Hat éremmel tértek haza

HN-információ
Piteşti adott otthont hétvégén az U23-as korosztályos egyéni cselgáncs országos bajnokságnak, amelyen hat csíki érem született egyenlő elosztásban. Három ezüst- és három bronzéremmel tértek ugyanis haza a cselgáncsozók. [caption id="attachment_69173" align="aligncenter" width="960"] Hat érmessel büszkélkedhetett a delegációt elkísérő Albu Botond edző[/caption] Utoljára az U23-as korosztály egyéni országos bajnokság küzdelmeit rendezték, amelyen hat csíki érem született. A Pitești-en megrendezett cselgáncs országos döntőben Dávid László, Stoica Márk, illetve Koncz Botond is alulmaradt a döntőben, míg Kosza Hanna, Orbán Lehel és Kocsis Hunor a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az országos egyéni bajnokságok ezzel befejeződtek a nagyobbak számára. Legközelebb a felnőttek számára kiírt Románia-kupa-küzdelmekre kerül sor, ám az is csupán június végén. A kisebb korosztályok közül az U11-esek Mangalián küzdenek majd meg a bajnoki érmekért június 8–10. között, majd június 22–24-én az U13-asokon a sor. Mindkét korosztályban egyéni és csapatküzdelmekre is sor kerül. Az U21-esek közül Orbán Lehel és Dávid László a hétvégén Tunéziában fog tatamira lépni Albu Botond edző kíséretében. U23-as országos bajnokság Eredmények: 2. hely: Dávid László (81 kg, Csíkszeredai Sportklub), Stoica Márk (90 kg, Csíkszeredai Sportklub), Koncz Botond (+100 kg, VSK Csíkszereda); 3. hely: Kosza Hanna (78 kg, ISK-Szenttamás), Orbán Lehel (60 kg, VSK Csíkszereda), Kocsis Hunor (90 kg, Csíkszeredai Sportklub). Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!