Hirdetés

Alcsíkon tesztelnek a ralisok

HN-információ
Ugyan még nem lehet tudni, mikor rajtol a hazai autósportban a versenyidény, de már vannak pilóták, akik a szezonkezdésre készülnek. Holnap nyolc ralis, vasárnap pedig a hegyi bajnokságban érdekelt hét pilóta számára szervez tesztlehetőséget a Richy Racing Team a Szentimrei Büdös felé vezető megyei úton. A teszt alatt teljes útzár lesz, ám igény szerint megnyitják a forgalmat a szervezők.

Lejárt a versenygép számára is a karantén. Kipróbálják a TACsI-t                                       Fotó: rallyphoto.hunters

Mint minden sportágat, az autósportot is teljesen átírta a márciustól tomboló koronavírus-járvány, ám az egy hete bevezetett enyhítések nyomán a ralisok számára is véget ért a kényszerbezártság. A hétvégén a csíkszeredai Richy Racing Team tesztelést szervez, amelyre tizenöt csapatot várnak. Holnap az országos rali, vasárnap a hegyi bajnokságban szereplők ülhetnek versenygépbe, a teszt helyszínének a Szentimrei Büdös felé vezető 123D jelzésű megyei útnak egy hét kilométeres szakaszát jelölték ki. Teljes útzár várható mindkét nap 8 és 16 óra között, 13 és 14 óra között azonban felszabadítják a forgalom előtt a lezárt részt, mi több, amennyiben sok lesz a Szentimrei Büdös felé utazni váró személy, úgy időszakosan engedik majd őket közlekedni konvojban. A Richy Racing Team (RRT) április közepére tervezte eredetileg a tesztelést, hiszen az említett hónap utolsó hétvégéjén rajtolt volna a hazai raliidény a Bucovina Ralival, mi több, az év elején közölt versenynaptár szerint már túl kellene legyen a mezőny a Hargita Gyöngye Ralin is. Ám ezeket az eseményeket a koronavírus-járvány miatt halasztani kellett. – Az áprilisi tesztre nemhogy minden engedélyünk megvolt, még a teszt helyszínéül szolgáló útszakaszt meg is sepertük. Sajnos, akkor nem sikerült megtartani az eseményt, ám a hétvégén immár kipróbálhatja néhány pilóta a versenygépét – nyilatkozta lapunknak Ritner Béla. Az RRT elnöke hozzátette, a héten újra lejárták a teszt helyszínét, ismét letakarították az úttestről a kavicsokat és a hordalékot, és ugyanezt teszik majd a szombati és vasárnapi teszt után is. – Szokásunk szerint minden esemény előtt és után is tisztán hagyjuk az útfelületet, hiszen nemcsak a pilóták, hanem az amúgy az érintett megyei úton közlekedők biztonsága is fontos számunkra – tette hozzá Ritner. Noha mindig teljes útzárat hirdetnek a teszt időszakára, most is rugalmasan kezelik a lezárási időpontot. – Holnap és vasárnap is 8 és 18 óra között tesztelhetnek a ralisok, az ebédszünetükben, 13 és 14 óra között viszont megnyitjuk a lezárt útszakaszt a közúti közlekedés előtt. Ugyanakkor, amennyiben észleljük, hogy a lezárt útszakasz valamelyik végén nagyobb autósor alakul ki, pár perc erejéig megnyitjuk a szakaszt, ugyanis nem szeretnénk, ha nagy torlódás alakulna ki, ami elégedetlenséget válthat ki a Szentimrei Büdösre, vagy onnan Csíkszentkirályra utazni vágyókból – nyilatkozta lapunknak Ritner Béla. Hozzátette, minden egészségügyi feltételt betartanak. – A sportminiszter rendelete mellett a hazai szakszövetség is szabályozta a tesztek feltételeit. Éppen ezért felhívjuk a figyelmet, hogy a technikai zónában nem tartózkodhat néző, a pálya mellett is legtöbb háromszemélyes csoportokban állhatnak a szurkolók, betartva az érvényes egészségügyi előírásokat – mondta lapunknak az RRT vezetője. Négy csíki a pályán A holnapi tesztnapon két csíkszeredai ralipáros vesz részt. A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre kettős idén is változatlanul a Citroen DS3 R3T Max versenygépükkel szeretne rajthoz állni a hazai ralibajnokságban, autójuk a télen nagy generálon esett át, de kipróbálni még nem volt lehetőségük. – Természetesen már nagyon várjuk, hogy végre versenyezhessünk, de arra még várnunk kell. Boldogok vagyunk, hogy a hétvégén legalább kipróbálhatjuk az autót, átmozgatjuk, mint minden sportoló a csontokat, reflexeket – mondta Cseh Vajk Imre. A csíki navigátor hozzátette, jobban szeretett volna a hétvégén versenyezni, mint tesztelni. – Az éve elején elfogadott versenynaptár szerint a szezon április 24-én a suceavai Bucovina Ralival indult volna, egy héttel később, május elsején már hazai pályán, a Hargita Gyöngye Ralin kellett volna száguldjunk, most hétvégén pedig az Arad Ralin kellett volna részt vegyünk. Ehelyett tesztelünk, pedig a versenyzés lenne a legjobb – mondta Cseh, hozzátéve, hogy szerinte június vége előtt biztosan nem kezdődik el a bajnokság. A Csató Roland és Csikós Sándor alkotta kettős tavaly a rali2-ben bajnok lett az A1 kategóriában, idén pedig már a „nagyok” között szerettek volna rajthoz állni. A pilótának viszont idénre nem a versenyzés volt az elsődleges, de az év elején azt mondta, a lehető legtöbb ralin szeretne rajthoz állni. – A tervek szerint a lehető legtöbb viadalon rajtjánál ott szerettünk volna lenni és továbbra is ezt akarjuk, ám még nem ismerjük a módosított versenynaptárt. Nekem most a legfontosabb az érettségi vizsga, de a versenyzés is fontos, így mindkettőre készülök – mondta Csató Roland. Vasárnap a hegyi bajnokságban szereplők kapnak tesztelési lehetőséget, az előre bejelentkezett pilóták közül ketten csíkszeredaiak. Szabó Botond és Fazakas Erik Zsolt számára is maradtak el versenyek, az országos hegyi bajnokságból a márciusi barcarozsnyói, az áprilisi Cheile Grădiște-i, mi több, egyelőre halasztották a hónap végi nagybányai és a júniusi resicabányai futamokat is. A másodosztályú hegyi bajnokságból a március 21-re tervezett csíkszentkirályi verseny maradt el, de egyelőre kérdéses, hogy megtartják-e a június 6-ra kiírt nyárádmagyarósi futamot.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!