Hirdetés

Befejezik a jégpályát

HN-információ
Idén befejezik a kézdivásárhelyi műjégpályát – jelentette be Antal Emőke, a Kovászna megyei város polgármesteri hivatalának szóvivője. A pályát 2006-ban kezdték építeni, a játéktér elkészülte után azonban 2009-ben pénzhiányra hivatkozva nem sikerült a létesítményt befejezni, azóta a téli hónapokban működött csak a műjégpálya. Az elmúlt évben a kézdivásárhelyi önkormányzat átadta a félkész létesítményt az Országos Befektetési Társaságnak, amely 19 millió lejből fejezi be teljesen az épületet. A tervek szerint az 5220 négyzetméteres, háromszintes épületben az 1745 négyzetméteres játéktér mellett több öltöző, illemhelyiségek, egy orvosi rendelő, raktárak, egy bár és étterem, valamint konferenciatermek is lesznek, a lelátókra pedig 440 széket helyeznek el. A tervben szerepel a mozgáskorlátozottak számára egy lift is, amellyel elérhetők lesznek a termek és a lelátók is.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!