik kell teljes bért fizessenek és kik nem. Úgy érzem, eljött itt is az idő, hogy meg kell húzzuk a vonalat az eredménysport és a hobbisport között. Nem tudunk mindenkit egyformán támogatni, akit viszont támogatunk, attól muszáj elvárjuk a kölcsönös komolyságot. Ha egy sportoló támogatást kér és kap is, akkor az minden tőle telhetőt meg kell tegyen az eredmény érdekében. Edzésen és edzésen kívül is. Hasonló dolgot kell az edzőktől is kérni. Komolyság edzésen, edzésterv és folytonos önfejlesztés. – Hargita megye milyen helyet foglal el sportok terén? – Csíkszeredát az elmúlt években nagyon sokat elemeztem. Úgy látom, sokkal jobban állunk, mint a többi város. Csíkszeredában jelen pillanatban 84 fajta mozgásforma létezik, amelyikből négy nem sport, például balett vagy néptánc, de nagyon kemény edzést biztosít a testnek, így olyan 80 körülire tehető a csíki sportoknak a száma. Vannak sportok, melyek szezonálisak, vannak olyanok, melyek pillanatnyilag szünetelnek. Ezek között vannak versenysportok, harcművészetek, nagyon sok a különböző fitneszforma. Úgy látom, az itteni embereknek a sportolási szintje nagy, mondhatni telített is. Nagyon fontos lenne ezeket a lehetőségeket valahogy „eladni” az ide látogató embereknek is, mert ez így külső pénzt is hozna be, segítene az edzőkön, sporttermeken. Minden olyan tevékenység/esemény, amit ide behozunk, gyakorlatilag a város jólétén egy picit felfelé mozdít. Jelen pillanatban, ha jók az információim, másfél napot töltenek a turisták Csíkban, ez az átlagidő. Mondhatni átutazóváros vagyunk. Ha minden sporteseményen el tudnánk érni, hogy akár egy nappal többet maradjanak, már dupláztuk is ezt. Azáltal, hogy nagyon sok sporteseményt lemondtak vagy lerövidítettek, érezhetően nagy volt a kiesés a szállodáknál, főleg azoknál, amelyek nagyobb szobakapacitással rendelkeztek, és ezért eddig őket látogatták a helyi sportversenyeken részt vevő sportolók. – Mi vezethetett a romániai sport hanyatlásához? Érdektelenség, vagy az, hogy egyesek akár üzletet űztek ebből? – Fontos, hogy tisztázzuk, mit nevezünk hanyatlásnak. Pontosabban hol van hanyatlás, és hol van növekedés. Romániában, akárcsak az egész világon, nagyon sok új sportág jelent meg. Ezeknek a sportágaknak a fejlődése attól függ, hogy ki (személy) a terjesztő és milyenek a körülmények (országban). Ezért, ha valaki jó „üzleti” stratégiával jött be ide, nagyon hamar profitálni tudott belőle az elavult/többféleképpen értelmezhető sporttörvény miatt. Ezek a sportágak több ezer éremmel (világ- és európai bajnokság!!!) töltötték meg az országot. Ezáltal a többi, klasszikusnak vagy hagyományosnak mondott, többnyire olimpiai sportágak háttérbe szorultak. Ennek az lett a következménye, hogy a tehetséges gyerekek, akik szinte bármilyen sportágban eredményesek lennének, a gyors siker érdekében nem választották az olimpiai sportágakat. Erre még rájött az olimpiai sportágak edzőinek a passzív sportszelekciója, elfeledve, hogy 40 évvel ezelőtt az edzők mindig járták az iskolákat. Ennek következtében gyengült a sportolói színvonal, megszűnt a rivalitás a csapaton belül, ez csökkentette a sportolók küzdési vágyát. Ez a folyamat 20-30 éve fokozódik, míg világszinten ez nem jellemző… Így csak az maradt, hogy keressük a hibásokat, miért nincs eredmény, miért nincs sportoló. – Hány sportolót tartanak számon Romániában? – 227 ezer sportolót tartunk nyilván az országban. Ennek fele nagyjából futballista, a többit egyéb területek sportolói teszik ki. Ez a lakosság 1,3%-a. Ezek az értékek azonban nem valósak. Egy konkrét példát említenék, az egyik szövetségnél 32 ezer sportoló van leigazolva, azonban ebből csupán 6 ezer aktív... Ez a jelenség minden területen észlelhető. Nehéz dönteni, mire is adjunk pénzt, amikor támogatásokról van szó. Sajnos a törvény is nagy értelmezési felületet enged. Nincs törvény a leigazolásokat illetően, csak annyit mond, hogy a leigazolásokat a szövetségek/ligák tartsák nyilván, és pont. A fontos dolgok nincsenek meghatározva. Mindenki megy a feje után. Nagyon sok munka vár még ránk e téren is, de fontos lenne utószóként leírni, hogy a sport csak akkor tud újra fellendülni, ha mindenki megpróbál fejlődni, a gyerekek érdekeit nézve tevékenységeket folytatni. A szülőknek pedig fontos megérteni, hogy a versenyeredmény csak akkor van pozitív hatással a gyermeke fejlődésére, ha azért meg is dolgozott. Ne engedjék meg senkinek, hogy elhitesse a gyerekekkel, 2-3 év sportolás után, 11-12 éves korában világbajnok lehet valaki! Ez sokkal többet árt a gyereknek, mint gondolnánk!

Vlaicu Lajos