Székely Szilárd a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola testnevelő tanára. Szülei révén egészen fiatalon közel került a sport világához. Bár profi sportolói karriert nem futott be, a sport élete mozgatórugója. A testnevelésórák jó hangulatban telnek, úgy érzi, ért a fiatalok nyelvén, személyes motivációját a családjából meríti. Székely Szilárd Csíkszentimrén az Arany János Általános Iskolában tanított, legalábbis akkor, amikor én még elemi iskoláimat jártam a szomszéd községben, Csíkszentkirályon. Első ízben természetszerűleg iskolás sportvetélkedők alkalmával volt szerencsém találkozni vele, vagyis inkább csak figyelni őt. Később középiskolás koromra úgy alakult, hogy Portik Helga tanárnővel közösen, az akkor frissen alapított alcsíki utánpótlás-focicsapatnál mindketten edzőim voltak. No de vissza a történet elejére, hiszen az a periódus számára is az életének csupán egy szelete, akárcsak nekem az iskolás évek. Természetesen attól még meghatározó évek. Beszélgetésünk nosztalgikus hangvételben folyt, a sporttal kapcsolatosan elmondta, hogyan alakult ki a sport iránti szeretete. Szülei révén gyakorlatilag már hatéves korában megismerkedhetett a jégpálya világával. Kezdetben műkorcsolyára íratták be. – Az edzések nagyon korán kezdődtek, iskola előtt, így már egészen törékeny korban hozzászoktam a korán keléshez és terheléshez – emlékezett vissza fiatalkori éveire a testnevelő. Később, ahogy mondta, pályán belül váltott és a hoki felé vette az irányt. – Mint minden „rendes” csíki gyerek, mert nálunk ugyebár a jégkorong a második vallás – jegyezte meg Szilárd. Édesapja minden mérkőzésre kivitte, elmondása alapján, a mai napig ugyanazon a helyen ül, mint édesapjával, amikor gyerekkorában ellátogattak a meccsekre. – Édesanyámtól a kifogyhatatlan energiát örököltem, amit egész életemben éreztem is magamban. Bár élsportig nem jutottam el, rengeteg sportágat, mozgásformát kipróbáltam, a karatén át a kosárlabdáig. Végül a triatlon volt az a sportág, melyben versenyeztem is. Ma már negyven pluszosként biciklizik, úszik és eljár fitneszterembe, kondizni. A barátokkal eljár túrázni a hegyekbe. – Kiforrott egy hatfős társaság, akik barátaim, komáim és komaasszonyaim. A testnevelés Már nyolcadik osztályos tanulóként eldöntötte, hogy a sport szakirányába szeretne továbbhaladni. Az iskolai élményeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy abban az időben komoly atlétikaedzések folytak az iskolában. Évente jöttek Dunaújvárosból a megmérettetésekre és magas színvonalat képviseltek. – Sajnos a felvételi előtt vették ki a Márton Áron Gimnáziumban a sportosztályt, amire magam is készültem. Így maradt a biológia–kémia, azonban ez nem volt a kedvencem – tette hozzá Székely Szilárd. A testnevelő tanárai általános iskolában Bogdán Emese, valamint később, középiskolában Basa János voltak. – Szakmájuk iránti elkötelezettségük, odaadásuk és profizmusuk erősített meg abban a hitemben, hogy ezt a pályát válasszam. Ez nem szakma, hanem hivatás, szépségét pedig abban látom, hogy a tanterven túl nemcsak feladatot osztunk ki, elvárunk, hanem nevelünk, jellemet formálunk és jó példával járunk elől. Azt vallom, hogy igenis, olyan az óra, amilyenre mi, testnevelők alakítjuk. Nem lehet megengedni azt, hogy a testnevelésóra „rossz” legyen, vagy éppen nehéz, és ne járjanak a diákok órára, illetve inkább felmentést kérjenek. Rajtunk áll, hogy vonzóvá tegyük és úgymond észrevétlenül dolgoztassuk meg, mindenkit a saját képességeinek megfelelően. Nekem mindig van B tervem, arra az esetre, hogyha valaki nem akar labdajátékot játszani, vagy esetleg túl nehéznek talál egy-egy erőgyakorlatot. Kellő ráérzéssel mindenkiből ki lehet hozni a maximumot – hangsúlyozta a testnevelő. A szakma hátulütője – A mai modern világban egyre nehezebb a gyereket motiválni, a mai gyerekek a könnyebbet, az egyszerűbbet választanák. Nehéz a komfortzónából kimozdítani őket – mondta a tanár. – Virtuális játékokkal töltenek el nagyon sok időt, így elszakadnak a valóságtól, testük egyre kevésbé edzett lesz, és tartásuk, egészségük is gyengül. Újabban sportággá nyilvánították a virtuális játékokat is, majd meglátjuk, mi lesz a hozadéka és követjük a gamereket a „fejlődésben” – jegyezte meg némi iróniával a testnevelő. 