Újabb ralifutam Hargita megyében

Fiatal pilótáknak a sportágban az első lépések megtételére, a profiknak viszont tesztelési lehetőségre van esélyük a Rally Start pontvadászatban, ám a bajnokság nem titkolt célja, hogy az ország látványos helyeit is népszerűsítse – áll a sorozat ismertetőjében.

Kopacz Gyula
Újabb ralifutam Hargita megyében
Teslovan Alexandra is indul a Rally Start hétvégi futamán. Tesztelési lehetőség Fotó: Balázs Attila / rallyphotohunters

A Román Autósport Szövetség (FRAS) által életre hívott sorozat harmadik futamát a hétvégén a Csíkszentimre és a Csíkszentkirály közötti murva borítású erdei úton tartják, amely ralis berkekben csak „Csentúra” néven ismert: ez a szakasz ugyanis az 1980-as években, valamint az 1990-es évek elején szerepelt a Hargita Rali útvonalában.
A futamot a Raul Badiu Racing szervezi partnerségben az AT Motorsport SE-vel és a Hargita Megyei Autósport Bírók Kollégiumával – tudta meg lapunk a versenyszervezőktől. 

– A versenynek egy 8,67 kilométeres murvapályát jelöltünk ki, az indulási pont Csíkszentimrén, a Szent Margit-kápolnánál lesz, míg az érkezés közel található a 123D és a Csentúra útkereszteződéséhez. A versenyautók ugyan pénteken már megérkeznek, ám a futam szombaton 11 órakor kezdődik és 16 órakor ér véget

– közölte lapunkkal Albert Beáta versenyigazgató. Hozzátette, a pontvadászat eddigi futamain 15-20 pilóta vett részt, ám mivel jövő héten Jászvásár és környékén országos bajnoki futam lesz, így várhatóan a csíkszentimrei versenyt többen tesztelési lehetőségnek fogják kihasználni.

– Mivel pénteken 18 óráig még lehet nevezni a viadalra, így a résztvevők pontos száma csak ekkor derül ki, ám mi arra számítunk, hogy húsz fölötti lesz a versenyzők száma

– mondta lapunknak Albert Beáta.
Pénteken 12 órától lesz a pályabejárás, szombaton pedig öt alkalommal teljesítik majd a szakaszt a pilóták. A verseny alatt teljes útzár lesz a csíkszentimrei 133 községi úton.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!