Gukesh a legfiatalabb világbajnok
Kihívóként nyerte meg a sakkvilágbajnoki csatát Dommaraju Gukesh, az indiai Szingapúrban a 14. játszmában a kínai Ding Liren ellen biztosította be sikerét. Gukesh a sakkvilág legfiatalabb világbajnoka.
A kihívó indiai Dommaraju Gukesh (2783) sötéttel megnyerte az utolsó, 14. játszmát a címvédő kínai Ding Liren (2728) ellen, ezzel 7,5–6,5-re nyerte a szingapúri sakkvilágbajnoki döntőt. A 18 éves Gukesh ismét gyalogelőnyre tett szert, és bár sokáig úgy tűnt, ezúttal sem tudja ezt érvényesíteni, de 32 éves riválisa az 55. lépésben nagyot hibázott. A kiírás értelmében a főtámogató által felkínált 2,5 millió dolláros nyereményalapból mindkét játékos 200 ezer dollárt kapott minden megnyert parti után, a fennmaradó pénzdíjat pedig egyenlő arányban osztották fel. A 18 éves nagymester Viswanathan Anand után a második indiai, aki felült a trónra.
Gukesh 2006. május 29-én született Chennaiban. Édesapja fül-orr-gégész, édesanyja mikrobiológus. Hétévesen megtanulta a sakk alapjait. 2015-ben megnyerte a kilenc éven aluliak iskolai Ázsia-bajnokságát. 2017-ben szerezte meg a nemzetközi mesteri címet, egy év múlva U12-es világbajnok lett, 2019 januárjában pedig minden idők második legfiatalabb nemzetközi nagymesterévé vált (GM) 12 évesen 7 hónaposan és 17 naposan. Az indiaiak második számú csapatával 2022 augusztusában bronzérmet szerzett a Sakkolimpián Chennaiban (az éltáblán 11-ből 9 ponttal aranyérmes), ekkor átlépte a 2700-as értékszámhatárt, majd 2023 augusztusában átlépi a 2750-es Élő-pontot is, nála fiatalabban senki sem teljesítette ezt a szintet. Ugyanebben a hónapban a negyeddöntőig jutott a világkupán, ahol Magnus Carlsen állította meg. Tavaly szeptemberben nyolcadik a világranglistán, ezzel 37 év után először nem Anandot jegyzik a legmagasabban az indiaiak közül. Idén áprilisában megnyerte a világbajnokjelöltek tornáját Torontóban, ezzel jogot szerzett ahhoz, hogy kihívja a kínai Ding Lirent a világbajnoki címért. Szeptemberben aranyérmet nyert az indiai válogatottal a budapesti Sakkolimpián, melyen 3056-os teljesítménnyel (10 játszmából 9 pont!) egyéni aranyérmes az éltáblán.
Hét évvel ezelőtt, 11 évesen adott interjúban azt mondta, hogy a legfiatalabb világbajnok szeretne lenni. Gukesh vágya teljesült, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) „vitathatatlan” világbajnokai között ő a legfiatalabb (18 év, 6 hónap, 13 nap), a világsajtó is így kürtölte szét. A teljes igazsághoz tartozik, hogy az ukrán Ruslan Ponomarjov 3 hónappal fiatalabb volt Gukeshnél, amikor 2002. január 23-án a FIDE kieséses rendszerű KO-világbajnoki döntőjében legyőzte honfitársát, Ivancsukot. Akkor egy időben két világbajnok is volt, mert Garri Kaszparov összeveszett a FIDE-vel és megalakította a profi sakkozók szövetségét (PCA).
Végjáték
A szingapúri fényűző Resorts World Sentosa adott otthont a Ding-Gukesh világbajnoki döntőnek. Már mindenki a 7-7 utáni gyorsított rájátszásra gondolt, amikor a döntetlen állásban kínai világbajnok vesztőt lépett: 55.Bf2?? (55.Ba4! vagy 55.Fg2! döntetlen) Bf2!! 56.Kf2 Fd5!! 57.Fd5 Kd5 58.Ke3 Ke5!!, és Ding feladta (1-0), mert 59.Kf2 Kd4!! 60.Ke2 Ke4!! 61.Kf3 Kd3!! után a király behatol.