A hajrában kapott ki a címvédő

HN-információ
A héten elkezdődtek a küzdelmek a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. Az első fordulóban kikapott a címvédő Liverpool, két játékos is mesterhármast ért el, mi több, a norvég Haalandnak ehhez elég volt az első félidő is. A salzburgiaknál a magyar Szoboszlai Dominik is gól lőtt. Kedden és szerdán késő este játszották a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019/2020-as idényében a csoportkör első fordulóját. Az A csoport rangadóján a PSG könnyedén nyert a madridi királyi gárda ellen, a B jelű négyesben a Bayern München igazából a hajrában döntötte el a meccset a Crvena zvezdával szemben, míg Pireuszban nem jutottak dűlőre a felek. A C csoportban a Manchester City Donyeckben tudott győzni, míg Zágrábban a Dinamo Orsic mesterhármasának köszönhetően nyert az Atalanta ellen. A D jelű kvartettben az Atlético és a Juve döntetlennel zárt, míg Leverkusenben csak a Lokomotiv focisai találtak a kapuba, igaz, egyszer ezt sajátjukba tették, de így is nyertek a moszkvaiak. Az E csoportban két izgalmas meccset játszottak, Salzburgban Haaland mesterhármast ért el, a norvég játékosnak ehhez elég volt egy félidő is. Az első játékrész utolsó találatát Szoboszlai szerezte. Nápolyban igazi rangadót játszott a Napoli és a Liverpool, az angolok viszont a hajrában kaptak két gólt, így a címvédő vereséggel kezdte az idei sorozatot. Az F csoport mindkét meccse döntetlennel zárult, akárcsak a G jelű négyes egyik mérkőzése, a másikon a vendégek tudtak diadalmaskodni. A H csoportban az Ajax könnyedén nyert a Lille ellen, míg a Chelsea hazai közönség előtt kapott ki a Valenciától. Eredmények A csoport: Paris Saint-Germain – Real Madrid 3–0 (2–0) /Di María (14., 33.), Meunier (91.)/; Club Brugge – Galatasaray Isztambul 0–0. B csoport: Bayern München – Crvena zvezda Belgrád 3–0 (1–0) /Coman (34.), Lewandowski (80.), Müller (91.)/; Olimpiakosz Pireusz – Tottenham Hotspur 2–2 (1–2) /Podence (44.), Valbuena (54.), illetve Kane (26.), Lucas (30.)/. C csoport: Dinamo Zágráb – Atalanta Bergamo 4–0 (3–0) /Leo­vac (10.), Orsic (31., 42., 68.)/; Sahtar Donyeck – Manchester City 0–3 (0–2) /Mahrez (25.), Gündogan (38.), Gabriel Jesus (76.)/. D csoport: Bayer Leverkusen – Lokomotiv Moszkva 1–2 (1–2) /Höwedes (25., öngól), illetve Krychowiak (16.), Barinov (37.)/; Atlético Madrid – Juventus Torino 2–2 (0–0) /Savic (70.), Herrera (90.), illetve Cuadrado (48.), Matuidi (65.)/. E csoport: Red Bull Salzburg – Genk 6–2 (5–1) /Haaland (2., 34., 45.), Hvang Hi Csan (36.), Szoboszlai (45.), Ulmer (66.), illetve Lucumi (40.), Samatta (52.)/; Napoli – Liverpool 2–0 (0–0) /Mertens (82.), Llorente (90.)/. F csoport: Borussia Dortmund – FC Barcelona 0–0; Internazionale Milano – Slavia Prága 1–1 (0–0) /Ba­rella (92.), illetve Olayinka (64.)/. G csoport: Olympique Lyon – Zenit Szentpétervár 1–1 (0–1) /Depay (50.), illetve Azmoun (41.)/; Benfica Lisszabon – RB Leipzig 1–2 (0–0) /Seferoviv (84.), illetve Werner (69., 79.)/. H csoport: Chelsea – Valencia 0–1 (0–0) /Rodrigo (75.)/; Ajax Amszterdam – LOSC Lille 3–0 (1–0) /Promes (18.), Álvarez (50.), Tagliafico (62.)/. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!