Kinőtte magát az emléktorna

Háromnapos asztalitenisz-fesztivállá nőtte ki magát a székelyudvarhelyi emlékverseny: az elmúlt hétvégén több mint kétszáz korosztályos versenyző és félszáz család adogatott az udvarhelyi sportcsarnokban. Nagy Ferenc emléke és munkássága előtt tisztelegtek.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Kinőtte magát az emléktorna
Szintet lépett az emlékverseny. Munka van a siker mögött Fotó: SZAK

Közel két évtizede még egy szerény körülmények között megszervezett szezonkezdő nyitányként,  ISK Székelyudvarhelyért Kupa néven hívták életre az udvarhelyi utánpótlás asztalitenisz-versenyt, a résztvevők pedig befértek a városi stadion melletti asztalitenisz-edzőterembe. A sportlétesítmény ma már a 2022 augusztusában elhunyt Nagy Ferenc nevét viseli, a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub volt elnöke, a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub asztalitenisz szakosztályának korábbi vezetője meghatározó alakja az udvarhelyi asztalitenisznek.
Tavaly, a 15. kiadásához érkezett utánpótlástorna, illetve az ehhez kötődő családi verseny számára már szűknek bizonyult az edzőterem, így a városi sportcsarnok biztosította a helyszínt a kétnapos eseménynek, és már Nagy Ferenc Emlékverseny elnevezéssel került a versenynaptárakba, így tisztelegve a zetelaki származású edző emléke és munkássága előtt.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Idén újabb szintet lépett a háromnapossá bővült emlékverseny. Szombaton és vasárnap több mint kétszáz ifi asztaliteniszező négy korosztályban (U9, U11, U13 és U15) mérte össze tudását és tehetségét, az ország minden sarkából érkeztek tehetségek, továbbá Montenegróból, Szerbiából, Moldovából, Olaszországból és Magyarországról érkező sportolók adták a megmérettetés nemzetközi jellegét. A családi verseny is részvételi rekordot döntött, több mint 50 család állt asztalhoz a vasárnapi megmérettetésen. 

- Nem újdonság, hogy az országos és az európai élmezőnyben is meghatározó szerepet tölt be az udvarhelyi asztalitenisz, mind felnőtt, mind pedig utánpótlás kategóriában. Mi erre nagyon büszkék vagyunk, több évtizedes munka van a siker mögött. Úgy látjuk, nagyon jó úton járunk, évről évre tudunk valami pluszt hozzátenni az eddigiekhez

– értékelt György István, a második Nagy Ferenc Emlékverseny főszervezője.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!