Hirdetés

Jól szerepeltek az Erőss lányok

HN-információ

Jó eredményekkel zárta Erőss Nóra az úszók országos bajnokságát, míg húga, Hanna Belgrádban aquatlonban szerepelt kimagaslóan. Az Erőss lányok elért teljesítménye azért is számít kimagaslónak, mert az edzéskörülmények, Nóra esetében pedig a versenykörülmények sem voltak ideálisak.


Négy negyedik helyezés az Erőss lányok mérlege az elmúlt időszakban tartott versenyeken: Hanna a román válogatott tagjaként egy aqua­tlon-­viadalon szerepelt Szerbiában, míg Nóra az úszók ifjúsági országos bajnokságán versenyzett a múlt hét végén Bukarestben. Eredményeik a körülményekhez képest kiválónak számítanak. A koronavírus-járvány miatt az ország több uszodáját is bezárták, azonban „voltak bátrabbak”, akik a sportolóknak lehetőséget adtak edzeni.
– Csíkszeredában bezárt a Csíki Csobbanó, így gyakorlatilag júniusig nem is volt, ahol készüljenek a sportolók. Június elejétől augusztus végéig Székelyudvarhelyre jártunk át a sportolókkal edzeni, de ott is egy strandon készülhettünk, tehát egyáltalán nem voltak ideálisak a körülmények. Szeptember elején két hétig a Csíki Csobbanó kisebbik medencéjében úsztak a sportolóink, de nem mondhatom, hogy a felkészülési időszak ideális lett volna számukra – nyilatkozta lapunknak Trandafir Norbert. A VSK Csíkszereda edzője hozzátette, a versenykörülményeket sem nevezhetné ideálisnak. 
– Szerdától szombatig tartott az ifjúsági országos bajnokság a Lia Manoliu Sportkomplexum szabadtéri úszómedencéjében. Reg­gelente 10 Celsius-fok volt, a víz hőmérséklete szintén nem volt megfelelő, ráadásul több nap is esett az eső. A körülményeket figyelembe véve Erőss Nóra eredményeivel elégedett vagyok – tette hozzá Trandafir Norbert. 
Erőss Nóra az ifjúsági korosztályban 50, 100 és 200 méteres mellúszásban a negyedik helyen zárt, mindhárom számban kevesebb mint egy másodperccel maradt le az utolsó dobogós helyről.
Erőss Hanna idéntől sportágat váltott: az úszás helyett immár triatlonban és annak szakágaiban versenyzik a Hargita Triatlon Klub színeiben. Úszóedzője maradt Trandafir Norbert, ám szaladásból és kerékpározásból Csiszér Zsombor Ádám készítette fel Erőss Hannát három országos versenyre. Július 27-én Konstancán, 29-én Bukarestben, augusztus 1-jén pedig Marosvásárhelyen tartották a kadét, a junior, az U23 és az elite korosztály számára az országos válogató versenyeket, a jó eredménnyel záró sportolók pedig bekerültek a válogatott keretébe. A kadét korosztályban jól teljesített Erőss Hanna, így a román válogatott tagjaként részt vett Belgrádban a Triatlon Nap nevet viselő eseményen, ahol a csíki lány az aquatlon (úszás + szaladás) számban indult az U16-os korosztályban. A versenyt egyébként a román válogatott tagjai uralták, az első tízből nyolc helyet ők foglaltak el. Erőss Hanna a negyedik helyen zárta az aquatlon-viadalt, ideje mindössze hat tizedmásodperccel maradt el a harmadik helyezettétől.




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!