Elődöntőre készül a Progym
Hosszú ideje nem játszott tétmérkőzést a Gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapata, hétvégén azonban megtörik a jég, hisz hivatalossá váltak a Brassói Corona elleni elődöntő mérkőzéseinek időpontjai. A gyergyószentmiklósi klub menedzsere, Sándor-Székely Ottó, valamint Benedek Csaba szakmai igazgató is pozitív gondolatokkal beszélt a párharcról, a játékosok elmondása szerint pedig nem lesz könnyű ritmusba rázódni, de minden tőlük telhetőt megtesznek ennek érdekében.
[caption id="attachment_67166" align="aligncenter" width="1000"] Progym–Brassó párharc következik. Bizakodók a piros-fehérek Fotó: Lukács Zsolt[/caption]
Rengeteg huzavona után születtek meg az elődöntő mérkőzéseinek időpontjai – mint ismeretes, az első találkozókat március 7-re és 9-re írták ki, csakhogy a brassóiak ekkor az Erste Ligában játszottak mérkőzéseket a MAC Budapest ellen. Számos levélváltást követően sem sikerült új időpontban megegyezni, így a sport- és ifjúsági minisztérium vezetőjéhez, Ioana Branhoz fordult a Progym.
A Román Jégkorong Szövetség szerdán tette nyilvánossá a mindegyik esetben 18.30-kor kezdődő mérkőzések időpontjait: ezek értelmében az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első találkozóit vasárnap és hétfőn rendezik Brassóban, Gyergyószentmiklóson pedig március 22-én és – ha szükséges – 23-án méri össze tudását a két csapat. Ha a felek nem jutnak dűlőre, akkor március 25-én ismét a Cenk alattiak fogadják a Progymot.
Nehéz, de nem lehetetlen
Hosszú ideje nem játszott tétmérkőzést a piros-fehér gárda, ennek ellenére Sándor-Székely Ottó klubmenedzser és Benedek Csaba szakmai igazgató is pozitívan tekint a párharcra. Mint mondták, igazából a meccs napján dől el, hogy mennyit vett ki a szünet a játékosokból, de azt remélik, hogy sikerül jól teljesíteni vasárnap, ezáltal ritmusba lendülnek Ruslan Boriszenko edző legényei. Hozzátették: nagyon jó a hangulat a csapaton belül, a játékosok gőzerővel készülnek a mérkőzésekre.
– Nagyon sokat edzettünk, és teljes mértékben bízunk egymásban. Úgy gondolom, hogy az első meccs sorsdöntő lehet a párharc kimenetelét illetően – jegyezte meg érdeklődésünkre a Progym csapatkapitánya, Barabás László. Mint mondta, tisztában vannak vele, hogy a brassói csapat sokkal inkább ritmusban van, és nehéz meccsekre számítanak, azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy pozitívan zárják a párharc első két mérkőzését.
A csapat kapusa, Szakács Szabolcs rámutatott, reméli, hogy gyorsan sikerül alkalmazkodni az ellenfél lendületéhez, mondván, a rájátszásban nyújtott játék sosem hasonlítható össze az alapszakaszéval, sokkal pörgősebb meccsek következnek.
– Bizonyára gyorsan döntésre akarják majd vinni a mérkőzéseket, de mi ott leszünk, és mindent megteszünk, hogy elérjük a célunkat: be akarunk jutni a bajnokság fináléjába – hangsúlyozta a Mester becenévre hallgató hálóőr.
A Brassói Corona gyergyói játékosa, Péter Zsolt megjegyezte, ők is komolyan készülnek a Progym elleni meccsekre, és természetesen győzelemért játszanak minden egyes meccsen.
– A gyergyói csapat többször is megmutatta a szezon során, hogy erős ellenfél, nekünk azonban mindenképp a döntőbe jutás a cél – fogalmazott.
A dokiért is harcolnak
Mindannyian kiemelték, dr. Kovács Gézáért is küzdeni fognak – a Progym csapatorvosa –, aki három évtizeden át szolgálta munkájával a gyergyói jégkorongot – március 10-én hunyt el, és tegnap helyezték örök nyugalomra Gyergyóújfaluban.
A Progym szurkolói autóbuszos utazást szerveznek a brassói mérkőzésekre, a klub hivatalos oldalán megjelent információk szerint ez egy napra 40 lejbe kerül. A busz vasárnap és hétfőn is 14.30-kor indul a gyergyószentmiklósi művelődési ház előtti térről, az utazáshoz viszont előzetesen kell jelentkezni Gergely Imrénél a 0740–288772-es telefonszámon.
Győzniük kell
Holnap este Miskolcon folytatódik a jégkorong Erste Liga második elődöntője. A címvédő DVTK Jegesmedvék 6–5-re nyerte az első, valamint 4–2-re a második meccset Miskolcon, ezt követően a két csapat Csíkszeredában folytatta a sorozatot, kedden 3–0-ra diadalmaskodott a Sportklub, míg a szerda esti találkozó 7–5-ös miskolci sikerrel zárult. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása 3–1 a DVTK Jegesmedvék javára, így a továbbiakban a Sportklubnak nem szabad hibáznia. Annak ellenére, hogy a szerdai találkozón 46. percet vezetett a csíki csapat, és számos helyzete volt még a gólszerzésre, az utolsó harmadban a 48. és az 53. perc közötti csíki „rövidzárlat” négy miskolci góllal járt, és ez a győzelmébe került Leo Gudas csapatának.
Holnap 19.30 órától Miskolcon a pályaelőny visszaszerzése a Sportklub célja, hiszen egy esetleges DVTK Jegesmedvék-siker azt is jelentené, hogy a csíki hokisok számára véget ér a 2017/2018-as Erste Liga. A találkozót a miskolciak internetes videomegosztó csatornáján lehet majd élőben követni.
Kertész László
A cikk a Hargita Népe március 16-i számában jelent meg.