Alekhine és Capablanca az évszázad mérkőzésének is tartott világbajnoki csatában

Alexander Alekhine Csak nagyon kevesen jutottak el e szellemi játék legjobbjai közül a nyugodt, békés öregkorhoz. A 61 évet élt Anderssent csak a késői utókor értékelte, Morphy meghasonlott önmagával, és mindenkitől elfeledve 47 évesen végezte be életét, Steinitz elhagyatva ideggyógyintézetben halt meg 64 éves korában, a 73 évet élt Lasker anyagi gondokkal küzdve tengődött élete utolsó szakaszában, Capablancának az öngyötrő bizonyítási kísérletek siettették elmúlását, 54 évesen távozott a csillagokba. Az elhivatott nagy művészeket felőrölte a szellem örök ébrenléte, az emésztő tűz, a többre törekvés, a dicsőség elmúlása utáni egyedüllét, az emberi hálátlanság. Így volt ez régen és így van ma is az örök emberi értékeket alkotó fanatikus művészeknél, a festészetben, a zenében és az irodalomban egyaránt. Életük szakadatlan buktatókból, csalódásokból áll, ami néha elhomályosítja pályafutásukat. Bármilyen tragikusak azonban az ilyen sorsok, olyan szenvedéllyel talán senki nem hódolt és talán senki nem áldozta életét szeretett művészetének, annyi keserű megrázkódtatás közepette, mint a sakkozás negyedik hivatalos világbajnoka, Alexander Alekhine (1892–1946), akinek a sakk az élet lehelete volt. 1982. november 1-jén született Moszkvában, gazdag polgári-nemesi család sarjaként. Sakkozni bátyjától tanult már zsenge gyerekkorban. A kis Alexander az iskolába is elvitte a sakk-készletet, és amikor a tanárok elkobozták tőle, akkor „vakon”, tehát a tábla megtekintése nélkül fejből játszott. A vaksakkozással kapcsolatos élményeit visszaidézve Alekhine mindig büszkén emlékezett vakszimultán rekordjára: 1925-ben Párizsban 28 ellenféllel játszott vakon és a tíz órán át tartott, nagy közönségsikert aratott vakszimultánon Alekhine 22 ellenfelét legyőzte, három parti döntetlenül végződött és csak három játszmát vesztett. Bár ideje javát a sakknak szentelte, más téren is képezte magát, és már gyerekkorában kitűnően megtanult franciául és németül. A Német Sakkszövetség 19. Kongresszusának mannheimi tornáját 1914 júliusában megnyerte, amely egybeesett az I. világháború kitörésével. Néhány társával együtt internálták, a börtönben nagyon unalmas volt, mert nem biztosítottak számukra sakktáblát. Cellatársával, Jefim Dmitrijevics Bogoljubovval vakpartikat játszottak az őrök csodálatára. Három hónapnyi fogság után térhetett haza Oroszországba, de mivel arisztokrata volt, Odesszában börtönbe vették és Trockij parancsára golyó általi halálra ítélték. A kivégzését váró Alekhine-t másnap Trockij felkereste börtönében, hogy egy sakkpartit játsszon vele. A négy óra hosszáig tartó játszma közben Alekhine rendkívüli izgalmakat élt át, ugyanis nem tudta, mi az előnyösebb számára: ha győz, vagy ha ellenfelét hagyja nyerni. Végül azonban lesz ami lesz alapon Alekhine bemattolta a vörös vezért, aki szabadon bocsátotta zseniális ellenfelét. Alekhine azonban az életén kívül minden pénzét elveszítette és nem kaphatott élelmezési kártyákat. 1919-ben szakítani akart a sakkozással, s színészi ambíciókat dédelgetve beiratkozott a filmművészeti főiskolára. Egy évvel később rendőrbírónak állt, s az analitikus elmével megáldott ifjú kivételes képességeket árult el bonyolult bűnügyek felderítése terén. A sakk vonzásának azonban csak nem bírt ellenállni, és 1920-ban az első „összorosz sakkolimpián” fényes diadalt aratott: veretlenül lett első. Nyelvtudásának köszönhetően életében nagy fordulat következett, mert egy napon fordítania kellett az előadói turnéra Moszkvába érkezett Annaliese Ruegg svájci írónak, akit Alekhine 1921 márciusában feleségül is vett. A kapcsolatokkal rendelkező írónő felkérte az orosz kormányt, hogy engedélyezzék Alekhine számára az ország elhagyását, mert gyereket vár tőle. Egy Radek nevű orosz megadta az engedélyt, mondván „lehet, hogy Alekhine ellenforradalmár, de sakkzseni is. Tehetsége csak Oroszországon kívül érvényesülhet”. Alekhine 1921-ben elhagyta a forradalom és polgárháború dúlta Oroszországot, előbb Németországba, majd onnan Párizsba utazott, ahol 1925-ben jogi doktorátust