Noha Oklándon nagyon sok az üres, elhagyatott telek és épület, a tulajdonjog tisztázatlansága miatt nem sikerült olyan telket vásárolniuk, ahol elkezdhették volna az építést.   
Férje halálával nagyon sok feladatot is örököltek, az elkezdett terveket folytatni kellett, ugyanakkor pedig nagyon sok mindent lezárni. Így adódott az a feladat is, hogy a HPH Alapítvány által birtokolt házban elhelyezett múzeumi tárgyakat – melyeket az önkormányzat megőrzés végett az egyházközségnek adott – át kellett költöztetni egy egyházközségi tulajdonban levő épületbe. 
Ez a ház nagyjából az 1900-as évek elején épült, a Fekete család tulajdonában volt, amelytől – kulákok lévén – elvették az épületet. A kommunizmus alatt iskolaműhelyként működött talán a 70-es évekig, majd rettenetes, leromlott állapotba került. A 90-es évek elején a Fekete család örököse visszaigényelte az épületet, de nem tudott vele mit kezdeni: a tető beomlott, a kapu tönkrement, a kőből épített tornác elmállott. Ekkor vette meg az épületet a HPH Alapítvány, hogy a falu viszonylag központi helyén levő épület ne kerüljön illetéktelen kezekbe. Ezt a házat 2006-ban valamelyest felújították, és itt helyezték el a Beke Gyula által összegyűjtött múzeumi tárgyakat. Ezeket a tárgyakat eredetileg a művelődési házban helyezték el, de egy tűzeset után évekig mostoha sorsuk volt, egy raktárban összezsúfolva. Az alapítvány felajánlotta az épületet, hogy itt állítsák ki ezeket a tárgyakat, amelyek jelenleg az Unitárius Egyházközség által birtokolt kántori lakáson vannak kiállítva. 

– Miután a tárgyakat átköltöztettük, úgy döntöttünk, sok huzavona után, hogy ezt a házat szeretnénk felújítani, és ide költözünk át

– meséli Éva, aki marosvásárhelyi származású, és férje halála után lehetősége lett volna visszaköltözni. Mégis úgy döntött, itt marad, mivel nagyobbik fiuk, Előd a szomszédos Homoródújfaluban, az idős nagyszülők birtokán gazdálkodik, ő pedig a helyi iskolában tanít.

– Huszonkilenc éve élek Oklándon. Nem volt egyszerű a döntés, sok mindent tettünk mérlegre. Aztán miután eldöntöttük, belevágtunk. A határidő nagyon rövid volt a felújítás megvalósítására. Több szakember véleményezése után kezdődött a felújítás, és rögtön az elején kiderült, hogy nemcsak a szerkezettel, de az alapokkal is nagy a gond. Így aztán tulajdonképpen onnan kellett kezdeni az építkezést. Mindössze nyolc hónap alatt sikerült befejezni az új otthont, egy szenzációs szentkirályi építőcsapatnak köszönhetően. Rengeteg ismerős, barát adott hitelt, előlegezett bizalmat, sokan csak az anyagárat kérték el, mindenki a saját szakterületén úgy és azzal segített, ahogy és amivel tudott. Mindennap hálás vagyok ezért

– mondja Éva.

A ház eredeti formáját őrizve készült el, sajnos a régi ház anyagából nagyon keveset sikerült megőrizni, csupán néhány régi gerenda került vissza. A belteret a mai igényeknek megfelelően alakították ki, viszont megtartották a magasságot és a gerendás mennyezetet is. Éva ragaszkodott a régies stílushoz és ahhoz, hogy egy-egy régi elemet visszamentsen az új házba.

– Ez kötődik a lelkünkhöz, ebben érezzük jól magunkat. Új bútort nem vásároltam, az újrahasznosítás híve vagyok, így igyekeztünk a lehető legtöbbet átmenteni a régi élettérből. Sok bútort újrafestettünk, a terasz ülőkéjét raklapból alakítottuk ki. Arra törekedtem, hogy mindent természetes anyagból építsünk, semmiféle műanyagot nem engedtem beletenni az új épületbe. Mindig vágytam rá, hogy legyen egy kandallóm, végül egy zabolai cég váltotta valóra az álmom, ezerkétszáz téglából egy tömegkályhát építettek, ez fűti a lakást, nem mellékesen a ház dekorációs eleme is lett. Fontos szempont volt az egyszerűség és a könnyű kezelhetőség.

A mai kor igényeihez igazították az átmentett dizájnelemeket. A hagyományokhoz és régi tárgyakhoz kötődő házigazda gondosan válogatta össze a lakberendezést: egy régi, enyészetnek indult és tűzre ítélt templomi padot újított fel, amely az előszobában kapott helyet, a régi gerendákból néhány díszítőelemként kerül vissza a lakóházba, a fürdőszobában a mosdókagyló állványa és a tükör is felújított régi gerendából készült el. A nyílászárókat az eredeti minták után készítette el egy zetelaki asztalos, az ablakokat csipkével díszített fehér függönyök takarják. Ugyanakkor a hatalmas, fehérre meszelt búbos kemence is a régi idők hangulatát idézi. A házhoz a Benedek Áron bácsi által 2006-ban készített székelykaput is visszaállították. Idén már az udvar és a kert is nagyjából elkészült, a család asztalára innen kerül friss zöldség. 

– Mindössze egy éve élünk itt, de amikor hazajövök Oklándra, már ez az otthon, és nagyon jó itt lenni

– mondja Tas, a legkisebbik gyermek, aki még Székelyudvarhelyen tanul.

– Van a teleknek egy békét árasztó, pozitív energiája, ami megnyugtat, reggeltől estig körbesüti a nap. Az udvarról látom a templomtornyot, a tetőtéri ablakból pedig rálátni az Őrhegyre, ahová Levente hamvait szétszórtuk

– zárja a beszélgetést a házigazda.

Ottjártunkkor mi is úgy éreztük, hogy igazi otthonos, kellemes és komfortos lakóteret sikerült kialakítani új és régi elemek kombinálásával.