Hirdetés

Dobogós helyek az Argeș Ralin

HN-információ
Két Hargita megyei páros is dobogós helyezéssel tért haza az országos ralibajnokság harmadik futamáról. Az Argeș Ralin a másodosztály mezőnyében a Jakab Attila és Sipos Hunor alkotta páros kétszer, míg a „nagyok” között a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre kettős egyszer állhatott dobogóra. A Transzfogarason, valamint a Câmpulung közeli országutakon tartották az elmúlt hétvégén a hazai ralibajnokság harmadik futamát, az Argeș Raliról két Hargita megyei páros is dobogós helyezéssel tért haza, a Nechifor Răzvan és Mag Levente kettős is pontot szerzett, ám eredményükkel nem voltak elégedettek. – Az elmúlt évekhez képest sokat romlott az aszfaltszőnyeg állapota a Transzfogarason, de legalább idén nem volt nedves az út – mondta lapunknak Cseh Vajk Imre. A csíki navigátor hozzátette, összetettben és géposztályukban is végig top 10-es időket autóztak. – Egyre erősebb a mezőny az R C2 géposztályban, számunkra pedig az idei egy újabb tanulóév, szeretnénk, ha a szezon közepére már ki tudnánk ismerni a számunkra új Ford Fiesta R5-ös versenygépet. Pontokat szereztünk összetettben, géposztályunkban és az aszfaltbajnoki értékelésben a harmadik helyen zártunk, így sikeres volt számunkra az Argeș Rali – nyilatkozta lapunknak Cseh Vajk Imre. A moldvai–székely páros utóbbi tagja viszont azt mondta, nem az elvárt eredményekkel tértek haza Pitești-ről. – Számunkra az elmúlt két év legrosszabb versenye volt az Argeș Rali. Noha a Subaru sokkal jobb autó, mint a tavalyi Mitsubishink, érezzük a tesztelés hiányát, és ugyan a versenygépünk jó, de nem tudunk úgy menni vele, ahogyan szeretnénk. Egyszerűen nem sikerült még kiismernünk az autót – nyilatkozta lapunknak Mag Levente. A székelyudvarhelyi navigátor is panaszkodott az utak minőségére, szerinte a Traszfogaras már nem alkalmas autóversenyzésre. – Szörnyű állapotba került az út, a Godeni szelektív minősége is nagyon rossz lett – tette hozzá Mag Levente. Kevés versenykilométer A Rali-2 mezőnye csak szombaton versenyzett, igaz, őket érintette legrosszabbul a 27 kilométeres Vidraru ereszkedő szelektív semmisítése, amelyet egyébként Jean Tatu kiesése miatt nem teljesíthettek a pilóták. – Gyengécskén indult a nap, de fokozatosan javultunk. Az első két szelektíven a 4., a harmadikon a 2. legjobb időt autóztuk a Rali-2 mezőnyében, sajnos a harmadik szelektívet egy baleset miatt törölték, pedig a 27 kilométeres ereszkedő kedvezett volna nekünk. A szuperszpeciálon viszont a másodosztály leggyorsabbja voltam, a szakaszgyőzelemnek köszönhetően összetettben a második helyen zártam, géposztályomat pedig megnyertem – nyilatkozta lapunknak Jakab Attila. A székelyudvarhelyi pilóta hozzátette, elégedett az eredményével, autója teljesítményével, és készül a következő futamra. – Nagyon várom a Bucovina Ralit, ahogyan a versenytársak mesélték, nemcsak csodálatos környezetben vannak a pályák, hanem az aszfalt minősége is kiváló. Szeretném már végre legyőzni közvetlen ellenfelemet, George Ienășelt, és remélem, ha ez nem is a következő versenyen, de a murva-viadalokon megtörténik majd – tette hozzá Jakab Attila. Argeș Rali, a pontszerzők Összetett: 1. Sebastian Barbu, 2. Andrei Gârtofan, 3. Mihai Manole, 4. Bogdan Cuzma (mind Skoda Fabia Rally2), 5. Maior Norbert (Peugeot 208 R2), 6. Valentin Porcișteanu (Mitsubishi Lancer EVO 9), 7. Teslovan Adrian – Cseh Vajk Imre (Ford Fiesta R5), 8. Vlad Cosma (Peugeot 208), 9. Constantin Tudose (Renault Clio Rally 5), 10. Andrei Cașcaval (Skoda Fabia R5), …16. Nechifor Răzvan – Mag Levente (Subaru Impreza N11). Aszfalt bajnoki: 1. Gârtofan, 2. Manole, 3. Teslovan – Cseh, ...6. Nechifor – Mag. Rali-2, a dobogósok: 1. George Ienășel (Mini Cooper S), 2. Jakab Attila – Sipos Hunor (Citroën C2R2 Max), 3. Eduard Georgescu (VW Golf 5).

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!