Edzésre készült lányával: Elhunyt Kobe Bryant
Helikopter-balesetben életét vesztette a Los Angeles Lakers korábbi kosárlabdázója, Kobe Bryant. A legendás NBA-játékos mellett elhunyt a 13 éves lánya is. Az ötszörös észak-amerikai profi kosárlabdabajnok Bryant 41 éves volt.
Negyvenegy évesen vesztette életét a legendás kosárlabdázó
Lezuhant helikopterében vesztette életét Kobe Bryant, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga egykori legendás játékosa. Bryant az általa alapított kosárlabda-akadémiára, a Mamba Academyre tartott, ahol edzést kellett volna tartson. A pilótán kívül nyolcan tartózkodtak a helikopteren, többek között a kosárlabdázó 13 éves lánya, annak csapattársa és a vele tartó szülő, valamint egy egyetemi baseballcsapat edzője. A sűrű ködben szálló helikopter egy sziklának ütközve zuhant le.
Kobe Bryant Philadelphiában született, az aktív sporttól 2016-ban vonult vissza, 1996-tól húsz éven át a Los Angeles Lakers kosarasa volt, a csapattal ötször – 2000, 2001, 2002, 2009, 2010 – nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot (NBA), kétszer – 2009-ben és 2010-ben – a döntő legértékesebb (MVP) játékosának is megválasztották, 2008-ban ő lett a bajnokság legjobbja, míg 18 alkalommal vett részt az All Star-gálán. Az amerikai válogatottal 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban bizonyult a legjobbnak az olimpiai játékokon, az amerikai kosárlabdázás történetének egyik legnagyszerűbb játékosaként tartották számon. Pályafutása során 33 643 pontot szerzett csapatának, ezzel az NBA történetének negyedik legponterősebb játékosa volt.

HN-összeállítás