Hirdetés

Elindultak a sakkórák

HN-információ
Tegnap délután elkezdődött a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola tornatermében a huszadik Bancpost Nemzetközi Sakkverseny és a negyedik Balogh János Emlékverseny. Két csoportban összesen nyolcvanan játszanak a díjakért. Huszadik kiírásához érkezett a Bancpost Nemzetközi Sakkverseny, amellyel egy időben zajlik a negyedik Balogh János Emlékverseny is. A tegnap kezdődött sakkfesztivál jövő pénteken ér véget, a játszmákra a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola tornatermében kerül sor. Országos bajnok is asztalhoz ül a megyeszékhelyen. A sakkfesztivál szerda késő esti megnyitóján majdnem minden résztvevő jelen volt, néhányan viszont csak tegnap hajnalra érkeztek meg a verseny helyszínére. Biró Sándor, a szervező Caissa SK vezetője azt mondta, az elmúlt évekhez képest a helyszín változott, ám a verseny színvonala nem. – Hét német, egy magyar és egy ukrán sportoló ül asztalhoz a hazai sportolók mellett. Többek között három nagymester, négy nemzetközi mester és két FIDE-mester is részt vesz a versenyünkön, ami emeli a sakkfesztivál rangját. Örülünk, hogy a román bajnok Andrei Istratescu is jelen lesz a versenyen – mondta a megnyitóünnepségen Biró Sándor. A Caissa SK sportolói közül négyen vesznek részt az A tornán, és szintén négy sakkozó ül majd asztalhoz a csíkszeredai Jövő Sakk Klub versenyzői közül. A korondi Kerámia Sakk Klubot és az ISK Székelyudvarhelyt egy-egy sportoló képviseli az A tornán, amelyre egyébként negyvenen neveztek. A B tornára – a rapid versenyre – 56-an neveztek, a C tornára – blitz – pedig 54-en iratkoztak. A gyerekek számára kiírt D tornára is negyven sportoló nevezett, itt viszont népes a megyebeli részvétel. A Jövő SK nyolc, a Caissa SK három, az ISK Székelyudvarhely három, a Korond SK pedig két sportolóval vesz részt az U8–U14 korosztály számára kiírt tornán. A játszmák minden nap 15 órakor kezdődnek, kivétel ma, hétfő, szerda és jövő péntek, amikor 10 órakor indulnak a sakkórák. A díjkiosztó ünnepség augusztus 25-én 18 órától kezdődik a Nagy Imre Általános Iskola sporttermében, a versenyre a nézőknek a belépés díjtalan, ám a szervezők kérik a partikra kilátogatókat, belépés előtt a maroktelefonokat halkítsák le vagy kapcsolják ki, illetve tartsák be a sakkversenyek nézők számára kiírt szabályait. A viadalt a csíkszeredai Caissa Sakk Klub szervezi Csíkszereda Megyei Jogú Város, Hargita Megye Tanácsa, Bancpost, Hargita Megye Sportigazgatósága, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola, a Székelyudvarhelyi Med-Lex Egyesület, a Csíkszentkirályi Hargita Gyöngye Rt., valamint az ausztriai Király Ferencz támogatásával. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!