Döntés az utolsó fordulóban

HN-információ
Nem botlott a második ligás részvételre pályázó FK Csíkszereda a kiesőjelölt CSM Paºcani otthonában a labdarúgó harmadik liga utolsó előtti fordulójában, mint ahogy érvényesítette a papírformát a Szászhermányi AFC, illetve ªtiinþa Miroslava is. Sőt utóbbi a Székelyudvarhelyi FC-t győzte le. Mind a feljutóról, mind a kiesőkről az utolsó forduló dönt. [caption id="attachment_49960" align="aligncenter" width="1000"] Bajkóék hozták a kötelezőt a Paºcani otthonában Fotó: Halmágyi Zsolt[/caption] Élesedik a küzdelem a labdarúgó harmadik liga I-es csoportjában, ahol a hétvégén az utolsó előtti fordulót rendezték. A csoportot vezető FK Csíkszereda a kieső jelölt CSM Pașcani vendégeként lépett pályára pénteken, ahol esélyeshez méltóan játszott és nem adott sok teret ellenfelének. Bár temérdeknyi helyzetet kidolgoztak a csíki fiúk, a várva várt gólra az első félidő végéig kellett várni, amikor Soufiane Jebari indította remekül Tamás Nándort, akinek sikerült betörnie a tizenhatoson belülre, elfektette a kapust, majd visszapasszolt a jól érkező Bajkó Barnának, aki belőtte a labdát az üres kapuba. A fordulást követően sem jött ki védekező állásából a Pașcani, de sikerült feltörni a reteszt. A csereként pályára lépő Csűrös Attila szinte az első labdaérintéséből ugyanis bombagólt lőtt, lezárva a mérkőzés. Ekkor úgy tűnhetett, hogy az FK megszabadul egyik üldözőjétől, a Szászhermányi AFC-től, de a Brassó megyeiek az Olimpia âmnicu Sârat elleni idegenbeli mérkőzésen a hosszabbítás utolsó percében megszerezték a győztes gólt. Szombaton a tartalékos – Csíki Dénes, Bálint Rajmond, Sebestyén Attila nem játszott – Székelyudvarhelyi FC a feljutásra szintén esélyeses Stiința Miroslava otthonába látogatott. Ahhoz a Miroslavához, akik 2015 májusa óta nem kaptak ki hazai pályán. A hazaiak pedig sok esélyt nem is hagytak Vágó Attila alakulatának, és a félidőre már 2–0 volt az állás. Fordulást követően nagyon hamar jött a harmadik hazai tálalt, majd a 72. percben Taciuc bevitte a kegyelemdöfést is, lezárva a találkozót. Az utolsó forduló előtt minden maradt a régiben. Az FK előnye Hermánnyal szemben egy, míg Miroslavával szemben két pont. A zárómeccsen a Brassó megyeiek a CSM Pașcani-t fogadják, míg Csíkszeredában FK – Miroslava rangadót rendeznek. Az FK-nak győzni kell a biztos feljutásért. Ami a kiesőket illeti, továbbra sincs döntés. Az SZFC őrzi 12. helyét, három ponttal megelőzve a Pașcani-t. Az utolsó fordulóban az SZFC a tavaszi idényben még nyeretlen Atletico Vasluit fogadja. III. liga, I-es csoport, 27. forduló CSM Pașcani – FK Csíkszereda 0–2 (0–1) /Bajkó Barna (45.), Csűrös Attila (80.)/. Az FK felállítása: Horváth – Majzik (Csűrös, 76.), Lőrincz, Csonka, Vízi (Szabó, 82.), Savin, Ilyés (Țepeș, 60.), Tamás, Györgyi, Soufiane (Lukács, 82.), Bajkó. Știința Miroslava – Székelyudvarhelyi FC 4–0 (2–0) /Nemtanu (17.), Botezatu (45.), Maxim (52.), Taciuc (72.). A forduló további eredményei: Bákói SC – Sportul Chișcani 5–1, Bákói Aerostar – Sporting Liești 5–2, CSM Roman – Galaci Metalosport 1–1, Atletico Vaslui – Avântul Valea Mărului 1–2, Olimpia Râmnicu Sărat – Szászhermányi AFC 1–2. A Barcarozsnyói Cetate szabadnapos volt. 1. FK Csíkszereda 27 19 6 2 59–17 63 2. Szászhermányi AFC 27 19 5 3 63–18 62 3. Ştiinţa Miroslava 27 19 4 4 66–31 61 4. Bákói Aerostar 27 14 6 7 52–27 48 5. CSM Roman 27 12 4 11 47–47 40 6. Avântul Valea Mărului 27 12 4 11 45–53 40 7. Sporting Lieşti 27 11 4 12 40–38 37 8. Barcarozsnyói Cetate 27 10 5 12 33–30 35 9. Olimpia Râmnicu Sărat 27 10 3 14 35–35 33 10. Atletico Vaslui 27 10 2 15 41–65 32 11. Galaci Metalosport 27 8 6 13 26–38 30 12. Székelyudvarhelyi FC 27 7 4 16 24–63 25 13. CSM Paşcani 27 6 4 17 42–65 22 14. Sportul Chişcani 28 4 4 20 28–68 16 15. Bákói SC 27 9 5 13 45–51 -16 Darvas Attila  


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!