Biciklit kaptak karácsonyra

HN-információ
A sportolók, valamint a szülők jelenlétében tartotta meg december 22-én évértékelőjét a Novák Cycling Academy. A csíkszeredai kerékpáros akadémia sportolói remek évet tudhatnak maguk mögött, hiszen huszonhat érmet szereztek fennállásuk első idényében. [caption id="attachment_62634" align="aligncenter" width="1000"] A Novák Cycling Academy sportolói, az akadémia alapítójával és menedzserével[/caption] Tizenhárom hónappal ezelőtt, 2016. november 1-jén jelentette be Novák Károly Eduárd, hogy Csíkszeredában kerékpáros akadémiát hoznak létre. Az elhatározást tettek követték, hivatalosan idén a gyereknapon, június elsején indult be Kelet-Európa első, kerékpárra szakosodott akadémiája. Az alapító, az ország egyetlen paralimpiai bajnoka hosszú távra, tizenkét évre tervezett előre, a Novák Cycling Academy sportolói pedig igazolták a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen fél év alatt huszonhat érmet szereztek. A kerékpáros akadémia tizenhét gyerekkel indított, ezt a számot évente szeretnék növelni addig, amíg elérik az ötven főt. „Az akadémia egy fontos projekt a hazai kerékpársport fellendítésében és a sportág jövőjét nézve is, reméljük, hogy példánkat a Románia megyéiben működő kerékpárklubok is követik majd” – mondta az alapító Novák Károly Eduárd az akadémia indulásakor. A Novák Cycling Academy sportolói nemcsak a sportág terén kapnak kiváló kiképzést, hanem mentális és szociális téren is fejlődhetnek megfelelő szakemberek bevonásával. Az egészséges életre való nevelést szem előtt tartva a gyerekek olyan ismereteket is elsajátíthatnak az akadémián, melyek elengedhetetlenek a helyes táplálkozás és a testi-szellemi egészségük megőrzésében. Ugyanakkor a sportolókat megtanítják felkészülni fizikailag és mentálisan is az edzésekre, valamint a versenyekre. A Novák Cyclig Academy december 22-én este tartotta évzáró értékelőjét, az eseményen jelen voltak az akadémisták és szüleik is. Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok, az akadémia alapítója, valamint Sebestyén Szabolcs csapatmenedzser elégedett sportolóik első éves eredményeivel, hiszen az akadémisták összesen 13 arany-, 6 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek különböző hazai és nemzetközi versenyeken. Az ünnepélyes évértékelőt követően a Novák Cycling Academy legeredményesebb sportolói új DRAG kerékpárokat kaptak, amelyeket a csapat a bolgár kerékpárgyártótól kapott támogatásként. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!