2001 óta testnevelő, húszéves munkatapasztalattal a háta mögött számos helyen tanított már. Frissen végzettként helyettes állásban Csíkszentmiklóson tanított egy évet, utána Csíksomlyón, a kettes számú iskolában tanított árva gyerekeket. Besorozták katonának, amit egy cseppet sem bánt meg. Harmincfős csoportban egyedüli magyarként soha semmilyen problémája nem volt ez idő alatt. A katonaság után két fél katedrát kapott, egyiket Csíkszentmártonban, a másikat Csíkszentimrén. Előbbi településen nyolc éven keresztül középiskolásokat, míg utóbbiban általános iskolásokat tanított 15 éven át. Később, mivel egy-négy osztályosokat is tanított, Csíkszentimrén kijött a teljes katedrája. Elmondása szerint a kicsikkel nehezebb a munka, velük végig kell csinálni a gyakorlatokat, több energiát is igényel, viszont hálásak, és a szeretet, illetve pozitív energia, amit adnak, abból lehet töltekezni. – Szeretném üdvözölni a csíkszentimrei gyerekek apraját-nagyját, nagyon nagy szeretettel gondolok vissza rájuk, szívem egy darabját otthagytam – mondta Szilárd. – Most a csíkszeredai Székely Károly Líceumban tanítok, itt már más a helyzet. A középiskolások már nem úgy viszonyulnak a testnevelésórához, mint a kisebbek. Van, akinek a káros szenvedélye diktál, más elfelejt felszerelést hozni, és sorolhatnám. Nehéz megtalálni az arany középutat, nem kevés energiámba került, de úgy érzem, sikerült. Ma már óra végén odajönnek hozzám, kezet fogunk és megköszönik az órát, jelezve, hogy jó volt, és ez engem is elégedettséggel tölt el. Szilárd az óraszámra is felhívta a figyelmemet beszélgetésünk alkalmával. A heti egy óra testnevelés líceumban kevés, ezért, aki teheti, iskola mellett beíratja sportra gyermekét. Azok, akik sportolnak, az iskolában is meglátszik rajtuk, azonban a heti egy óra nagyon kevés. A líceumban 15 és 20 éveseket tanít, ennek a kornak egyik sajátosságát abban véli felfedezni a sporttanár, hogy nagyban folyik a helyezkedés. Többségében fiúosztályokban tanít, és folyik a harc az „alfahím” titulus elnyeréséért. – Ilyenkor jövök én, aki hamar erőgyakorlatokba helyezem az erőfitogtatást, és a probléma megoldódik. Viccet félretéve, azt gondolom, hogy értek a gyerekek nyelvén, és nagyon jó hangulatban zajlik az óra. A sportról és a sportba vetett hitről Hat és tizennégy éves kor közötti gyerekeknek úszást is oktat. Korosztályonként a tudásszinttől függően három csoporttal dolgozik. Ezenkívül fitneszteremben is bedolgozik személyi edzőként. Nagy Hunor világbajnok mentorral segítenek embereknek fogyni, izmot építeni, vagy csupán karban tartani a testüket. – Okleveles masszőr is vagyok, időnkét beugranak hozzám masszírozásra, gyúrásra a közérzetük javítása érdekében. – Aztán rám nézett és folytatta. – Voltam fociedző is az alcsíki utánpótlás-focicsapatnál. Ahol a velem szemben ülő fiatalember ambícióján és tehetségén túl magasságával is kiemelkedett a csapatból – mondta, miközben végig rám szegezte tekintetét. – Hiszek abban, hogy addig kell mozogni, amíg a testmozgás életformává nem válik. Tehát mindegy, hogy mit csinálunk, de az lételemünkké kell váljon. Ez egy befektetés, amelyet később meghálál a testünk. Előbb-utóbb mindenki rájön, hogy nem tud rendesen működni, hogyha nem szán rá naponta egy-két órát az aktív életmódra. Egyéni motivációmat a gyerekeimből merítem, velük együtt versengek és azt szeretném elérni, hogy minél később tudjanak elkerülni, leelőzni, felülmúlni teljesítményükkel. Szeretném, hogyha a szakmám iránti elkötelezettségem soha nem lankadna. Volt szerencsém a régi nagyoktól látni és tanulni, együtt dolgozni, illetve továbbvinni szenvedélyesen a munkát, ami egyben a hobbim is. – Csíkszentmártonban, Ábrahám Lajos testnevelő tanár úr mellett dolgoztam, akitől magas szakmai színvonalat leshettem el. Neveket szándékosan említettem az interjú során, mert mind fontos emberek voltak az életemben, akiktől értéket kaptam és akik szerepet játszottak egyéniségem fejlődésében. Köszönöm nekik azt, aki ma vagyok – zárta beszélgetésünket Székely Szilárd.

Vlaicu Lajos