A másodosztály a tét az SZFC számára
Újra történelmi lehetőség kapujában áll a Székelyudvarhelyi FC, amely kettős győzelemmel jutott a 2. ligás osztályozó döntőjébe. Az ellenfél a román főváros árnyékából érkező CS Tunari, amely az odavágón, szombaton fogadja az SZFC-t.
ACS Tunari a közel tízezer lakost számláló település csapata Ilfov megyéből. A klubot 1980-ban alapították Arsenal Tunari néven, tisztelgéssel az angol Arsenal FC előtt. Bár 2004-ben a névhasználatról le kellett mondani szerzői jogi okokból (az Arsenal Londont kicsit régebb, 1886-ban alapították...), a „tunari” név – utalva a település címere által is szimbolizált ágyús hagyományokra – megőrizte az eredeti szellemiséget. 2009-ben jutottak fel először a 3. Ligába, attól kezdve főként a középmezőnyben mozogtak.
Legjobb eredményük 2016–17-ben egy 3. helyezés volt, de a klub tudatosan építkezett tovább. 2018-ban arculatváltásra került sor: új címer, új színek és új lendület érkezett a klub életébe. A 2021–22-es idényben már a 2. Liga kapujáig jutottak, de az osztályozó döntőjében 1–7-es összesítéssel maradtak alul a Bukaresti Progresul Spartac ellen. A lendület azonban nem tört meg: a 2022–23-as szezonban megnyerték 3. ligás csoportjukat, az osztályozókban előbb a Konstancai Farul II-t ejtették ki, majd a Popești-Leordeni-t múlták felül. A másodosztályban viszont nem tudtak megragadni, csupán a 17. helyen végeztek, és kiestek.
A mostani szezonban a Tunari szinte hibátlan teljesítményt nyújtott: a 3. Liga 5. csoportját 71 ponttal toronymagasan nyerte meg. A 2009-ben épült 1500 férőhelyes stadionjuk tavaly teljes felújításon esett át, 3000 férőhelyesre bővítették és éjszakai világítást is kapott, mivel a csapat 2-3 éven belül az élvonalban szeretne játszani. Az osztályozó elődöntőjében a CSO Băicoi lett volna az ellenfelük, de a Prahova megyeieket adminisztratív okok miatt kizárták, így játék nélkül jutottak döntőbe. Az osztályozó odavágóját szombaton 18 órától rendezik Tunari-ban, a visszavágót június 4-én, szerdán 17.30-tól Székelyudvarhelyen.