szerzett a Sorbonne-on. Baden-Badenben 1925 áprilisában rangos versenyt nyert, amely után benyújtotta trónkövetelését. Az évszázad mérkőzése A Capablanca – Alekhine világbajnoki döntőt 1927-ben Buenos Airesben rendezték, és a két hónapig tartó „évszázad mérkőzésén” az orosz származású Alexander Alekhine a hat győzelemig tartó maratoni 34 mérkőzés után 6–3 arányban (25 döntetlen mellett) elhódította a koronát. „Az álmom megvalósult. Capablanca gyorsabban gondolkodik, mint én, de én mélyebbre látok” – mondta az orosz sakkozó. Világbajnoki címének hírére a franciák állampolgárságot adtak neki. Alekhine 3–2 arányú vezetése után került sor az alábbi, 21. játszmára. Capablanca – Alekhine Vezércsel 1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Hbd7 5.e3 Fe7 6.Hf3 0–0 7.Bc1 a6 (Érdekes, hogy Capablanca a párosmérkőzésen 13 alkalommal a 7…c6 lépést tette, Alekhine nyolcszor lépett 7…a6-ot.) 8.a3 h6! 9.Fh4 dc4! 10.Fc4 b5 11.Fe2 Fb7 12.0–0 c5 13.dc5 Hc5 14.Hd4 Bc8 15.b4?! (Átengedi a c4 mezőt.) Hcd7 16.Fg3 Hb6 17.Vb3?! (17.Hb3 kellett.) Hfd5 18.Ff3 Bc4 19.He4 Vc8 20.Bc4?! (Jobb 20.Vb1) Hc4 21.Bc1 Va8 22.Hc3? (22.Hc5 kellett.) Bc8 23.Hd5 Fd5 24.Fd5 Vd5 25.a4 Ff6 26.Hf3 Fb2! 27.Be1 (27.Bd1? He3!) Bd8 28.ab5 ab5 29.h3 e5 30.Bb1 e4 31.Hd4 Fd4 32.Bd1?? (Végzetes hiba nyomott állásban.) He3!! és világos feladta (0–1), mert 33.Vd5 Bd5 34.fe3 Fe3+ után bástyát veszít. Vereség után visszatérés Alekhine nem adott esélyt a visszavágóra a szabályokat módosítani akaró Capablancának, helyette 1929-ben és 1934-ben korábbi cellatársát, Bogoljubovot verte nagy arányban. A FIDE 1924-es megalakulása óta lassacskán rendeződtek a szabályok, 1935-ben a holland Max Euwe ellen szoros küzdelemben elveszítette világbajnoki címét, amely után lemondott az alkoholról, összeszedte magát és 1937-ben elsöprő előnnyel visszaszerezte az elsőséget. A II. világháború idején állítólag kollaborált a nácikkal (ezt ő mindig is tagadta), Spanyolországba menekült. Egészségi állapota egyre romlott, 54 éves korában a portugáliai Estorilban barátok nélkül és szegényen halt meg 1946. március 4-én. A halál sakkelemzés közben érte egy sivár hotelszobában, de a fia szerint gyilkosság áldozata lett. Alekhine életfelfogása Alekhine hitt az alkotó művész végtelen leleményességében, a sakktáblán folyó küzdelem tartalmának kiapadhatatlan gazdagságában. Mindig sakkművészetről beszélt, és a sakkmestereket mindenütt művészeknek nevezte. „Számomra a sakk nem játék, hanem művészet. Igen, én a sakkozást művészetnek tartom, és vállalom mindazt a kötelezettséget, amelyet hívei vállára rak. A kiemelkedő, tehetséges sakkozónak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy művésznek tartsa magát” – írta röviddel halála előtt. Sakkaforizma „Alekhine a kombinációból nőtt ki. Szerelmes belé. Minden stratégiai elem csak a kombináció előkészítését szolgáló, csaknem szükséges rossz. A megrendítő csapás, a váratlan poén – ez a lételeme. Fantáziája a király megtámadásakor lángol fel” – vélekedett róla Emanuel Lasker. Sakkhumor Alekhine járt Magyarországon is: 1921-ben Budapesten, 1927-ben a Capablanca elleni trónért folyó csata előtt Kecskeméten nyert tornát. Egyik budapesti szimultánon művészemberek voltak az ellenfelei. A világbajnok váratlanul megtorpant az egyik táblánál, majd a rendezvény szervezőjét megkérdezte, hogy ki az ellenfele azon a táblán. „A híres humorista, Karinthy Frigyes” – hangzott a válasz. „Igen? Humorista? Na akkor azért vághatta zsebre az egyik bástyámat” – mondta Alekhine, aki így is legyőzte a kitűnő írót. Személyes élményem Alexander Kotov nagymester Fehérek és feketék című Alekhineről írt életrajzregényét filmre vitték, az Oroszország fehér hava című filmet 1981 őszén vetítették a csíkszeredai Transzilvánia filmszínházban. Családi életem is a filmhez kötődik: ennek kapcsán ismertem meg a feleségemet. Szovjet film lévén, kevés nézője volt, és csak akkor vetítették, ha legalább tizenöt jegyet eladtak. Én kétszer néztem meg a feliratos filmet (először a szövegre, másodszor a tájra koncentrálva), a vetítés létrejöttéért mindkét alkalommal hat-hat jegyet vásárolva…

Biró Sándor