Hirdetés

Elégedett edző, bizalomteljes jövő

HN-információ
Nagyon fontos győzelmet aratott szerda este a Székely­ud­varhelyi KC férfi-kézilabdacsapata a Tordai Potaissa ellen, és ennek köszönhetően az őszi idényt a harmadik helyen zárják, mindössze két pontra az első helyezettől. Dragan Djukics elégedett az eddig látottakkal. Idegőrlő meccsen sikerült négygólos győzelmet aratnia a Székelyudvarhelyi KC férfi-kézilabdacsapatának a román bajnokság 15. játéknapján, amint arról a tegnapi lapszámunkban beszámoltunk. A három pontnak köszönhetően az SZKC a harmadik helyen zárta az őszt 32 egységgel, akárcsak a második Temesvári Poli. Az első helyen a Bukaresti Steaua áll 34 egységgel, így nagyon szorosnak mondható a mezőny, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az egy meccsel kevesebbet letudó és a hetedik helyen álló címvédő Dinamo is csupán hét pontra van a bakáktól. A tordai meccset követően az SZKC edzője, a nyáron kinevezett Dragan Djukics elégedetten nyilatkozott, és kitért a szezon eleji nehézségekre is, illetve arra is, hogy mit vár tavasszal. – A szívünkkel nyertük meg a találkozót. Lehet, hogy sok dolgot jobban csinálhattunk volna, vagy, hogy más taktikát alkalmazhattunk volna, összességében ami fontos, hogy itthon diadalmaskodtunk. Nagy segítséget adott a közönségünk, rendkívüli hangulatot teremtettek. A játékosok mindent megtettek, hogy ezt meghálálják. Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, sok mérkőzéssel, utazásokkal. Nem is volt teljes a keret erre a meccsre. Ami sokkal fontosabb, hogy megnyertük a presztízsmeccset. A védekezés sokat számított. Az egyik legjobb defenzívánk a miénk a bajnokságban. Elértünk egy szintet, viszont most ezen emelnünk kell. Letudtuk ezt az évet, az elmúlt négy-öt hónap alatt sokat változott a csapat képe. Most már sokkal könnyebben mennek a dolgok, mert megismertük egymást. Tudjuk, hogy ki mire képes, megtanultuk a játék filozófiáját. Remélem, a sérülések elkerülnek a folytatásban, erős csapattá kovácsolódtunk, senkitől sem riadunk meg – fogalmazott Djukics. A bajnokság most szünetelni fog, míg február elsején folytatódik a tavaszi idénnyel, amelyből kettőt letudtak már az idén a csapatok. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!