Marasztalnák Dárdait

HN-információ
A Magyar Labdarúgó Szövetség célja, hogy a válogatott Dárdai Pál szövetségi kapitány irányításával fejezze be az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. „Az MLSZ célja a decemberi megegyezés óta változatlan: Dárdai Pállal szeretné befejezni az Eb-selejtezőket, hiszen vele és a Herthával is ebben állapodott meg. De azt is el kell fogadni, hogy vezetőedzővé történt kinevezése új helyzetet teremtett, a kettős terhelés pedig hosszú távon nem tartható fenn” – nyilatkozta a válogatott kommunikációs vezetője az MTI-nek. Sztancsik Tamás hozzátette, amint Dárdai klubja, a Hertha BSC is jelezte, a Bundesliga-tagságát megőrző együttes vezetői a tréner rövid szabadságát követően, várhatóan július elején ülnek le vele átbeszélni a jövőt, így addig a szakvezető sem tud mit mondani. „Dárdai arra kért, hogy tolmácsoljam a szurkolók és a média felé is, hogy ahogy korábban, úgy ezúttal is a türelemmel tehetik a legtöbbet azért, hogy elérjük a közös célt, azaz vele fejezhessük be a selejtezősorozatot.” Ezzel ellentétben a BZ című berlini lap úgy tudja, hetek óta eldöntött, hogy a Hertha BSC magyar vezetőedzőjének a finnek elleni volt az utolsó meccse a nemzeti csapat kispadján, de a berliniek egyelőre nem akarják nyilvánosságra hozni. A lap hozzáteszi, hogy a magyar szövetség is tud a Hertha döntéséről, ezért már régóta keresik Dárdai utódját, az egyik jelölt pedig az MLSZ jelenlegi sportigazgatója, az utánpótlás-válogatottakat irányító Bernd Storck. Dárdai korábban a jövőjével kapcsolatos kérdésre azt felelte: „Aki ismer engem, az tudja, hogy amit elkezdek, azt szeretem befejezni.” Sallói István, a magyar válogatott szakmai stábjának tagja az M1-en elárulta, a kapitány neki azt mondta: ha a magyar válogatott győz a finnek ellen, akkor marad.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!