Hirdetés

Dezi marad a jégkorong-válogatott kabalája

Bár a romániai válogatott teljesítménye csalódást keltett, sikeresnek ítélik meg a szervezők a sepsiszentgyörgyi Divízió 1/A jégkorong-világbajnokságot. Az eseményt követő értékelésében a szakszövetség elnöke elmondta, Dave MacQueen szerződése lejárt, így új szövetségi kapitányt neveznek majd ki a válogatott élére. Ugyanakkor cél, hogy a következő idénytől több fiatal játékost is beépítsenek a felnőttválogatottba.

Farkas Endre
Dezi marad a jégkorong-válogatott kabalája
Fotó: IIHF

Nem sikerült kivívnia a Divízió 1/A mezőnyben való bentmaradást a román jégkorong-válogatottnak a sepsiszentgyörgyi világbajnokságon, ennek ellenére sikeresnek értékelték a szervezők az eseményt. 

– Úgy hiszem, aki kilátogatott a rendezvényre, azt tapasztalhatta, hogy fantasztikus volt, és egy életre szóló élménnyel gazdagodott. A romániai válogatott eredménye miatt csalódottak vagyunk, hiszen a vezetőség és a csapat is többet szeretett volna ebből kihozni. Realistának kell lennünk, ha megnézzük az ellenfeleket, akkor elismerhetjük, hogy infrasktrukturális és játékosállomány tekintetében is előttünk járnak, ez pedig a jégen is megmutatkozott – fogalmazott Nagy Attila-Ferenc, a FRHG elnöke. Hozzátette: a napokban elkezdik az új stratégia kidolgozását és az újjáépítést, hiszen fiatalítanák a keretet, fontos lesz, hogy beépítsenek az együttesbe olyan jégkorongozókat, akik közép- és hosszú távon alapemberek lehetnek. Továbbá kiemelte, Dave MacQueen szövetségi kapitány szerződése lejárt, a folytatásban vélhetően más szakember érkezik a helyébe.
Nagy Attila-Ferenc elmondta, Dezi, a sárkány rendkívüli népszerűségnek örvendett, ezért úgy döntöttek, ettől a pillanattól kezdve a jégkorongszövetség és a válogatott kabalafigurája marad. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Antal Árpád polgármester kiemelte: egy hónap múlva kezdődhet a sepsiszentgyörgyi jégcsarnok építése. A városvezető hangsúlyozta, a világbajnokság után megjött az étvágyuk, így 2027 februárjában Brassó mellett Sepsiszentgyörgy is a Téli Európai Olimpiai Fesztivál (EYOF) otthona lenne, ezáltal újabb nemzetközi jégkorongmérkőzéseket rendezhetnének. Hozzátette: megpróbálják az Erste Ligában szereplő csapatokat meggyőzni arról, hogy befogadják a Háromszéki Ágyúsok együttesét, amely sikeres felvétel esetén már idén szeptemberben bekapcsolódhatna a versenysorozatba.

Benedek Árpád Csaba, a FRHG főtitkára és Miklós Ervin, a FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja a világbajnokság költségvetéséről osztott meg információkat. Előbbi elmondta, a torna megszervezése közel ötmillió lejbe került, ugyanakkor ez az összeg nem tartalmazza a Sepsi Aréna jégpályává alakítási munkálatait, amelyet teljes egészében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala fedezett. Miklós Ervin kihangsúlyozta, a jegyek 90 százalékát eladták, így a válogatottak szinte mindegyik mérkőzésen telt ház előtt léphettek jégre. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!