A Szabó Gyula-emlékházzal átellenben, egy öreg diófa szomszédságában épült fel a Szabó család új otthona. Először csak az egyik telket vásárolták meg a rajta lévő házzal, amely 2018-ban készült el, aztán a szomszédos öreg ház is megszólította őket, így tágult ki a birtok. A négytagú család két éve költözött Homoródalmásra, és akkor vették teljesen birtokba a helyet: most már nemcsak időszakosan tartózkodnak itthon, hanem állandóan, mesélik boldogan.

Amint belépek a kapun, szembetűnik a szervezettség, a rend. Minden a helyén van. A házba belépve is ugyanez a tökéletes összhang fogad. A konyhában az asztal körül foglalunk helyet, a másodikos Virág és a negyedikes Albert is kíváncsian hallgatják a szülőket.
A megvásárolt telkeken két régi romos ház állt, amelynek hatvancentis vastag falait megtartották, a tetőszerkezetet viszont teljesen újra kellett építeni. A fő koncepció az épületek régi formájának megtartása volt, ugyanakkor arra törekedtek, hogy a belső miliőt modern elemekkel ötvözve igazi otthonná váljon, ahol a család minden tagja jól érzi magát.

– Szeretjük a régit, fel sem merült, hogy új házba költözzünk. Idealista hozzáállás ez az élethez, hogy igazából a régi tetszik nekünk. A házak alapterülete megmaradt, a beltéri falak az igények szerint alakultak. Az alsó szinten két tágas helyiség van mindkét házban, a padlás felszámolásával a hálószobák a tetőtérben kaptak helyet. A pince teljesen víz alatt volt, ezért ezt be kellett töm­ni. Aztán emésztőgödröt kellett építeni, vizet, áramot kellett bevezetni a házba, visszabontani a régi vakolatot, a tetőszerkezetet kicseréltük, hisz részben karókon állt, nem szarufákon. Öntöttünk egy koszorúgerendát, hogy tartsa meg a későbbi terhet. Újravakoltuk a házakat, új nyílászárókat kaptak, szigetelni nem kellett, hisz semmi értelme nem lett volna a hatvancentis falak mellett. Hagyományosan fűtünk, csempekályhával, fával – meséli a családfő, amikor a házak felújításáról érdeklődöm.

– Az egyik házban lakunk, a másikat dolgozószobaként használjuk, illetve a vendégeket ott szállásoljuk el. A csűr, amelyet romos állapota miatt az alapoktól újra kellett építeni, megtartva természetesen eredeti formáját, tárolóként funkcionál. A régi gerendákat újrahasznosítottuk és beépítettük a házakba – veszi át a szót Bíborka.
Előd a homoródalmási Muszka-féle Szabó-ág egyik leszármazottja, s ugyan gyerekkorában gyakran volt nagyszüleinél, hétéves korában Németországba költöztek.

– 1984-ben Csíkszeredából a család egy bordó színű Daciával, két bőrönddel, egy kempingasztallal és három kempingszékkel látogatóba indult a németországi ismerősökhöz, ahonnan aztán nem jöttünk vissza. Időközben Budapesten végeztem tanulmányaimat, ahol 2001-ben ismerkedtem meg feleségemmel. Bíborka is erdélyi származású – édesanyja csíki, édesapja marosszéki –, s miután összeházasodtunk, majdnem minden évben hazajöttünk – mondja Előd.
– Ahányszor csak lehetőség adódott, Almáson voltunk. Amikor indulnunk kellett vissza és bezártuk magunk mögött a kaput, szomorúak voltunk. Annyira fájdalmas volt itthagyni ezt a helyet, hogy fel kellett tennünk magunknak a kérdést: miért is megyünk el innen? Miért élünk olyan helyen, ahol nem szeretjük?! Másrészt szülőként ott mocorgott a gondolat, hogy ha hazajövünk, nem szeretnénk román állami rendszerben taníttatni a gyerekeinket. Azt mondtam, ha találunk olyan iskolát, ahol magyarul tanulhatnak a gyerekek, kicsit lazább módszerrel, akkor jövünk. Így találtuk meg a lengyelfalvi Waldorf-iskolát – veszi át a szót Bíborka.

A vidéki sikk és a modern elvárások összhangja

A cél egy olyan tér kialakítása volt, ami magától értetődően illeszkedik a külső impulzusokhoz, továbbá harmóniát teremt a kinti és a benti tér között. Az egész tervezés koncepciójára jellemző a rusztikus és minimalista stílus megjelenése, a belső terekben a régi és modern bútorok összessége teszi egységessé a helyiségeket. A berendezés dizájnját a helyi hagyományok és anyagok tisztelete inspirálta – mégis egyszerre szólítja meg a városi és a vidéki közeget, miközben a megszokott a praktikumot vegyíti a természet szabadságával.

A bútorok egy részét itthon vásárolták, számos, a vidékre jellemző festett, illetve faragott padot, tulipános ládát, tékát szereztek be, ami az otthonukat díszíti. Az egyik ilyen 1903-ból való. Továbbá családi örökség egy-egy tulipános láda 1810-ből, illetve 1835-ből. A bútorok többi részét az évek során külföldön és belföldön vásárolt darabok teszik ki, a falakat az évtizedeken át gyűjtött festmények díszítik. A hatalmas könyvtár is az egyik szoba dísze.

