Az első rajt felejthetetlen

Folytatjuk fiatal sportolóte­hetségekkel foglalkozó sorozatunkban a Csíkszeredai Sportklub gyorskorcsolyázó-reménységeinek bemutatását, ezúttal Szigyártó Ádámot faggattuk.

Farkas Endre
Becsült olvasási idő: 2 perc
Az első rajt felejthetetlen
Ádám szerint más a felelősség, mint a csapatsportokban Fotó: Szigyártó Ádám archívumából

A 2008-as születésű, csík­sze­re­dai Szi­gyár­tó Ád­ám 2021 szep­tem­be­ré­ben ismerkedett meg a gyors­kor­cso­lyá­val.
– Miután nyolc év után abbahagytam a focit, úgy gondoltam, hogy mivel jól korizok és gyors is vagyok, ebben a sportban tudnék kiteljesedni. Nagy örömömre így is lett. A csapatjáték után jó volt megtapasztalni, hogy egyéni sportban mind a jobb, mind a gyengébb teljesítményemért csak én felelek. Szőcs Renáta az edzőm nagyon sokat segített nekem, mindig mellettem áll és folyamatosan motivál. Ezért hálás vagyok neki és igyekszem fejlődni – osztotta meg velünk Ádám.
A fiatalembertől azt is megtudtuk, hogy legnagyobb példaképként a Liu testvérekre és Jordan Pierre-Gillesre tekint, és a Csíkszeredai Sportklub versenyzője lévén, nem meglepő módon, a kék és a fehér színeket preferálja.
És ha már a kedvenceknél tartunk, azt is megtudtuk, hogy a különböző telefonos alkalmazások közül Ádám az Instagramot tartja a legtöbbre, a suliban pedig a román és az angol köti le leginkább a figyelmét. Az is kiderült a beszélgetésünk alatt, hogy bár sok zenét hallgat, nincs kifejezetten kedvenc előadója. Ám fiatalkora ellenére Steven Gerrard szavai állnak hozzá a legközelebb: „A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.”
Szabadidejében sem tétlenkedik, szeret sízni, úszni és focizni. Ezt hallgatva természetesnek tűnik, hogy mindenképpen a sporttal kapcsolatos pályán szeretne tevékenykedni majd a jövőben is.
Ádámtól azt is megtudtuk, hogy eddigi legemlékezetesebb korcsolyás élménye az volt, amikor legelőször rajthoz állhatott egy versenyen. A gyorskorcsolya véleménye szerint nem könnyű sport, amelyben a legnehezebb a helyes technika elsajátítása és „a másodpercekkel való küzdelem”. 
– Szerintem a gyorsaság miatt nagyon különleges ez a sport, igazából bárkinek ajánlom, aki szeret korcsolyázni – summázta Szigyártó Ádám.
– Már akkor ismertem Ádámot, amikor még focizott, nagyon gyors volt már akkor is. Amikor úgy döntött, hogy egyéni sportot választ, értesültem, hogy kipróbálná a csapatomban a rövid pályás gyorskorcsolyát. Nagy öröm volt ez számomra, mert láttam benne a tehetséget, viszont tudtam, hogy kemény munka vár ránk, ahhoz, hogy utol tudjuk érni az akár 5-10 éves lemaradást a kortársaihoz képest. Ezt a munkát meg is kezdtük és komolyságának köszönhetően gyorsan ráérzett a technikára, amit minden edzésen fejlesztünk. Ma már egyre közelebb került a korosztályában élen járókhoz és menetelünk előre. Célunk az, hogy világkupákra jussunk ki és ott érjünk el kimagasló eredményeket. Legnagyobb álmunk az, hogy kijussunk a téli olimpiai játékokra – mondta Ádám edzője, Szőcs Renáta.

Nagy Emese



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!