Erős ellenfeleket kapott a Fradi
Sorsoltak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, méghozzá kialakultak a főcsoport kvartettjei. A magyar bajnok Ferencváros nagyágyúkat is kapott, de legalább teljesült Szerhij Rebrov álma és korábbi csapatával is szembe kell nézzen, azaz a Mircea Lucescu dirigálta Dinamo Kijevvel.
A 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba tegnap a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoni sorsolásán.
A magyar bajnokot a negyedik kalapból utolsóként húzták ki, addigra pedig már csak a G csoportban maradt hely, ami azt jelentette, hogy a zöld-fehéreknek az elmúlt bő évtized két legnagyobb sztárjának, Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek a csapatával is meg kell küzdeniük. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó által fémjelzett olasz bajnok eddig kétszer, míg a hatszoros aranylabdás argentin játékmester által vezetett katalán együttes ötször diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban. Az elmúlt idény viszont mindkét gárda számára csalódást keltő volt a korai BL-búcsú miatt, ugyanis a torinóiak már a nyolcaddöntőben kiestek, míg a barcelonaiak történetük egyik legsúlyosabb, 8–2-es vereségével estek ki a negyeddöntőben.
A Ferencváros ukrán vezetőedzőjének, Szerhij Rebrovnak viszont minden bizonnyal éppen a harmadik ellenféllel, a Dinamo Kijevvel vívott párharc lesz a legpikánsabb, mivel nemcsak hazája képviselőjével találkozik, hanem egyben korábbi klubjával, melyben 1992 és 2000, illetve 2005 és 2008 között futballozott. Ráadásul Rebrov az edzői pályafutását is a Dinamónál kezdte, majd a szamárlétrát végigjárva, 2014 és 2017 között első vezetőedzői megbízatását is ott töltötte, munkásságát pedig két-két bajnoki cím és kupagyőzelem fémjelezte. Az ukrán ezüstérmes és kupagyőztes tavaly az Európa-liga csoportkörében búcsúzott, a Ferencvároshoz hasonlóan.
A BL hat fordulóját október 20–21-én, 27–28-án, november 3–4-én, 24–25-én, december 1–2-án és 8–9-én rendezik. A csoportokból az első kettő jut a nyolcaddöntőbe, a harmadik helyezettek pedig átkerülnek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.
A csoportok
A csoport: Bayern München (német), Atlético Madrid (spanyol), Salzburg (osztrák), Lokomotiv Moszkva (orosz).
B csoport: Real Madrid (spanyol), Sahtar Donyeck (ukrán), Internazionale (olasz), Borussia Mönchengladbach (német).
C csoport: FC Porto (portugál), Manchester City (angol), Olimpiakosz (görög), Olympique Marseille (francia).
D csoport: FC Liverpool (angol), Ajax Amsterdam (holland), Atalanta (olasz), Midtjylland (dán).
E csoport: Sevilla (spanyol), Chelsea (angol), Krasznodar (orosz), Rennes (francia).
F csoport: Zenit (orosz), Borussia Dortmund (német), SS Lazio (olasz), Club Brugge (belga).
G csoport: Juventus (olasz), FC Barcelona (spanyol), Dinamo Kijev (ukrán), Ferencváros.
H csoport: Paris Saint-Germain (francia), Manchester United (angol), RB Leipzig (német), Basaksehir (török).