Győzelem, ellenszélben

HN-információ
Hosszabbítás után sikerült győznie pénteken este a VSK Csíkszereda csapatának a férfikosárlabda országos bajnokság rájátszásának harmadik fordulójában. A siker annál is értékesebb, mert mindezt úgy érték el a csíkiak, hogy a vendég VSK Máramarossziget óriási hátszéllel játszott az első negyedet követően. Noha a játékvezetők mindent megtettek a vendéggyőzelemért, a hazaiaknak sikerült egy fontos meccset behúzniuk. [caption id="attachment_83562" align="aligncenter" width="1000"] Pierce sokat küzdött a gyűrű alatt támadásban és védekezésben is Fotók: László F. Csaba[/caption] Nem egy, hanem két ellenfelet is legyőzött péntek este a VSK Csíkszereda a hazai férfikosárlabda-bajnokság rájátszásának harmadik fordulójában. A csíkiak a Kék csoport második helyén álló VSK Máramarossziget csapatát fogadták az Erőss Zsolt Arénában, a vendégek az alapszakaszban kétszer is legyőzték a csíkiakat, most is nyerni jöttek Csíkszeredába, mi több, ehhez a segítséget is megkapták, ám nem tudtak élni a lehetőséggel. A találkozót a csíkiak egy dupla ponttal kezdték, ám erre öt egységgel válaszolt az ellenfél, de sikerült az egyenlítés, mi több, a 3. perctől beindult a hazai henger, és Lászlófy Botond tanítványai egyre jobban elléptek a vendégektől. Az első negyed álomszerűen sikerült a VSK Csíkszeredának, egyrészt tizenhat pontos előnnyel, 35:19-re zárták az első tíz percet, másrészt a szezon során sosem szereztek az első játékrészben harmincnál több pontot. A második játékrész elején 18 és 14 pont között mozgott a csíki előny, ám a negyed második feléhez közeledve a vendégek elkezdték a felzárkózást, köszönhetően a játékvezetői trió vitatható, a máramarosszigetieket előnybe hozó ítéleteinek is, ám a nagyszünetre még tizenegy pontos hazai vezetésnél mehettek a csapatok. A szünetben a játékvezetők összekaphatták magukat, mert egészen más mentalitással jöttek ki az öltözőből, így nem volt csoda, hogy a vendégcsapat bátrabban játszott. A 27. percben még tízzel vezettek a csíkiak, noha addig is több ítélettel hátrányba hozták a csapatot a bírók, majd az utolsó három percben egy kis hátszéllel a vendégek kiegyenlítettek, így 82:82-es állással indult a negyedik játékrész. A 30. perctől a játékvezetők láthatóan a vendégsikerre törekedtek, így a csíkiak ellenszéllel voltak kénytelenek játszani, és csak annak köszönhetően maradtak meccsben, hogy nem tévedtek túl sokat támadásban. Az utolsó perc egypontos csíki vezetéssel indult, mi több, az ellenfél kihagyott egy támadást, de a csíki labdaszerzés után a bírók megállították a játékot és az ellenfélnek adták a labdát. Miután két támadószabálytalanság után néma maradt a bírók sípja, a rendes játékidő végén befújtak egy szabálytalanságot, így a vendégek két szabaddobáshoz jutottak. Szerencsére az elsőt kihagyták, ám a másodikat értékesítették, így jöhetett az ötperces ráadás. Noha Pierce és Simeunovic is kipontozódott hazai részről, Olariu, Damian, Movileanu, Magusar és Lokodi keményen harcolt a vendégek és a játékvezetők ellen, így hosszabbítás után végül a VSK Csíkszereda megnyerte a találkozót. A pénteki volt egyébként az idény során az első olyan mérkőzés, amelyen a csíkiak elérték a száz szerzett pontot. – Nyertünk! – röviden így összegezte Lászlófy Botond, a VSK Csíkszereda edzője a máramarosszigeti meccset, amelyen az lehetett a csíki szurkolók érzése, hogy kedvenceik idegen környezetben játszanak, hiszen az ellenfél olyan bírói hátszéllel játszott, hogy az már nekik is zavaró volt. Eredmények Férfikosárlabda-bajnokság, középszakasz, Kék csoport, harmadik forduló: VSK Csíkszereda – VSK Máramarossziget 122:117 – hosszabbítás után (35:19, 23:28, 24:35, 19:19, 21:16). A csíki pontszerzők: Simeunovic 41 (7 x 3), Pierce 30 (2 x 3), Magusar 13 (1 x 3), Olariu 11 (1 x 3), Movileanu 11 (1 x 3), Damian 10 (1 x 3), Lokodi 6. További eredmények: VSK Focșani – Bukaresti Rapid 83:58, ACS Târgu Jiu – VSK Marosvásárhely 65:107. Az állás: 1. Marosvásárhely 41 pont (20/1), 2. Máramarossziget 35 p. (14/7), 3. Focșani 34 p. (13/8), 4. Târgu Jiu 31 p. (11/9), 5. Rapid 30 p. (9/12), 6. VSK Csíkszereda 28 p. (8/12). Kopacz Gyula [gallery ids="83566,83568,83569,83570,83571,83572,83574,83575,83576,83577,83578"]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!