Hirdetés

Értékes csíki és gyergyói győzelmek

HN-információ
Rég nem látott nagyszerű hangulatban, régóta várt győzelmet aratott a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a MOL Ligában pénteken. A kék-fehérek remek speciális játékkal rukkoltak elő, de egyenlő létszám mellett is különbség volt a két csapat között. Szombaton és vasárnap majd simán verték a Sportult. A Gyergyószentmiklósi Progym előbb kikapott a Brassótól, majd másnap legyőzték. Kölcsönösen akartak a szurkolók, illetve a játékosok egymásnak örömet szerezni péntek este a HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Acélbikák MOL Liga-találkozón. A csíki jégkorong- és labdarúgó-szurkolók közösen álltak ki a hokicsapat mellett, míg a játékosok ezt jó játékkal és győzelemmel hálálták meg. A találkozó nagyszerű hangulatban kezdődött, ami a szurkolóknak volt köszönhető, akik az első perctől az utolsóig, megállás nélkül drukkoltak. Az örömüknek pedig oka is volt. Alig másfél perc után Ozols kékvonalas lövése zúdult védhetetlenül a vendéghálóba. Lindoff tehetetlen volt. A hazai csapat nagy iramot diktált, amelyre a vendégeknek nem volt ellenszerük. Igaz, pár alkalommal Peksának is munkát adtak. A második játékrészben pedig végleg eldőlt a találkozó. A csíkiak remekül használták ki emberelőnyeiket. Előbb Kuzman másolta le Ozols kékvonalas lövését, majd öt a három ellen újból jött a lett hátvéd, és hatalmas gólt lőtt. A vendégek játéka teljesen szétesett, és ezt Berljov gólja bizonyította. Az orosz játékos a kaput megkerülve mattolta Lindoffot, akit Lee Gilbert azonnal le is cserélt a gólt követően. Az utolsó játékrészre nem maradt sok izgalom. A hazai csapat is alábbhagyott, és már nem diktált olyan nagy iramot. Inkább az eredmény tartására törekedtek, ami meg is látszott, hiszen a vendégek ezen játékrészt 2–1 arányban meg is nyertek. A csíkiak ma este 19 órától a Brassói Coronát fogadják, amely találkozó kettős téttel bír, hiszen mind a MOL Ligába, mind a román bajnokságba beszámít. Három pontot hoztak Új igazolással, Patrik Kra­ma­rikkal a fedélzeten várta a Gyer­gyószentmiklósi Progym a hétvégi, két Brassói Corona elleni meccset. A szlovák hátvéd sem tudott segíteni Farkas Csaba tanítványain az első pénteki összecsapáson. A Cenk alattiak két harmad után három góllal vezettek, amelyből viszont az utolsó felvonásra sikerül kettőt lefaragni. A találkozó hajráját viszont a vendégek bírták jobban és elvitték a három pontot. Szombaton már jobban ment a szekér. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a brassóiak a második számú csapatot küldjék el, hiszen ugyanazon órában a Dunaújvárost fogadták a MOL Ligában. Ezt Novákék ki is használták, és sima hétgólos győzelmet arattak. [box type="shadow" ]Eredmények MOL Liga: péntek: HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Acélbikák 5–2 (1–0, 3–0, 1–2) /Ozols (2., 27.), Kuzman (23.), Berljov (30.), Tambijevs (45.), illetve Bushbacher (44.), Azari (59.)/; MAC Budapest – Ferencvárosi TC 5–2 (3–2, 1–0, 1–0), Újpesti TE – DVTK Jegesmedvék 6–1 (1–0, 3–1, 2–0), Fehérvár AV19 – Debreceni HK 2–3 (0–1, 2–1, 0–1); szombat: Brassói Corona – Dunaújvárosi Acélbikák 0–4 (0–1, 0–2, 0–1). A Fehérvár – MAC és a Debrecen – Újpest mérkőzések tegnap este lapzárta után értek véget. A mai műsor: HSC Csíkszereda – Brassói Corona (19), DVTK – Újpest (19). Román bajnokság: péntek: Gyergyószentmiklósi Progym – Brassói Corona 4–6 (0–2, 1–2, 3–2) /Csergő (31.), Darabont (45., 56.), Kiricsenko (60.), illetve Bíró G. (12., 25.), Mihály Á. (18.), Péter Zs. (26.), Bíró M. (59., 60.)/, Galaci Dunărea – Bukaresti Steaua 4–6 (2–0, 1–4, 1–2); szombat: Progym – Brassó 7–0 (1–0, 1–0, 5–0) /Novak (3., 47.), Daradics (29.), Kiricsenko (44., 51.), Molnár Z. (54.), Csergő (58.)/, Galac – Steaua 3–2 (1–0, 1–1, 0–1, 1–0) – sz. u., HSC Csíkszereda – Sportul Studenţesc 18–0 (3–0, 9–0, 6–0) /Kropotyin 5, Tambijevs 3, Mihály E., Moldován, Farkas 2-2, Mikeska, Bors, Berljov, Rokaly 1-1/; vasárnap: HSC – Sportul 19–0 (8–0, 3–0, 8–0) /Rokaly 4, Moldován 3, Kropotyin, Mikeska, K. Heffernan, Farkas 2-2, Bors, Geréb, Mihály E., Salló 1-1/. Felhívás A Csíkszeredai Sportklub Szurkolói Egyesülete megkér minden kedves szurkolót, hogy a ma esti HSC Csíkszereda – Brassói Corona találkozó kezdése előtt tíz perccel legyenek a Vákár Lajos Műjégpálya lelátóján. A találkozóra egy kis meglepetéssel szeretnének előrukkolni a szurkolók.[/box] Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!