A székely labdarúgó-válogatott története 2014-ben kezdődött, a csapat megalakulásában, működtetésében, a világversenyekre való utazások megszervezésében kulcsszerepe van a csíkszeredai születésű, jelenleg Budapesten élő Szabó Áronnak, aki technikai vezetőként segíti a gárdát. A napokban hazalátogató Szabó Áront a válogatott sikereiről, nehézségeiről faggattuk, és természetesen nem hagyhattuk ki az ismerősei körében jól ismert sportereklye-gyűjtő szenvedélyét sem. – Kezdjük az elején. Pontosan mit kell tudni a székely labdarúgó-válogatottról? – A csapat története 2014-ben kezdődött. Egy budapesti sportjogász barátom, dr. Venczel Kristóf hallott valahol a ConIFA elnevezésű szervezetről, és úgy gondolta, az elv, amit követ, teljesen ráillik az elcsatolt magyar részekre. Elsősorban Székelyföldet igyekezett bevonni a mozgalomba, ami tulajdonképpen független labdarúgó-szövetségek közösségét, egyesületét jelenti. Azt tudni kell, hogy Kristófnak nincsen semmilyen székelyföldi kötődése, viszont nagyon lelkes magyar ember. – A ConIFA szabad fordításban az Állam Nélküli Népek Labdarúgó Szövetségét takarja. Mit kell tudni erről a szervezetről? – A teljes angol név úgy hangzik, hogy The Confederation of Independent Football Associations. Az alapszabályzata nagyon összetett. Nyelvi kisebbségek, el nem ismert területek, egyéb történelmi területek összefogó szövetsége. Székelyföld mint el nem ismert régió került bele a képbe. Megemlíthetem például Padániát, ami Észak-Olaszországot jelenti és a szövetség egyik legerősebb csapata. De ott van a többi magyar elcsatol rész is, Kárpátalja, Délvidék, de van nizzai és szicíliai csapat is a tagállamok között, de mondhatom Észak-Ciprust, Nyugat-Örményországot, Lappföldet stb. Ma már minden kontinensről vannak tagok, említhetem az chilei bennszülött indiánok csapatát. Mindenki lelkesen csatlakozik, ám inkább szűkebb létszámú az a közösség, akik aktívan részt vesznek a mindennapokban. A tagok száma közelít a hetvenhez, ami azért érdekes, mert a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a megalakításuk utáni hét-nyolc év alatt nem rendelkezett ennyi tagállammal. – Hogyan kerültél kapcsolatba az alakuló székely válogatottal? – Szenvedélyesen gyűjtöm a labdarúgómezeket, és megláttam egy székely labdarúgóválogatott-felsőt, amit meg lehetett vásárolni. Írtam Kristófnak, hiszen már akkor is benne voltam ebben a körben, ismertem a játékosokat, többet közülük a barátomnak tekinthettem. Azt gondoltam, egy ilyen Székelyföld-mez nekem is mindenképpen kell. Így indult a kapcsolatunk. Kristóf álmodta meg az egész projektet, én pedig csatlakoztam hozzá, mondván: ismerem a közeget és csináljuk együtt. – Hogyan szerveztétek meg a székely válogatottat? – Kristóf érdeklődött, és azt a tanácsot kapta, hogy Jakab Zoltán „Jakszival” vegye fel a kapcsolatot, aki teremlabdarúgó-berkekben elismert szakember. Egyébként neki is volt nagypályás futballkarrierje. Felvették egymással a kapcsolatot, és elindult egy folyamat. Ezt megelőzően is volt már hasonló kezdeményezés, székelyföldiekből álló válogatott pályára lépett különböző alkalmakkor, falunapokon és hasonlókon. Az tulajdonképpen leginkább Székelyudvarhelyről és környékéről szerveződött csapat volt. Amikor érkezett ez a felkérés a válogatott kialakítására, azt találták ki, hogy szerveznek egy Maros, Hargita és Kovászna megyei válogatót, ahol a megyék csapatai körmérkőzéses alapon játszanak egymás ellen. A megyei labdarúgó-szövetségek segítettek összehívni a játékosokat. Mindenki játszott mindenkivel, és a három csapatból a legjobbakat nevezték a válogatott történetének első mérkőzésére, amelyen a Debreceni VSC volt az ellenfél. A történeti hűség kedvéért: a Debrecen elég simán, 6–0-ra győzött. – Kikből áll a mindenkori székely válogatott? – Időközben Jakab Zoltán helyett Ilyés Róbert lett a szakvezető, Jakszi pedig menedzserként maradt a csapat mellett. Ők döntik el, ki kerüljön a csapatban. Eleinte nehéz volt a válogatás, sokan furcsállták az ötletet, a csapatok nem szívesen engedték el a játékosokat a válogatotthoz. Az áttörést talán a 2016-ban Szarvason megrendezett Magyar Örökség Kupa hozta el, ahol olyan játékosok vállalták a szereplést, mint Bajkó Barna, Ilyés Robi, Lőrincz Józsi, Csürös Attila. Onnantól kezdve igyekszünk a lehető legjobb játékosokat hívni a meghatározó székelyföldi csapatokból és a Magyarországon játszók közül is. Általában a szezon végén, amennyiben szerveznek ConIFA tornát, tartunk egy összetartást és megyünk játszani. – Milyen nemzetközi szerepléseket emelnél ki a csapat történetéből? – A legelső ConIFA világbajnokságot kivéve mindegyik tornán szerepeltünk. 