Lazán gurított egy tízest a Vasas

A vártnál sokkal könnyebben verte meg a Liceenii Topologot a Vasas Femina a női másodosztály tavaszi idénynyitóján. A vasárnapi bajnokin szerzett tíz udvarhelyi gólnak a felét a télen leigazolt anyaországi „különítmény” szerezte, Hornok Réka mesterhármast ért el.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Lazán gurított egy tízest a Vasas
Visszavágott a Vasas. Egyenlőtlen erőviszonyok Fotó: Hodgyai István

Csak papíron volt rangadó a női labdarúgó 2. Liga 1-es csoportjában szereplő második helyezett Vasas Femina és az őt követő  Liceenii Topolog vasárnapi, udvarhelyi csatája, viszont tény, hogy az őszi idény nyitófordulójában a Vasas épp a Tulcea megyeiektől szenvedte el eddigi egyetlen vereségét. A vendégek azonban ezúttal már nem voltak egy súlycsoportban a télen komoly kereterősítésen átesett udvarhelyi gárdával, ez pedig már a találkozó elején nyilvánvalóvá vált. A 6. percben kettővel vezettek Vágó Attila tanítványai, az első negyedóra után háromra nőtt az előny, a szünetben pedig már 5-0-s hazai vezetést mutatott az udvarhelyi műgyepes pálya eredményjelzője. Illetve mutatott volna, ha létezne eredményjelző, de ilyen ott nincs.

A térfélcsere után a Vasas ott folytatta, ahol korábban abbahagyta, tíz perc alatt háromszor talált be, hogy aztán két újabb találattal bővítse a gólok számát, s így a végső sípszóra 10-0-s hazai győzelmet lehessen elkönyvelni. A télen leigazolt négy anyaországi játékosból a kapust leszámítva mindenki betalált, Mezőssy és Török egy-egy gólt szerzett, Hornok Réka pedig mesterhármast ért el. Betalált az Udvarhelyre visszatérő Krall Tímea is, és az udvarhelyi futballtörténelemben először fordult elő, hogy a félidőben beállt Yanka Cáceres személyében chilei labdarúgó játsszon hivatalos mérkőzésen a székely anyaváros színeiben.

A bajnokságban a Vasas Femina marad a második helyen, két ponttal lemaradva a románvásári Vulpițele Galbene csapatától. Ez az állás a papírforma szerint április 21-ig nem fog változni, amikor várhatóan a két gárda rangadója fogja eldönteni, hogy melyik együttes játszhatja a feljutási osztályozót.

Női labdarúgó 2. Liga, 1-es csoport, 10. forduló
Vasas Femina – Liceenii Topolog 10-0 (5-0)
Gólszerzők: Sólyom (3.), Hornok (6., 54., 80.), Mezőssy (17.), Márkus (42.), Krall (45.), Török (47.), Tóásó (55.), Horváth (68.).



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!