Hirdetés

Érik a szőlő Tamperében

Tamperei kalandunk a magyar válogatott Franciaország elleni sikere után fordulatot vett. Egyrészt visszajött az önbizalmunk, hogy igenis van keresnivalónk ezen a világbajnokságon, másrészt nekünk szurkolóknak és újságíróknak is úton-útfélen gratuláltak a helyiek.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 9 perc
Érik a szőlő Tamperében
Elvarázsolták a hazaiakat a magyar szurkolók. Népdalt tanítottak a finneknek Fotó: Szép Zoltán

Tampere városa a finn hoki bölcsőjeként van számon tartva, ugyanis az első hivatalos jégkorongmérkőzést 1928-ban itt rendezték. Ezenkívül az Ilves és a Tappara Finnország legeredményesebb csapatai közé tartoznak, de ezen tényleg nem kell csodálkozni, hisz itt mindenki hokizik. A szomszédunk ajtaja előtt is hokibotok parkolnak, a játszótereken is hokikapuk vannak, ahogy a házak udvarain is számtalan helyen. 

Szép Zoltám
Minden a jégkorongról szól. Hokikapuk lépten-nyomon


Személy szerint nem tartom magam babonásnak, viszont a mondás úgy tartja „győztes csapaton ne változtass”. Ezt szem előtt tartva készültünk a svédek elleni meccsre is, mármint mi a Ratakistonkatu 27 lakói. A jól bevált recept szerint nagyjából dél körül bekapcsoltuk a szaunát, hisz Tampere nemcsak a hoki, hanem a szauna fővárosa is. Mint kiderült a városban található a legtöbb nyilvános szauna Finnországban, de nekünk a szálláson is volt sajátunk, így Zsiráffal ketten beültünk izzadni. Közben Luki és Small konyhatündérkedtek és az otthonról hozott finom kolbászt a teraszon lévő grillen kisütötték. 

Szép Zoltán
Előkerült a pálinka is, de a paradicsomnak sajnos nyoma veszett, így annyira azért nem tudtuk feltüzelni magunkat, hogy a tízfokos vízbe belemenjünk. Ennek ellenére az időjárás kedvezett, így a szurkolók szervezett vonulást hirdettek a Svédország elleni meccs felvezetőjeként. A nyugodt skandináv életvitelt láthatóan felpezsdítette a magyar szurkolók jelenléte Tamperében és a Keskustori tér piros-fehér-zöldbe öltözött. 

Szép Zoltán
Több százan vágtunk neki a körülbelül egy kilométeres útnak a Nokia Arénához, közben pedig ment a Ria Ria Hungária!, Magyarok!, Hajrá Magyarország! rigmus, de aztán a jégpályához közeledve egy-egy piros lámpánál már az Érik a szőlő című dal is előkerült a tarsolyból.

Szép Zoltán

Ezzel pedig szó szerint elvarázsoltuk a helyieket, mindenki filmezte a szurkolótábort, a csúcs pedig az volt, amikor a rendőrök és a biztonsági szolgálat tagjai beálltak közénk. Na nem azért, hogy rendet tegyenek, vagy utasítgassanak, hanem azért, hogy velünk együtt leguggoljanak és megtanulják a magyar népdalt, amely szokássá vált a hoki-világbajnokságokon. El tudják azt képzelni, hogy mondjuk otthon a csendőrök hasonlóan viselkedjenek? Sajnos én nem tudom. Ehhez képest a rend őrei a 7–1-es svéd vereség után konkrétan bejöttek a Nokia Aréna melletti kocsmába és gratuláltak a szurkoláshoz, majd fotót készítettünk velük, közben meg arról beszéltek, hogy de jó lenne, ha nekik is ilyen drukkereik lennének. 

Szép Zoltán
A nagyon kedves biztonságiak után egy Suomi-mezben lévő szemüveges fiatalember köszönt ránk, és rögtön meghívott minket egy-egy sörre. Új barátunk, mint kiderült, Ouluból érkezett a hoki-vb-re és lenyűgözte az, hogy egy vereség után is megy a kitartó szurkolás. Átbeszélve a látottakat, elindultunk a Keskustori tér felé, ahonnan az éjszakai buszunk indult a szálláshelyünkre. A buszpályaudvarhoz érkezve láttam, hogy van még tíz percünk indulásig, így gyorsan befutottam a helyi gyorsétterembe, hogy némi túlélőfalat társaságában tegyem meg a hátralevő 40 perces utat. Small barátom is követett, hisz ő is megéhezett, de arra egyikünk se gondolt, hogy ebben az órában bizony az alkalmazottak nem a sebességükről híresek. Történt ugyanis, hogy „Etelkáék” annyira ráérősen készítették a vacsorát, hogy nekem épphogy sikerült elérnem a buszt, nem úgy Smallnak. Sajnos hiába próbáltam szóval tartani a sofőr nénit, a menetrendet tartani kellett. Small barátunk nem esett kétségbe, gondolta „kivág az útból, mint P Laci” és leintett egy taxit. A szudáni sofőr miután becsukta az ajtót, már nyolc euró 50 centes tarifát írt a kijelzőn, pedig ekkor még egy métert se tettek meg az útból. Gyergyói barátunk ezt követően csak azt látta, hogy pörögnek az eurók, úgyhogy egy idő után megkérte Musztafát, kapcsolja ki az órát és megegyezett harminc euróban. Mi még a buszon ültünk, amikor Small már a Ratakistonkatu 27. ajtaját nyitotta és vigyorogva várt bennünket a ház előtt. 
A reggeli ébredés nem ment olyan könnyen, és az esti hamburger megártott nekünk is, mint „N Matyinak az édestészta”, úgyhogy Luki javaslatára elmentünk egyet futni a Villilansalmi-tó partjára. 

Szép Zoltán
Gyönyörű környezetben pihentük ki a svéd meccset és lelkiekben felkészültünk az olimpiai és világbajnoki címvédő Finnország elleni találkozóra. Tudtuk, hogy telt ház lesz, hisz a meccs előtt már nem lehetett jegyeket venni. A magyar szurkolótábort ezúttal a kakasülőre száműzték, de ennek ellenére a tízszeres számfölényt sikerült valamennyire háttérbe szorítani. Ezúttal a médiatribünben foglaltam helyet, és onnan figyeltem az eseményeket. Két harmad után 2–1-et mutatott a tabella, és a második harmad végén még az egyenlítés is majdnem összejött. Itt jegyzem meg, hogy a nagyon szigorú médiaszabályok ellenére, Sebők góljánál felkiáltottam, ami kiverte a biztosítékot egy finn újságírónál. A meccs után ugyanis megjelent egy cikk, amely szerint a magyar újságírók tiszteletlenek, hisz csapatuk góljánál hangosan örültek. Ezt a tiszteletlenséget én magamra vállalom, azt hiszem, ennél több is veszett Mohácsnál. Visszatérve a meccsre, az utolsó harmadra elfáradtak a srácok, és véget ért a tündérmese, a finnek öt gólt vágtak, így ez a meccs is 7-1 lett, akárcsak a svédek elleni. Ha azonban Bartalisék az osztrákok ellen úgy játszanak, ahogy a finnek ellen tették két harmadon át, akkor meg lesz a bent maradás. 

Szép Zoltán, Tampere





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!