2015-ben Európa-bajnokságon, a következő évben világbajnokságon léptünk pályára, és így tovább sorban. Fontos kiemelni, hogy 2017-ben, az Észak-Cipruson tartott Európa-bajnokságon sikerült a dobogó harmadik fokára állnunk. Az ott szerzett bronzérem csodálatos élmény! Ahogy az azt követő, 2018-as londoni világbajnoki negyedik helyezésünket is kiemelném. – Mi a te szereped ebben a projektben? – Nehéz lenne megfogalmazni a pozíciómat. Technikai igazgatóként vagyok nyilvántartva, de igazából ez sok mindent takar. Jóformán azt mondhatom, mindenes vagyok a csapat mellett. Valójában a játékosok és a vezetőség között vagyok hídszemély, aki mindenféle dologban segít. Az edzőtáborok megszervezése, a mezek beszerzése, szponzorációs együttműködések felkutatása és fejlesztése. Én szoktam járni a meccsek utáni sajtókonferenciákra, és egyéb adminisztratív tevékenységeket is elvégzek. Ahogy mindenki más, én is szívből végzem ezeket a feladatokat, és szabadidőmben foglalkozom ezzel, ahogy a játékosok és az edzői stáb is. A nemzetközi tornák általában a holtszezonra esnek. Mindenki a szabadidejéből áldoz arra, hogy csatlakozzon hozzánk. – Milyen eseményekre készültök a válogatottal a jövőben? A pandémiás időszak, gondolom, nem tette lehetővé a világversenyek szervezését. – Sajnos az elmúlt két évben a világjárvány miatt nem tudtunk tornán szerepelni. Több eseményről volt szó, például egy észak-macedóniai, aztán egy nizzai Európa-bajnokságról, ám ezek egyelőre nem valósultak meg. Világbajnokságnak kellene következnie, de nem tudjuk, hogy mi lesz. Két éve nem történt esemény a ConIFA-n belül. Ez mindenkinek megnehezíti a dolgát, volt egy jól felépített rendszer, torna-program, ez pedig most felborult. Ez az időszak arra mindenképpen jó volt, hogy tudtunk tervezni, gondolkodni, ötletelni. – Női vonalon is voltak már kezdeményezések a székely válogatott szervezésére. Hogyan áll ez a projekt? – Jónak ígérkezett a kezdet, azonban ezt is, mint mindent, áthúzta a koronavírus-járvány. Tervben volt egy mérkőzés erre az évre Lappfölddel, akik végül nem tudták vállalni a megjelenést. Szerettük volna ezt a mérkőzést Székelyföldön lejátszani valahol, később szóba került, hogy játsszunk Magyarországon, de egyik sem jött össze. Abban maradtunk, hogy ami késik, nem múlik, és a női foci is el fog indulni. Reméljük, jövő tavasszal már többet tudunk mondani erről. Azt tudni kell, hogy volt már Székelyföld néven női csapatnak mérkőzése a székelyudvarhelyi László Béla jóvoltából, aki korábban összehozott több Székelyföld – Magyarország találkozót. Néhány évnyi szünet után végül kézbe vettük ezt a projektet, és a csíkszeredai Albu Lászlót kértük fel, hogy vállalja el a csapat edzői szerepét. Ez most a járványhelyzet miatt csak papíron létezik, ám az alapelv szerint a csapat alapját a csíkszeredai és székelyudvarhelyi játékosok és szakemberek fogják alkotni. Reméljük, jövő tavasszal össze fog jönni a mérkőzés Lappfölddel, akik az egyik legjobb csapat a ConIFA-n belül a női fronton. – Említetted, hogy gyűjtő is vagy. Mesélj erről a szenvedélyről is, kérlek! – Ez is több évre visszanyúló történet. Gyermekkorom óta tart a mezgyűjtő szenvedélyem. Szerencsére kiderült, hogy nem vagyok ezzel egyedül a világban, sok hasonló gondolkodású emberrel állok kapcsolatban. A mezgyűjtésen túl ezen sorok írójával közösen is összefogtunk és egyesítettük erőinket. Alapítottunk egy egyesületet is Kárpát-medencei Sportgyűjtemény néven. A magyar sport emlékeit gyűjtjük szerte a világból. A székely labdarúgó-válogatott első öt évét bemutató 2019-es tárlatunk nagyon sikeres volt, sokan látogatták, s bízunk benne, hogy tovább tudjuk gördíteni ezt a projektet is. Felvettük a kapcsolatot a csíkszeredai városvezetéssel is, akikkel volt egy nagyon tartalmas beszélgetésünk. Elsősorban tárolási gondjaink megoldására keresünk lehetőséget, hiszen lassan szó szerint nem férünk az összegyűlt mezektől, sálaktól, könyvektől és ezernyi apróságtól. A tervünk egy kimondott sportmúzeum alapítása Csíkszeredában. Úgy gondoljuk, a székely, a magyar sportolók megérdemlik ezt a figyelmet. – Mi a legkedvesebb emléked a székely válogatott kapcsán? – Az a bizonyos, örömteljes észak-ciprusi Európa-bajnokságon elért bronzérmünk feledhetetlen. Az akkori világbajnok Abbáziát tudtuk legyűrni 3–1-re a harmadik helyért. A stadiontól a szállodáig tartó úton előkerült mindenféle közismert rigmus. Az a másfél óra számomra örök emlék marad. Maga a díjátadó ünnepség is nagyszerű volt, nem szándékosan, de úgy alakult, hogy én kerültem a sor elejére. Amikor a ConIFA elöljárói a nyakunkba akasztották az érmeket velem kezdve, rendkívül jó, könnyfakasztó élmény volt.

Farkas Endre