Nagyon régi házakról van szó

Az almási rokonság elég népes, így ha nem is napi rendszerességgel, de tartják velük a kapcsolatot. A faluból a visszajelzés is pozitív, örülnek a visszatérésnek, ugyanakkor a Német és Szabók utca kereszteződésében két pusztulóban lévő ház menekült meg.
A házak koráról semmiféle adat nem maradt fenn, így építésének dátumát csak saccolni tudják a házigazdák.
– A Szabó Gyula-emlékház épületének tetőszerkezete állítólag Erdély legrégebbi födémje, 1645-ből való. Mindkét házunk ugyanebben a stílusban épült, építésének pontos dátumát nem tudjuk, de az 1500-as évek közepére saccoljuk. Mindenképp nagyon régi házakról van szó. Az Almáson is még fellelhető, az 1800-as években épült házak stílusa teljesen más – mondja a házaspár.

Orbán Balázs is megjegyzi A Székelyföld leírásában, hogy ezen a vidéken kőből építik a házakat, tehát ez a tehetősebb családok privilégiuma volt. Udvarhelyszék leghíresebb mészégetői voltak az almásiak, a mész pedig a kőházak alapja, ez fogta össze a köveket. Egykor tíz mészégető kemence – katlan – volt a faluban.
– A felújításnál szerencsénk volt egy kiváló helyi csapattal, akik nem próbáltak lebeszélni a felújításról, nem próbáltak meggyőzni arról, hogy jobb lenne lebontani a házat, hanem készségesen álltak az ügy mellé. A kezdetekkor voltak ilyen hangok is, de eldöntöttük és ragaszkodtunk Előddel, hogy nem bontunk. Azt tapasztaltuk, hogy ez a hozzáállás teljesen szokatlan még vidéken, a régit nem igazán értékelik, letarolják és újat építenek – mondja Bíborka.

A kerten távolról látszik, hogy gondos gazdája van. A dísznövények mellett a kert végében magasított ágyásokban zöldségeket termesztenek a család részére. Bíborka hobbija a kertészkedés, ő tervezte meg és válogatta egymás mellé a különféle növényeket, díszbokrokat. Németországban egy botanikus kert mellett éltek, amelyet napi szinten látogattak a gyerekekkel, és éveken keresztül ott figyelte meg a sokszínűséget. Itt most a levendula dominál, hisz ez a kedvence.
– Falun nem lehet unatkozni, a kertben és a ház körül mindig van tennivaló, a kert, a növények folyamatos gondozást igényelnek. Göröngyös volt az út, amíg révbe értünk, de áldás mindennap hazajönni ebbe a csendbe. Eddig nagyvárosokban laktunk, de a város már nem vonz bennünket, a gyerekek számára is sokkal egészségesebb falun. Amit itt megélnek, az csodálatos. Úgy érezzük, megtaláltuk a helyünket. Annyiban követjük a falusi életmódot, hogy kenyeret sütünk, helyi termelőktől szerezzük be az élelmiszereket – mondják.

Saját kápolna a kertben

Albertet, ifjúkora ellenére, komolyan foglalkoztatja a vallás, a szakrális építészet, az egyháztörténet, ismeri a helyi templomok történetét is. Harangöntő szeretne lenni, mert amint mondja, kihalóban van ez a szakma.
– A kápolna 2022-ben, eredetileg játszóháznak épült, de aztán kápolna lett belőle. A régi kápolnám a fürdőben volt, amikor a ház épült, de aztán ki kellett onnan költöztetni. Akkor még nagyon kezdetleges volt, se ablaka, se tornya, se harangja nem volt. Idővel fejlesztettem, apával megépítettük a tornyot, és két igazi harangot is elhelyeztünk benne. Az egyik nagy harang öntési dátuma 1842, ezt egy régiségkereskedőtől vásároltuk 250 lejért. A másikat, amely 1839-ből való, azzal harangozok, Németországban szereztük be a bolhapiacon 50 euróért. Eléggé éles hangjuk van. Hétvégén 12 órakor is harangozok, téli időszakokban este hatkor, nyáron pedig este nyolckor harangozok két percet. Istentiszteletek szombaton vannak, ebben profi vagyok, szeretek prédikálni. Hívők mindig vannak, általában Virág, de apa és anya is részt vesznek, ha pedig vendégek vannak, őket is meghívom. Egyházi énekeket, és jézusi példázatokat mondok. Van egy Bibliánk 1859-ből, és abból szoktam olvasgatni Jézus-tanításokat, gyógyításokat… Orgonám is van, a csobotfalvi kántorhoz já­rok orgonázni tanulni. A kápolnában van egy 1980-ból való katolikus énekeskönyvem, és egy új unitárius énekeskönyvem, ezekből olvasok fel énekeket. A kápolnában van egy régi tulipános ládafedél, a motívumokat újrafestettem, oltárképként szolgál. A középső kazettába rajzoltam egy képet Jézusról és írtam egy oklevelet a kápolna alapításáról. Latinul mondatokat írtam, mert szeretem a latint. Hosszú távú tervem, hogy a sufni helyére helyezzem el a kápolnát – mondja Albert.

A faluban több nemesi család lakott az évszázadok során, köztük a Kovács család is, akik Bethlen Gábortól kaptak 1628-ban oklevelet. Kovács Péter sírja a helyi temetőben található. A Kovács család Előd édesapjának édesanyja felőli felmenői, ezért a nemesi címerüket a házigazda homokkőből kifaragtatta és a ház bejárati falán helyezte el.
A Szabó család életvitele sokak számára lehet példaértékű, hogy miként lehet alázattal újragondolni a vidéki életet, hogyan lehet kialakítani egy olyan miliőt, ahol szimbiózisban élhetünk a természettel.

Galéria