Bajnokok Ligája miatt Milliós bevételtől esett el a Győr

HN-információ

Csak a Győri ETO – Bukaresti CSM Bajnokok Ligája negyeddöntő mérkőzés 35 millió forintos veszteséget okozott a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának. Nem is beszélve az esetleges Final Four részvételről.

AGyőri Audi ETO KC elnöke szerint több százmillió forintos kárt okozott a klubnak az Európai Kézilabda Szövetség június végi döntése, amellyel törölték a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét a koronavírus-járvány miatt.
Bartha Csaba az M1-nek nyilatkozva elmondta, csak a CSM Bukarest elleni negyeddöntő elmaradása 35 milliós bevételkiesést okozott, összességében pedig több százmillió forintos kárról lehet beszélni.
„A Győri Audi ETO KC világsztárokkal teletűzdelt keretének költségvetése arra van felfűzve, hogy a hazai bajnoki és kupagyőzelem mellett be kell jutni a Final Fourba, és ott a lehető legjobban szerepelni. A szponzoraink is elvárják, hogy ezek a sikerek meglegyenek, a tőlük és az EHF-től érkező bónuszok is a költségvetés bevételi oldalt erősítik. Március–április–májusban ugyan nem voltak meg a tervezett kiadásaink, de így is nagyon súlyos anyagi veszteség érte a klubunkat” – fogalmazott az elnök.
Bartha Csaba hozzátette, hogy a július elsejével kezdődött következő évi költségvetést egyelőre nem kellett módosítani, a június 30-ig tartó időszakot azonban még le kell zárnia a klubnak. „Korábban 25 százalékot zárultunk a fizetésekből, még nem született döntés arról, hogy ebből tudunk-e visszatéríteni vagy sem.”
A Bajnokok Ligája új lebonyolításában 28 helyett 16 csapat lesz érdekelt, őket két nyolcas csoportba sorsolták, azonos nemzetbeliek nem kerülhettek össze. Tizennégy fordulót követően a nyolcasok első és második helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3–6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki jut még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik. A címvédő Győr a román Vâlceával, a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával, a német Borussia Dortmunddal, az orosz CSZKA Moszkvával, a francia Brest Bretagne-nyal, a dán Odensével és a horvát Podravkával került egy csoportba. A Győri Audi KC elnöke szerint az új rendszer teljesen új kihívás elé állítja a csapatokat, a csoportban pedig azért lenne létfontosságú az első két hely valamelyikén végezni, mert az utolsó két nyolcaddöntős helyről döntő oda-visszavágós párharcok időszaka amúgy is rendkívül megterhelő a játékosoknak.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!