Hirdetés

Első teljes játéknap

HN-információ
Az első olyan játéknapot rendezik a jégkorong Erste Ligában, amikor az összes részt vevő csapat pályára lép, és mondhatni teljes fordulót tud le. A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK hazai pályán fogadja az Újpestet és a Hokiklub Budapestet. [caption id="attachment_95077" align="aligncenter" width="960"] Első pontjait szerezné meg a GYHK saját közönsége előtt[/caption] Várakozásokkal teli indult a 2019/2020-as jégkorong Erste Liga-idénynek a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK, hiszen mindkét alakulatnak a nyáron sikerült meg­erősítenie játékoskeretét, még akkor is, ha például érzékeny veszteségek is érték a kék-fehéreket. A Gyergyói HK első idegenbeli kiszállásáról viszont pont nélkül tért haza: előbb a Ferencváros, majd a Dunaújváros és végül a Debrecen vendégeként szenvedett vereséget. Ezzel ellentétben a Csíkszeredai Sportklub a Vasas, illetve a Brassó ellen öt pontot itthon tartott. Bizonyítási vágy Az elrontott rajt miatt minden bizonnyal óriási a bizonyítási vágy a Gyergyói Hoki Klub játékosaiban, illetve Leif Strömberg vezetőedzőben. A GYHK első hazai hivatalos meccseire készül az idény során, amikor a Hokiklub Budapest és az Újpest fog az otthonukba látogatni. Az már a nyitónapon eldőlt, hogy az idei szezonban egy csapatot sem szabad leírni, hiszen a Hokiklub Budapest épp az Újpest vendégeként nyert. Ezzel bizonyosan tisztában vannak Gyergyószentmiklóson is, és megfelelő komolysággal kezelik a találkozókat. Elődöntőbeli visszavágó A Brassói Corona elleni két mérkőzést követően újabb rangadó van terítéken, amelyen a Csíkszeredai Sportklub az Újpestet fogadja, akikkel a tavalyi elődöntőben találkoztak legutóbb. Jered Rusk kivételével minden légiósát lecserélte a nyáron az Újpest, így Szilassy Zoltán vezetőedzőnek egy új csapatot kellett formáljon a Megyeri úton. Csapata mind a felkészülés során, mind a szezonnyitó két bajnoki meccsen kétarcú volt. Súlyos zakók, tisztes helytállás és meglepő vereség szerepelt a palettán, ám sikerélményben még nem volt részük, pedig a keret adott ehhez. Ez biztosan változni fog, és abban is biztos lehet mindenki, hogy amennyiben a Ferencváros ellen mutatott kemény játékát az Újpest át tudja örökíteni a pénteki Sportklub elleni mérkőzésre, akkor parázs csatának nézünk elejébe. Ebben a harcban nem lehet a csapat segítségére az új szerzemény, Devin DiDiomete, akit két fordulóra „meszelt” el a liga Fegyelmi Bizottsága. Hasonló cipőben jár némiképp Jason Morgan is, hiszen ő Salló Alpár játékára nem számíthat az UTE ellen. Legénysége többi tagja bevethető. A Sportklub az Erste Ligában a lehetséges 6 pontból ötöt megszerzett, így előnyben van a lilákkal szemben. A keddi Brassói Corona elleni román bajnoki találkozó után viszont Jason Morgan nem lehetett elégedett, és a soron következő csatákra való felkészülés jegyében pedig meg is nevezte azon sarkalatos pontokat, ahol véleménye szerint változtatni kell a pozitív eredmény érdekében: hatékonyság, koncentráció és speciális játék. A hétvégi műsor Péntek: Gyergyói HK – Ho­kiklub Budapest (18.30), Csíkszeredai Sportklub – Újpest (18.30), Dunaújvárosi Acélbikák – Debreceni DEAC (19), Fehérvári Titánok – Ferencváros-Telekom (19.30), Schiller-Vasas SC – Brassói Corona (19.40). Szombat: Gyergyói HK – Újpest (18.30), Csíkszeredai Sportklub – Hokiklub Budapest (18.30). Vasárnap: Dunaújvárosi Acélbikák – Fehérvári Titánok (18), Ferencváros-Telekom – Brassói Corona (19). Hétfő: Schiller-Vasas SC – Debreceni DEAC (19), Fehérvári Titánok – Brassói Corona (19.30). Román bajnokság Szombat és vasárnap: Galaci CSM – Bukaresti Sportul Stu­den­țesc (18.30 és 11). Hétfő és kedd: Sapientia U23 – Gyergyói HK (18.30). Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!